
origo.hu
Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét
A Fidesz-KDNP szerint a magánnyugdíj-pénztárak privatizációjával a kormány el akarta lopni az emberek befektetéseit, nyugdíját. A Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője emlékeztetett: arra kérték az elmúlt hetekben a köztársasági elnököt, hogy ha lehet, akkor küldje meg az Alkotmánybíróságnak normakontrollra az érintett jogszabályt. Véleményük szerint ugyanis – folytatta Soltész Miklós – a nyugdíjpénztárak privatizációjával a kormány külföldi befektetők kezébe akarta adni az idős emberek jövőbeni sorsát. A politikus kifejtette: azért is üdvözlik, hogy Sólyom László az Alkotmánybírósághoz fordul, mert az általa az Országgyűlésnek visszaküldött törvényeket a parlament MSZP-SZDSZ-es többsége rendszerint változatlanul hagyva fogadta el újra.
A közoktatási törvény egyik új rendelkezése korlátozná a közoktatási intézményt fenntartók intézményvezető-kinevezési jogát, korlátozott vétójogot adva a nevelőtestületnek az intézményvezetők kinevezésénél. Az új rendelkezések vonatkoznának az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekre is, amelyek esetében a képviselő-testület a hatályos önkormányzati törvény alapján önállóan dönt az intézmény vezetőinek kiválasztása során. A közoktatási törvény módosítása ezt az önálló döntési jogot a nevelőtestületnek adott jogosítvánnyal nyilvánvalóan korlátozná. Ezzel kapcsolatban a törvényjavaslatot benyújtó országgyűlési képviselők is úgy ítélték meg, hogy egy ilyen korlátozás akkor lenne alkotmányos, ha azt tartalmazná a kétharmados önkormányzati törvény is. Az erre vonatkozó javaslatot azonban az Országgyűlés nem fogadta el.
A köztársasági elnök álláspontja szerint az Alkotmánybíróság gyakorlatából egyértelműen az következik, hogy ha egy alapvető önkormányzati hatáskört az önkormányzati törvény szabályoz, akkor annak korlátozása csak kétharmados többséggel elfogadott törvényben történhet. Ez a feltétel a közoktatási törvény módosítása esetén nem teljesült, ezért Sólyom László szerint a törvény alkotmányellenes.
Sérti az alkotmányos jogot
A törvény a magánnyugdíj új rendszerét kívánja létrehozni, megszüntetve a jelenleg működő magánnyugdíjpénztárakat. A pénztártagok egyéni számlán nyilvántartott követelése ugyan érintetlen maradna, de az új rendszerben a biztosítottak nem szólhatnának bele a magánnyugdíj-biztosító döntéshozatalába, és szűkül az igénybe vehető szolgáltatások közötti választás lehetősége is. Az államfő indítványában leszögezi: a magánnyugdíjpénztár tagjainak jogai az alkotmány értelmében tulajdonnak tekintendők. A tulajdon alkotmányosan korlátozható, de csak akkor, ha a korlátozás arányban áll az azt szükségessé tevő közérdekkel.
Sólyom László szerint a magánnyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható, átlátható működése közérdek, azonban az érintetteknek az alkotmány alapján lehetőséget kell kapniuk a kötelező társadalombiztosításba való visszalépésre, ha úgy érzik, a változások aránytalanul hátrányosan érintik őket. Miután a törvény a visszalépés lehetőségét nem biztosítja, a köztársasági elnök szerint az sérti az alkotmány által védett tulajdonhoz való jogot – zárul a közlemény.
Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
3 csillagjegy páros, akik mindig visszatalálnak egymáshoz
Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
Erre figyelmeztet, ha szarka száll a kertedbe
„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Magyar Péter az Európai Parlamentben tagadta le, hogy lehallgatta Varga Juditot + videó
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.