A mindennapi túlélés zálogát vette el a kormány a kórházaktól

Több kórház számláján nem jelent meg az új év első munkanapján a tavaly megígért többletpénz. A második félévtől a minimumfeltételek teljesítése jelenthet gondot az egészségügyi szolgáltatóknak: a szakember- vagy eszközhiány miatt az egészségbiztosító felmondhatja a finanszírozási szerződést.

MNO
2010. 01. 05. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 6 milliárd forintos többlettámogatásról októberben egyezett meg az Egészségügyi Minisztérium a kórházi érdekképviseletekkel. A szaktárca eredetileg 2009-ben fizetett volna, de ígéretét később módosította, hogy a pénz fedezetéül a 2010-es költségvetés szolgáljon. A hivatalos tájékoztatás szerint az egészségbiztosító december 28-án átutalta a kórházaknak a nekik járó összeget. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház számláján azonban nem jelent meg a várt 186 millió forint az új év első munkanapján.

„Ez most már elsősorban morális kérdés, hogyha valamit ígérünk, akkor tartsuk be. Akkor is, ha ennek sok objektív oka és akadálya lehet, vagy pedig legyünk őszinték és mondjuk meg, hogy nincs pénz és azért nem küldjük” – vélekedett Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója. Hozzátette: sokan úgy vélekednek, egy vagy két nap késés még nem jelent semmit, de „ez a mindennapi túlélés záloga is”.

A többlettámogatás 4-5 napi ellátásra elég. A Semmelweis Egyetem klinikájának 300 millió forint jut, miközben az intézmény tartozása 2 milliárd forintra nőtt az elmúlt évben.

Egy decemberben elfogadott rendelet fél év türelmi időt ad a kórházaknak a minimumfeltételek teljesítésére. Az egészségbiztosító júliustól ellenőriz, és ha az intézmények 30 napon belül nem pótolják az esetleges hiányosságokat, az nem finanszírozza tovább az érintett osztályt. A súlyponti kórházaknak és az egyetemi klinikáknak a jogszabályban előírt szakdolgozói létszám bérének kigazdálkodása jelenthet gondot.

„Februártól nagyon alacsony finanszírozással fog tovább működni – vagy nem működni – az egészségügy, tehát praktikusan március-áprilisra ugyanazt az adósság- vagy tartozásállományt fogja mindenki elérni, mint ahol mondjuk január 4-én áll. Sok jót nem lehet látni, körülbelül március-áprilisra gyakorlatilag az összes egészségügyi intézmény fizetésképtelenné válik” – mondta el a Hír Televíziónak Stubnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület úgy számol: a szakember- vagy az eszközhiány 60-70 intézményben válhat akadállyá a minimumfeltételek teljesítésében. A finanszírozási szerződés felmondása a kisebb vidéki kórházak gyermek-, intenzív és radiológai osztályán fenyeget.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.