A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. száz százalékban a helyi önkormányzat tulajdona, s már a 2008. október 1-jei működtetés és vagyonkezelés átvételének kezdetén biztosította az intézmény menedzsmentjét a fenntartó arról, hogy a magántőke bevonása szóba sem jöhet – jegyezte meg Szabó. Az urológus-igazgató szerint a Szent Erzsébet sikeres működésének nyitja a jászberényi helyhatóság kiváló hozzáállása, ugyanis a Fidesz és további jobboldali érzelmű képviselők többsége alkotta grémium kiváló kapcsolatot ápol az MSZP-s polgármesterrel, illetve a kormánypártiakkal. Mindazonáltal a politikai csatározások helyett a lokálpatriotizmus motiválta a testületet Jászberény fejlesztését illetően, tehát a kompromisszumkészség jellemzi a városvezetést úgy a kórház üzemeltetése terén, mint egyéb döntések meghozatalakor.
Az igazgató úgy véli, Jászberény kórházának eredményessége példaként szolgálhat az ország minden egészségügyi intézményének, hiszen a veszteségmentesség titka a kilencvenezer lelkes vonzáskörzet betegei iránt tanúsított hűség, az egyéni érdekek érvényesítésének mellőzése. Szabó Tamás azt mondja, anyagi gondjaik bár nincsenek, a 2,2 milliárdos bevétellel szemben kiadásuk eléri a 2,5 milliárd forintot éves szinten. A háromszázmilliós hiányt természetesen az önkormányzat finanszírozza, ugyanakkor állítja: arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mintegy ötszáz dolgozó 13. havi fizetést is kapott. Igaz, a kifizetett összeg csekély mértékben kevesebb a bérnél, de legalább komoly motivációt jelent az alkalmazottaknak.
„Nem fenékig tejföl az élet”
A fideszes egészségpolitikus nem titkolta: sajnos a jászberényi kórházban sem „fenékig tejföl” az élet, akadnak hiányszakmák. A 312-es ágyszám kihasználtsága kifejezetten jó, de megjegyezte: a 200 aktív és 112 krónikus ágy betegeinek ellátása legalább további tíz orvos, valamint legalább ennyi szakképzett nővér felvételét indokolná. A mátrix jellegű belgyógyászati részleg általános belgyógyászatot, gasztroenteorológiát, kardiológiát foglal magában, ám szervezetileg a gyermekosztály szintén idetartozik. Persze működik még – ugyancsak mátrix jelleggel – általános, baleseti és hasi sebészet, szülészet-nőgyógyászat, miközben fenntartanak egy laboratóriumot, radiológiát, s a patológiát sem nélkülözik. Tulajdonképpen most – hívta fel a figyelmet Szabó – a szakembergárda kiváló, ellenben még mindig szükség volna gyermekgyógyászra, traumatológusra, belgyógyászra, ráadásul az intenzív osztályon sincs elegendő gyógyító szakember.