Egy évvel a rendszerváltás után, 1991 nyarán Farkas Helga elrablása tartotta lázban a magyar közvéleményt. Érthető, mivel azelőtt Magyarországon nem fordult elő ilyen bűncselekmény. Még büntető törvénykönyvünkben sem szerepelt az emberrablás tényállása, csupán a sokkal szelídebben hangzó személyi szabadság megsértését kodifikálta a jogalkotó. A bűnesetet tehát igen nagy sajtóérdeklődés kísérte. A Btk.-ban azóta megtalálható az emberrablás tényállása, ám Farkas Helga esete még ma is egyedinek számít a később történt több tucat hasonló emberrablási ügy között, hiszen ezúttal nem szabadult ki a túsz. Az évekkel ezelőtt nyugállományba vonult rendőrtiszt, Palatinus Gábor az emberrablást követően tagja volt annak a nyomozó csoportnak, amely megpróbálta megoldani az ügyet, ám – nincs mit szépíteni – erőfeszítései kudarcba fulladtak. A szegedi diáklány azóta sem került elő sem élve, sem holtan.
Mivel nem találták meg a holttestét sem, törvényeink szerint nyomozni sem lehetett gyilkossági ügyben. Palatinus Gábort, akit 2002-ben a balástyai sorozatgyilkosság megoldásában játszott szerepe tett országosan ismert nyomozóvá, nem hagyja nyugodni a meggyilkolt szegedi lány lelke. Évek óta szinte minden idejét arra áldozta, hogy újra és újra kirakja a mozaikot a hajdani nyomozás során beszerzett és az újabb összefüggésekkel megvilágított információk felhasználásával. Állítása szerint a gyilkosságba torkollott emberrablási ügy szálai Németországon át egészen az olasz maffiáig, a Camorráig vezetnek. Ezért, mondja Palatinus, újra elő kell venni az irattárból a Farkas Helga-aktát, és a törvény adta lehetőség alapján el kell rendelni az újabb nyomozást. A szövevényes bűnügyet most mi is az egykori nyomozás eredményei, valamint Palatinus Gábor újabb mozaikkockái alapján próbáljuk meg felidézni.
Farkas Helgát 1991. június 27-én este fél kilenc és fél tíz között rabolta el Csapó József, Juhász Benedek és máig ismeretlen társaik. A korábbi tényállás szerint a túszejtők az Orosháza és Szeged közötti főútvonalon léptek akcióba, Palatinus viszont állítja, hogy az emberrablás valójában Orosházán történt. A bűnözők már a lány elrablásának éjszakáján, éjfél után 15 perccel megkezdték apjának a telefonos zsarolását. Akkor nagy összegnek számító, 21 millió forintos váltságdíjat követeltek a lány szabadon bocsátásáért. Csakhogy Helga aggódó édesanyja az emberrablók első hívása előtt órákkal értesítette a rendőrséget, mert a lánya nem érkezett haza időre. Így a rendőrség a zsarolási kísérletek idején már jelen volt a Farkas családnál.
Az emberrablás híre nagyon gyorsan kiszivárgott a sajtóba, egy helyi lap már akkor megírta a lány gyanús eltűnését, amikor még folytak a tárgyalások az emberrablókkal. Az országos sajtó is azonnal felkapta a hírt, ami tovább rontotta a lány szabadulásának esélyeit. Az emberrablási ügyekben járatlan rendőrség bevonása így, utólag leszögezhetjük, eldöntötte Farkas Helga sorsát. Nem sok esélye maradt a túlélésre.
Palatinus Gábor nem kertel: az irányítást már akkor is kifogásolta, ma pedig bazári mutatványnak minősíti a túszszabadítási akciót. Tény, hogy az emberrablókkal való tárgyalásra nem volt idő felkészíteni a feldúlt apát, aki a fővárosban tartózkodott lányának eltűnése idején.
Farkas Imre tehetős vállalkozónak számított, érdekeltségei voltak a vendéglátással egybekötött szerencsejátékban is, környezete tudta róla, hogy pár nap alatt képes előteremteni akár tízmilliós nagyságrendű készpénzt. A család – kimagasló anyagi jóléte miatt – ideális „célpontjává” vált egy esetleges emberrablásnak.
