Az OVB asztalán a népszavazási kezdeményezés a szociális kártyáról

Az Összefogás Párt kedden benyújtotta az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) a szociális kártyával kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be az OVB budapesti épületében tartott sajtótájékoztatóján Szepessy Zsolt, a párt elnöke, Monok polgármestere.

MNO
2009. 12. 01. 11:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kérdés így szól: „Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés a vonatkozó jogszabályok módosításával az egész országra kiterjessze és egységesen kötelezővé tegye a szociális kártya rendszerét, annak érdekében, hogy az adófizetők által befizetett adóból kifizetett segélyeket ne lehessen alkoholra, cigarettára és uzsorára elkölteni?” Szepessy Zsolt szerint a magyar emberek a leghivatottabbak arra, hogy eldöntsék, a szociális kártya hasznos-e vagy sem, nem pedig csak a politikusok, a politológusok vagy a szociológusok. Mint mondta, a népszavazásnál demokratikusabb formát nem tud elképzelni.

Arra a kérdésre, hogy hány önkormányzat vezette már be, vagy tervezi bevezetni a szociális kártyát, azt mondta: folyamatosan nő azoknak az önkormányzatoknak az aránya, akik érdeklődnek, illetve akik már bevezették, több önkormányzatnál pedig már nagyon jó tapasztalatok vannak. Úgy gondolja, a népszavazási kezdeményezés „bevezetési hullámot” idéz majd elő – tette hozzá. Szepessy Zsolt szerint a Tárki által végzett felmérés, amely a szociális kártya bevezetésének támogatottságát vizsgálta, azt mutatja, hogy nagy mértékű konszenzus van a kérdésben, ugyanis – mint mondta – a felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka támogatja a bevezetését. Azt mondta: a népszavazás megtartása esetén a magyar lakosság 80 százaléka fogja támogatni a javaslatot, ami szerinte azért jó, mert megold olyan problémákat, amelyek már húsz éve feszültséget okoznak a társadalomban. A cél az, hogy az adófizetők nagyon nehezen befizetett adóforintjai oda kerüljenek, ahova kell – jelentette ki, hozzátéve: nem akarják a szegény emberektől a segélyeket elvenni, viszont azt sem, hogy a gyermekek helyett uzsorásokhoz, alkoholkereskedőkhöz, cigarettacsempészekhez kerüljön a pénz. Fontosnak tartja, hogy ezekben a családokban a gyerekek tanuljanak. Ha ennek nincs meg az anyagi feltétele, akkor változatlanul a társadalom leszakadt rétegéhez tartoznak majd – hangsúlyozta.

Az MTI kérdésére válaszolva az ombudsmani vizsgálatról azt mondta: ebben az évben már nem, csak a jövő év első negyedére ígért eredményeket a biztos. Hozzátette: az ombudsmani vizsgálatnak semmilyen következménye nincs, mindössze ajánlást fogalmazhat meg. Ha az ombudsman szerint a szociális kártya nem jó dolog, az sem tántorítja el őket céljaiktól. Szepessy Zsolt szerint a legnagyobb legitimáció a népszavazás lesz. A polgármester közölte, az Országos Választási Bizottság jövő hétfőn dönt beadványukról.

A szociális kártyával a tervek szerint csak szerződéses elfogadóhelyeken lehet majd fizetni, s csak meghatározott árucikkeket és szolgáltatásokat lehet megvásárolni, illetve igénybe venni, például alapélelmiszert, ruházati termékeket, tanszert, tisztító- és tisztálkodó szereket, gyógyszert, tüzelőt, a távfűtés, a víz, a gáz, a villany, a lakbér, és a lakáshitel-törlesztés költségeit.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.