
origo.hu
A Tisza-vezér nem kertel: készek megtenni, amit Ukrajnáért meg kell tenni
A kormányhoz semmilyen olyan információ nem érkezett az OMV-től, hogy jogi úton megtámadná a kormányzati benzintendert – közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón kérdésre válaszolva. Szollár Domokos hangsúlyozta: csodálkozna is, ha ilyesmi történne, hiszen az osztrák olajcégnek erre nem lenne semmi oka. Hozzátette: téves az a feltételezés, hogy esetleg azért terelnék jogi útra az ügyet, mert a kormány közben módosított az eljáráson. Hangsúlyozta: a benzintender nyertese, az OMV egy keretszerződés alapján legfeljebb 50 millió liter üzemanyagot biztosíthat idén a nagyjából hatszáz állami szervnek és intézménynek.
Molnár Csaba tájékoztatása szerint az OMV összességében félmilliárd forinttal olcsóbb ajánlatot tett ahhoz az árhoz képest, amennyiért tavaly szerezték be a kormányzati szervek az üzemanyagot, a Mol ajánlatánál pedig 180 millióval kedvezőbbet. A bírálati szempontokról elmondta, azok 1997 óta lényegében ugyanazok: leginkább az ár számít, ezen kívül a töltőállomások számát és területi eloszlásukat veszik figyelembe. A kancelláriaminiszter hangsúlyozta: árban egyértelműen az OMV ajánlata volt a legjobb.
A másik két szempont pedig nagyjából kiegyenlített volt, hiszen a Mol-nak 17-tel több kútja van, mint az OMV-nek és az alvállalkozóinak, az Agipnak és az Avantinak, utóbbiaknak viszont jobb a területi eloszlásuk az országban. Az előzményeket felidézve kitért arra: a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) tavaly október közepén írt ki központosított közbeszerzési eljárást a gépjármű-üzemanyag kiszolgálására. A kiírás egy évre szólt és a keretszerződés legfeljebb 50 millió liter üzemanyag beszerzésére ad lehetőséget. A döntés, amely az OMV-t hozta ki nyertesnek, december 19-én született meg. Mint mondta, a kormánynak ezután mérlegelnie kellett, hogy az OMV, amely nem áll nemzetbiztonsági védelem alatt, adhat-e üzemanyagot azoknak az állami szerveknek, amelyek viszont az alatt állnak.
Molnár Csaba tájékoztatása szerint a kormány a két ünnep között, december 29-én hozott rendeletet arról, hogy a rendvédelmi szervek és azok az intézmények, amelyeket a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter megnevezett, továbbra is a Moltól kapják az üzemanyagot. Arra a kérdésre, hogy nem lett-e volna jobb ezeket már a közbeszerzési eljárás elején különválasztani, a miniszter azt válaszolta: nem tudhatták előre, hogy melyik cég lesz a nyertes. A miniszter emlékeztetett arra: a kormány döntése nyomán 29 szervezetet vagy intézményt kivontak a közbeszerzési eljárás hatálya alól. Ezek külön megállapodást kötnek a Mollal, és azért nincs szükség a közbeszerzésre, mert az üzemanyag-forgalmazó cégek közül csak a Mol áll nemzetbiztonsági védelem alatt, vagyis nincs versenytársa.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter a döntés után személyesen, e-mailben és faxon tájékoztatta a 29 szervezet vezetőjét, hogy minden marad a régiben, ne tegyenek semmit, mert ők továbbra is a Molnál tankolnak. Az intézmények közvetlenül kötnek szerződést a társasággal. Arra a kérdésre, hogy kerülhettek-e illetéktelen kezekbe titkos rendszámok, úgy válaszolt: a nemzetbiztonsági fedésben dolgozók rendszámai nem kerültek az OMV-hez, ahogyan korábban a Molhoz sem, hiszen ezek a rendszámok titkosak. A miniszter megjegyezte: a mentők rendszáma például semmilyen módon nem titkos, de ugyanez elmondható a rendőrségi autókról is. Ezek közérdekű adatok – jelentette ki. Molnár Csaba kérdésre válaszolva azt mondta, azután is megáll a nagyjából félmilliárd forint megtakarítása, hogy kivettek 29 szervezetet a közbeszerzési eljárásból. A közbeszerzési eljárás keretében így is nagyjából hatszáz intézménynek, állami cégnek és önkormányzatnak van lehetősége kedvezményes áron tankolni.
(MTI)
A Tisza-vezér nem kertel: készek megtenni, amit Ukrajnáért meg kell tenni
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Izrael-Irán háború: levegőbe emelkedett az izraeli végítélet-repülőgép, elhagyta a Ben Guriont, ez a legrosszabbra utal – videón a hírhedt Sion Szárnya
A kocka el van vetve: ez a 4 csillagjegy kitart a döntései mellett
Brüsszel nem tárgyal tovább Kínával
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
A Lionel Messi reggelijéről készült képet mindenkinek látni kell – fotó
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Menczer Tamás: Elküldtem a 444-et a k…va anyjába, leszarom a sok köcsögöt!
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.