Összesen tizennégyszer hívták telefonon a családot az emberrablók 1991. június 27. és 30. között. Többször megállapodtak a pénz átadásában-átvételében, ám a találkozót nem sikerült létrehozni. 1991. június 30-án, vasárnap hajnali két óra húsz perckor történt az utolsó hívás. A zsaroló szövegéből kitűnik, hogy az emberrablók megtudták, és felbőszítette őket, hogy a rendőrség jelen volt a Farkas családnál: „Fejezd be a kis hülye trükkjeidet! Az akciócsoportot jobb, ha visszavonod! Holnap estig kapsz utolsó lehetőséget. Holnap estére kapsz utolsó lehetőséget. Este. Este. Hét. Semmiféle trükkel ne próbálkozz, mert a lányod nem kapod vissza! Ha a pénzt átvettük, akkor kapod a lányt. Holnap hívunk, este hétkor.”
Ám június 30. után soha többé nem jelentkeztek. Helga életben maradására alig maradt remény.
A zsaroló telefonáló mindvégig ugyanaz a férfi volt, aki úgy próbálta felismerhetetlenné tenni egyedi jellegzetességgel bíró hangját, hogy más-más tónusban, suttogva beszélt. A nyomozók ezért „Suttogónak” nevezték el, és később Csapó József hangját vélték felismerni a rögzített felvételeken. A férfi akkori – egyik – barátnője is Csapóéval azonosította a zsaroló hangját, később azonban – nyilván külső hatásra – visszavonta vallomását. Figyelemre méltó tény: a rendőrökben korán, már 1991. június 29-én, a tárgyalási időszak alatti egyik tanúkihallgatás során felmerült a gyanú, hogy Csapónak és az évekkel később kivégzésszerűen meggyilkolt Juhász Benedeknek szerepe lehet a lány elrablásában, tehát már akkor célszemélyekké minősítették a két fiatalembert. Tonhauser László, aki a nyomozást felügyelő szerv irányítójaként vett részt az akciócsoport munkájában – az eseménynapló tanúsága szerint –, elrendelte fokozott ellenőrzésüket is. Az említett barátnő tanúvallomásában ugyanis elhangzott, hogy pár nappal Helga elrablása előtt Csapó és Juhász megállították a tűzpiros Mazdát, amellyel Helga és húga utazott. Barátságosan elbeszélgettek velük, sőt Helga még át is engedte új kocsija kormányát Csapónak, akit korábbról ismert Orosházáról.
Csapó és Juhász már az emberrablás utáni negyedik napon, a tárgyalás kudarcba fulladása előtt értesültek családtagjaiktól, hogy érdeklődik utánuk a rendőrség. A rendőrök ugyanis úgy hajtották végre a „fokozott ellenőrzésre vonatkozó utasítást”, hogy felkeresték a potenciális gyanúsítottak hozzátartozóit, majd ellenőrizetlenül magukra hagyták őket. Így semmi akadálya nem volt a célszemélyek és hozzátartozóik közötti kapcsolatfelvételnek. Csapó és Juhász június 30-án hajnalban meglepő módon önként sétáltak be az orosházi rendőrkapitányságra, hogy tisztázzák magukat, ám – máig megmagyarázhatatlan módon – a kapuban posztoló zászlós egyszerűen hazaküldte őket, mondván, „a szegedi rendőrök már elmentek”. Mint említettük, a zsarolók utolsó hívására éppen aznap, június 30-án éjjel két óra húsz perckor került sor.
