Főkonzulátust nyit hazánk Csungkingban

Magyarország főkonzulátust nyit a közép-kínai Csungking (Chongqing) városában – jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök, amikor megbeszélést folytatott Hszi Csin-pinggel (Xi Jinping), a Kínai Népköztársaság alelnökével pénteken.

MNO
2009. 10. 16. 18:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a hosszú távú magyar kapcsolatfejlesztési stratégiába illeszkedő lépéstől azt várják, hogy Magyarország és a gyorsan fejlődő belső-kínai területek között rövid időn belül kiépülnek a szerteágazó gazdasági, tudományos, technológiai, oktatási, kulturális kapcsolatok.

Az újonnan nyíló főkonzulátus a magyar vállalkozások számára is lehetőség: segíti a kapcsolatépítést, a tájékozódást. Működésének megkezdését követően rövid időn belül – akár más uniós tagországgal együttműködésben – vízumkiadást is intéz majd az új külképviselet, hogy ezáltal is elősegítsék a kínai üzletemberek magyarországi és schengeni térségen belüli mozgását – írták.

A közlemény szerint a tárgyalópartnerek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, különös tekintettel a gazdasági együttműködésre. Mindkét politikus megelégedését fejezte ki a gazdasági világválság ellenére is növekvő tempójú együttműködést illetően, és mindkét fél óvott a protekcionizmus veszélyeitől. Elhangzott: érdekeltek vagyunk Kína és tágabb hazánk, Európa, az Európai Unió stratégiai partnerségének további erősítésében.

A közlemény kiemeli, hogy Kína Magyarország legfontosabb kereskedelmi partnere az Európán kívüli országok közül. 2004 és 2007 között megduplázódott a kereskedelmi forgalom a két ország között, és 2008-ra elérte a 7,5 milliárd dollárt. A hat évtizedes magyar–kínai kapcsolatok újabb pozitív eleme Magyarország részvétele a jövő évi sanghaji világkiállításon – hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök, aki egyúttal szorgalmazta a kínai tőkebefektetéseket a magyar gazdaságba – ismertette a kormányszóvivői iroda.

A közlemény arra is kitér, hogy a pénteken aláírt két szerződéssel megkezdi működését Budapesten a Kínai Márkás Áruk Központja. Ez is hozzájárul ahhoz a szerephez, amelyet hazánk mint Kína regionális elosztó központja játszhat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.