Forsense-Századvég: az új vírus uralja a közbeszédet

Az új típusú influenzával kapcsolatos hírek, események uralják a közbeszédet, míg a politikához közvetlenül köthető említések aránya jelentősen csökkent – állapította meg a Forsense és a Századvég novemberi közvélemény-kutatása.

MNO
2009. 11. 27. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ezer ember megkérdezésén alapuló kutatás szerint a spontán említések 50 százaléka a H1N1 vírushoz volt kapcsolható, mint közölték, több évre visszatekintve is igen ritka, hogy egy kérdés ennyire uralja a legfontosabb események listáját. A téma fókuszba kerülését az is jelzi, hogy szeptemberben még a válaszoknak csak 3 százaléka, októberben pedig már 10 százaléka volt az új típusú influenzával kapcsolatos említés. A további novemberi ügyek mind 10 százalék alatt maradtak, így a tompai hármasgyilkosság (9 százalék), a rádiófrekvenciák ügye (5 százalék), a költségvetés tárgyalása (4 százalék), a sajóbábonyi összetűzés (4 százalék), illetve a Hunvald-ügy és egyéb budapesti – például a végkielégítésekkel kapcsolatos – botrányok (3 százalék) is.

A pártpreferenciával nem rendelkezők körében csaknem tíz százalékkal magasabb a H1N1 vírus mint legfontosabb esemény említési aránya, míg a három nagyobb párt támogatói esetében a politikai szempontú témák hangsúlyosabbnak bizonyultak. Az összegzés szerint a szocialista párt szavazói a sajóbábonyi ügy mellett a költségvetést emelték ki az átlagnál nagyobb mértékben. A Fidesz szimpatizánsainál a tompai gyilkosság, a Hunvald-ügy és egyéb, Budapesttel kapcsolatos ügyek kerültek előtérbe, de jellemzően ők említették még a Zuschlag-pert vagy az ’56-os megemlékezéseket, a válságot és az áremeléseket. A Jobbik támogatóinál elsősorban a sajóbábonyi eset és a rádiófrekvencia kiosztásának ügye bizonyult fontosabbnak. Mint írták, megfordítva azt mondhatjuk: azok között, akik szerint a sajóbábonyi ügy volt a legfontosabb hazai esemény, a három nagyobb párt szinte teljesen egyforma támogatottságot élvez, míg más témák említése esetén a Fidesz jelentős fölénye figyelhető meg.

A kutatás kitért a lakosság közérzetére is, amely – mint kiderült – továbbra is mélyponton van. Az októberi adatokhoz képest nem változott a lakosság közérzetét mérő index, jelenleg a 100-as skálán 24 pontos értéken áll. Politikai preferencia szerint az MSZP szavazói körében mérték a legmagasabb, közepes szintnek megfelelő pontszámot (49 pont), a Fidesz szavazóinak indexe a legalacsonyabb, mindössze 13 pont, a bizonytalanoké pedig 24 pont. Bár összességében nem történt változás az index mértékében, pártpreferencia szerint a Fidesz-szavazóknál csökkenés, az MSZP-szavazóknál növekedés látható – áll a közleményben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.