Palatinus Gábor elmondása szerint a rendőrök számtalanszor végighallgatták, és másodpercekre lebontva értékelték a zsarolók telefonhívásait. Az utólagos elemzés során döbbent rá, hogy annak idején nem tulajdonítottak megfelelő jelentőséget annak, milyen magas fokú, minden apró részletre kiterjedő szervezettség jellemezte az emberrablást. A zsaroló hívásokat illetően például Palatinus kiemelte azt a momentumot, hogy a június 28-i, este fél tíz órai telefonhívásra egy olyan nyilvános telefonfülkéhez küldték Farkas Imrét, amelyet az elkövetők vélhetően jó előre átalakítottak céljaiknak megfelelően: „műszaki hibás” volt, vagyis Farkas hangját hallotta a hívó fél, ám ő mint hívott nem hallott semmit. Ekkor rögzítették diktafonra elrablói Helga hangját oly módon, hogy fogva tartói átadták neki a telefont, és ő, meghallva apja hangját – a szabadulás reményében –, beleszólt a kagylóba: „Apa, te vagy az? Semmi bajom, fizess nekik, jó?!” Ezt azonban Farkas Imre a megbolondított telefon miatt akkor nem hallhatta. A következő, már lakására érkező hívás alkalmával viszont felvételről bejátszották neki. Vagyis nagy bizonyossággal állítható, hogy június 28-án Farkas Helga még élt. Ezután azonban semmi biztosat nem tudunk róla.
A nyomozó hatóság több ezer bejelentést megvizsgált, ötszáznál is több tanút kihallgatott, ám sem azt nem tudta megállapítani, hogy kik rabolták el a negyedikes középiskolást, sem azt, hogy pontosan hányan voltak, sem azt, hogy hol tartották fogva, sem azt, hogy meggyilkolták-e, s ha igen, akkor hol, mikor, miként és ki.
A Farkas Helga-ügy a lány elrablása után kilenc évvel, 2000 decemberében a bíróságon fejeződött be. Ekkor már Juhász Benedek (is) halott volt. Közvetett bizonyítékok alapján részben Helga „személyi szabadságának társtettességben való megsértéséért” jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték Csapó Józsefet. A fő vádpont azonban, amely tettestársa, Juhász Benedek meggyilkolása volt, bizonyítottság hiányában megdőlt. Az utolsó felvonásban a Legfelsőbb Bíróság is bizonyítottnak látta, hogy Csapó József és Juhász Benedek rabolta el Farkas Helgát, és hogy ők követeltek 500 ezer márkát a szegedi diáklány szabadon bocsátásáért. Csapó soha nem ismert el semmit a vádak közül. Juhász Benedek pontos szerepe is máig tisztázatlan az ügyben. Őt 1995-ben több lövéssel, kivégzésszerűen meggyilkolták. Holttestét egy Szentes melletti öntözőcsatornában találták meg. Az ügyészség Csapót vádolta Juhász meggyilkolásával; a vádirat szerint Juhász Benedeknek azért kellett meghalnia, hogy más bűncselekmények kapcsán ne köthessen vádalkut, azaz ne vallhasson Csapó ellen Helga elrablása és meggyilkolása ügyében.
A vád közvetett bizonyítékra épült. A koronatanú Juhász özvegye volt, aki azt állította: férje többször is mesélt neki a lány elrablásának közvetett módon szerzett részletinformációiról. Utólag, figyelembe véve a jogerős ítéletet is, nem lehet kizárni azt sem, hogy az özvegy – aki férje korábbi elbeszélésére épített – vallomása akár hátráltathatta is a nyomozó hatóságot az ügy teljes tisztázásában, mert indokolatlanul szűkítette le Csapóra (és Juhászra) a potenciális gyanúsítottak körét.
Juhászné 2008 júliusában, 17 évvel Helga eltűnése és 13 évvel férje meggyilkolása után beszélt először részletesen a nyilvánosság előtt Csapó szerepéről a Délmagyarország című megyei lapban. Elmondása szerint Juhász 1995 tavaszán, tehát négy évvel a bűncselekmény elkövetése után beszélt neki az ügy részleteiről. Juhászné szerint férje említést tett egy orosházi garázsról, Helga megölésének, valamint a holttest elrejtésének módjáról és helyéről. Állítólag azt mondta az asszonynak, Helga elrablásában és megölésében nem vett részt, a lány holttestének eltüntetésében viszont közreműködött.
Csakhogy a korabeli nyomozati adatok és a Palatinus Gábor újabb értékelése során keletkezett információk is kétségessé teszik az özvegy által előadottakat. Palatinus nem a nő szavahihetőségét vonja kétségbe, inkább azt tartja valószínűnek, hogy valaki vakvágányra akarta terelni a nyomozást a dezinformációkkal. Abban az időben, amikor Juhásznénak állítólag beszámolt a férje a történtekről, Csapó és Juhász bizonyíthatóan szoros kapcsolatban állt. A nyugállományú detektív verziója szerint – amit, hangsúlyozza, bizonyítani is tud – Farkas Helgát nem Orosházán tartották fogva a zsaroló telefonhívások idején. Hanem, ahogyan azt „Suttogó” is mondta a zsaroló hívásokban: Budapesten. (Az is kérdésessé vált, hogy „Suttogó” tényleg Csapó volt-e.) Vagyis abban a városban, amelyet az emberrablók a váltságdíj átadásának helyszínéül megjelöltek.
A Juhászné által korábban – a férjére, Juhász Benedekre hivatkozva – előadottakkal szemben Palatinus szerint nem Csapó ölte meg Helgát, hanem a túszejtő és -tartó csoport vezetője. A csoport pedig a kommunikáló, a zsaroló hívásokat lebonyolító „Suttogóéktól” függetlenül tevékenykedett. A két csoport persze tartotta egymással a kapcsolatot. „Suttogónak” voltak információi Helgáról, de Helga a bűncselekmény idején nem találkozott vele. Ez biztosította volna azt, hogy a váltságdíj átvétele után Helga ne tudjon információt szolgáltatni az elkövetőkről.
Ez a klasszikus olaszországi emberrablások módszere, állítja a nyomozó. Szerinte a gyilkos olasz, és a Camorra katonája. Úgy véli, a holttestet nem semmisítették meg, hanem a főváros közvetlen közelében hantolták el, ma is exhumálható. Palatinus azt állítja, talált egy külföldi személyt, aki tanú lehet az ügyben. Azért az idézőjel, mert a tanúskodást semmilyen körülmények között nem vállalja, ám pénzért hajlandó lenne az ügy végső megoldását jelentő információk átadására. Ma már a rendőrségnek törvény adta lehetősége, hogy pénzért vásároljon információt, ám eddig nem mutatott érdeklődést annak ellenére, hogy a nyugdíjas rendőrtiszt eljuttatta a „tanú” adatait a nyomozó hatósághoz. Az újbóli nyomozást tehát nem rendelték el. Palatinus legutóbb két hete fordult a Legfőbb Ügyészséghez, kérve a törvényeknek megfelelő intézkedést. Úgy véli, Csapó József és az azóta meggyilkolt Juhász Benedek nem voltak ártatlanok a Farkas Helga ellen elkövetett bűncselekményben, ám meggyőződése, hogy a tettesek többen voltak. Ezt a véleményét elmondása szerint mások is osztják az ügyben eljáró egykori nyomozók közül.
Szemtanúk már annak idején is állították, hogy Orosházán Farkas Helga kivilágítatlan piros Mazdáját a szürkületben, féktávolságon belül egy ugyancsak kivilágítatlan, fehér színű, „új” rendszámú gépkocsi követte (új, mert akkoriban változtak a „szocialista” rendszámok a ma is használatos, három betűből és három számból álló jelzésre). Az autóban három személynél többen ültek. Csapó és Juhász nem lehettek közöttük, mert ők a tanúvallomások szerint ezen a napon egy fekete BMW-vel közlekedtek. A rendőrség nem tulajdonított kellő jelentőséget annak a Wiesbadenben 1991. július 17-én feladott Interpol-megkeresésnek sem, amelynek tárgya: „személyautóval való üzérkedés Magyarországon”. A német bűnügyi rendőrség nem sokkal Helga elrablása előtt figyelt fel egy nemzetközi bűnszervezetre, amelyről ebben a megkeresésben értesítette a magyar kollégákat, segítségüket kérve lopott és Magyarországra csempészett személygépkocsik felkutatásában, a bűnelkövetők elfogásában. A dokumentumban felbukkan egy orosházi nő neve, aki a kilencvenes évek elején, tehát Farkas Helga elrablása idején is szoros kapcsolatban állt Csapóval.
Palatinus állítja: a nyomozó hatóság nem tisztázta teljes alapossággal a Farkas Helga Mazdáját Orosházán 1991. június 27-én 21 óra 30 perckor követő fehér gépkocsi szerepét. Annál is inkább indokolt lett volna ez, mert Csapó ebben az időben üzemben tartója volt egy fehér színű, „új” forgalmi rendszámos BMW 318i személygépkocsinak. (Ennek Juhász Benedek felesége volt a tulajdonosa, de Csapó járt vele.) A Mazdát követő gépkocsi leírása ráillik erre a BMW-re. A gépkocsival összefüggésben figyelemre méltó tény, hogy – amint már említettük – a Helga elrablását követő harmadik napon a nyomozást felügyelő Tonhauser László utasítást adott Csapó és Juhász „fokozott ellenőrzésére”. Ennek ellenére 1991. július 18-án háborítatlanul utazhattak ki Juhász fekete BMW-jén Németországba, a bajor fővárosba. Az úton történtekről pontosabb információi is vannak a rendőrségnek, mivel erről maga Juhász Benedek számolt be neki. Helga elrablása után pontosan egy hónappal ugyanis Juhász megkereste az ORFK Nemzetközi Szervezett és Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálatot, ahol „tanúvédelmet” kért, és titkos vallomásban számolt be Csapó különös kapcsolatrendszeréről, amely szerinte a nemzetközi szervezett bűnözés kategóriájába tartozik. Juhász valószínűleg így akarta Csapóra irányítani a nyomozók figyelmét, ám ezt a vallomást a Farkas Helga ügyében nyomozó rendőrök akkor nem ismerhették meg.
Juhász beszámolója szerint Münchenben egy parkolóban Csapó a fekete autóból egy fehér BMW-be ült át, amelynek kulcsa a zsebében volt. Ezután immár két autóval utaztak tovább, két országhatáron is átlépve Olaszország egyik tengerparti városába. A fehér BMW-t Csapó leparkolta egy tengerparti úton, majd miután az összes holmiját, iratait és a kocsi kulcsát magához vette, Juhász fekete autójával indultak a városba. Az éjszakát is a fekete BMW-ben töltötték, és reggel Csapó, „saját autóját” keresve és jó színészi képességről téve tanúbizonyságot, meglepetten konstatálta, hogy a kocsiját „ellopták”. Ezek után a tényt jelentették a helyi rendőrkapitányságnak. Palatinus szerint a tárgyi bizonyítási eszközt így vonták ki a Farkas Helga-ügyben nyomozó magyar rendőrök látóköréből.
Palatinus számára nem kétséges, hogy az Olaszországban „eltulajdonított” fehér BMW volt az az autó, amelyik 1991. június 27-én Orosházán Farkas Helga Mazdája mögött haladt háromnál több, máig ismeretlen utasával. (Csapó végül is hazánkban bejelentette a „lopás” tényét, és volt olyan rendőr, aki erre „felkapta a fejét”.) Juhász titkos vallomásában egyébként olyan autólopásra szakosodott nemzetközi bűnbandáról adott át információkat, amelyben bolgárokon, németeken és lengyeleken kívül olaszok vettek részt. A nyugalmazott rendőrtiszt konkrét nevekkel tudná erősíteni azt, hogy a bűnügyben létezik az olasz szál. Legalábbis akkor, ha újra elrendelnék a nyomozást.
Elgondolkodtató az is, hogy miután Csapó Józsefet bűnösnek találták az emberrablási ügyben, Palatinus elmondása szerint olyan laptopot juttattak be hozzá a börtönbe, amelybe két mobiltelefon-készülék is be volt építve. A nyelvvizsgára, illetve egyetemi felvételire készülő rab így akár az olasz, akár az angol nyelvet is gyakorolhatta „élőben” külhoni barátaival. A laptopot olyan hölgyismerőse vitte be Csapónak, aki egyszerre ápolt szoros barátságot egy olasz nővel, és létesített bizalmi kapcsolatot egy magas rangú magyar rendőrtiszttel, aki egyébként vezetőként járt el a Csapó ellen folyó nyomozásban. Ezt a hölgyet a mai napig nem hallgatta ki tanúként a nyomozó hatóság Farkas Helga ügyében, noha neve ott ékeskedik az említett Interpol-dokumentumon.
A 2006-ban „jó magaviseletéért” szabadult Csapó a börtönben és a nyomozás során mindvégig hallgatott. Ma valahol külföldön – egyes hírek szerint Írországban – vállalkozó. Mivel Csapót az ügyben egyszer már jogerősen elítélték, és ugyanezért nem állítható még egyszer bíróság elé, a lányának a végtisztességet megadni sem tudó apa, Farkas Imre két évvel ezelőtt jogász szakértőkre hallgatva azt bizonygatta az illetékes hatóságoknak, hogy a bűnügyi alapú terrorszervezetekre jellemző módszerekkel ejtették túszul és végezték ki gyermekét. Márpedig, gondolta Farkas Imre, akkor e súlyos bűncselekmény gyanúja miatt újra lehetne indítani a nyomozást. Mivel Farkas Helga meggyilkolása miatt senkit sem ítéltek el (hiszen a holttest sem került elő mindmáig), Palatinus Gábor most szeretné elérni a nyomozás újraindítását e bűncselekmény ügyében. Vajon ma mennyit nyom a latban egy kiszolgált, nyugállományban lévő nyomozó lelkiismerete? És vajon tizennyolc év után számít-e még valamit a tragikus sorsú diáklány, Farkas Helga kegyeleti joga?
A látnokok, jósok hada sem jutott semmire
Amikor egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a nyomozók csődöt mondtak Farkas Helga ügyében, látnokok, halottlátók, jósok, parafenomének nyilatkozataival teltek meg a korabeli magyar bulvárlapok. Volt, aki egy távoli ázsiai ország nyomortelepének kis utcájában vélte látni élve, egy nyíregyházi látnok pontos leírást adott egy kék szemű, sötét hajú, középkorú férfiról, akinek kulcsszerepe van a lány elrablásában, volt, aki azt mondta, hogy már nem él.
Farkas Imre, Helga édesapja, amikor látta, hogy a rendőrség képtelen megoldani az ügyet, lánya elrablása után nyolc hónappal elkeseredettségében maga is a csoda fegyverét hívta segítségül a világhírű parafenomén, Uri Geller személyében. És nyolcmillió forintért jött is a kanálhajlításairól ismert bűvész.
Elmondása szerint már Angliában érzete, hogy Helga él. „De az is lehet, hogy nincs Magyarországon, és esetleg nem is rabolták el, hanem elszökött” – tette hozzá, ám eme megállapítás sem volt elég ahhoz, hogy Helga családjának bizalma meginogjon benne. Geller 1992. február végén a közszolgálati televízió élőműsorában egyszerre üzent a „megszökött” lánynak és elrablóinak. „Nézzetek a szemembe, ott látjátok a papát, a mamát, a testvért, a barátokat, a magyar embereket. Engedjétek szabadon, ha nem ma, akkor holnap, holnapután. Helga, adjál életjelt magadról! Beszélj hozzám, telefonálj, ha nem raboltak el. Jelentkezz!”
Sőt az emberrablóknak szóló üzenetében, mintha már abban sem lett volna biztos, hogy még él a lány, így fogta könyörgőre: „Szépen beszélek hozzátok. Ha Helga nálatok van, mindenki azt kéri, engedjétek szabadon. Ha már nem él, mondjátok meg a szülőknek, hol van a teste. Nézzetek a szemembe. Engedjétek szabadon Helgát!” Uri Geller tehát jött, nem látott semmit, viszont a maga módján győzött, mert elég jó gázsiért hajlított meg néhány kanalat Orosháza utcáin s a város szórakozóhelyein az érdeklődő vendégek kérésére.
Állítólag az emberrablás helyszínén rátalált a lány klipszére is, pontosabban annak a tartórészére. „Megtalálom. Az ittlétem arról győzött meg, hogy Farkas Helga él” – mondta azzal a meggyőző, szuggeráló tekintetével. De a nyomozás adatai szerint Farkas Helga akkor már halott volt. „Sajnálatos eset volt Farkas Helga ügye. Nem volt elég bajuk a szülőknek, rengeteg sarlatán kereste meg őket. Tévútra vitték a nyomozást” – nyilatkozta évekkel később Müller Rózsa, az egyik legismertebb magyar jósnő. Ugyanis bármilyen meglepő, a kudarcot megemészteni nehezen tudó rendőrök 1992 táján még a látnokoktól kapott információkat is ellenőrizték a Farkas Helga-ügyben.
Torkos Matild
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
