„Rosszul áll a magyar gazdaság, ha bővebben szeretném kifejteni, akkor azt mondanám, nagyon rosszul áll” – kezdte kedd esti előadását Járai Zsigmond a Pannónia Biztosító Társaság kecskeméti szakmai rendezvényén. A 2001 és 2007 között a Magyar Nemzeti Bank élén álló szakember szerint „Magyarország évek óta elhibázott gazdasági pályán mozog, de nem csak gazdasági kérdések miatt maradtunk le”.
Járai Zsigmond szerint négy tényező miatt tartunk itt: az egyik a rossz kormányzás, ezen belül is a kiszámíthatatlanság; a másik a bürokrácia packázása, azaz a hivatalok koordinálatlan tevékenysége, megbízhatatlansága; a harmadik a magas adók; míg a negyedik az oktatás rossz helyzete.
Az oktatás kapcsán a volt MNB-elnök elmondta, a felnőttképzésre milliárdokat költünk, de a képzésen részt vevő emberek munkát nehezen találnak, ez a rendszer csak az oktatóknak jó, akik nagyon szépen megélnek belőle.
A közgazdász szakember rámutatott, jelenleg 25 százalékkal élünk rosszabbul, mint ha az elmúlt nyolc évben rendben mentek volna a dolog az országban. Példaként említette, hogy míg Csehországban az összlakosság 50 százaléka dolgozik, addig Magyarországon 10 millió emberből mindössze 3,6 milliónak van bejelentett állása. Ez azt jelenti, hogy a cseheknél egy ember egyet tart el, hazánkban egy ember kettőt.
Az egészségügyi kiadásokkal kapcsolatban Járai kifejtette: Magyarország is akkora nagyságrendű pénzösszeget pumpál az egészségügybe, mint a hozzánk hasonló országok, mégis a férfiak várható átlagéletkora 7, a nőké 4-5 évvel alacsonyabb.
Járai Zsigmond szerint a hatalomra kerülő kormánynak három fontos teendője lesz. Először is faragnia kell az állami kiadásokon, ugyanis a mostani magyar állam a megtermelt össztermék 50 százalékát költi működtetésre. A három közjogi méltóság őrzésére például négymilliárd forintot költ az állam évente.
A másik sarkalatos pontja a változásoknak a szociális kiadások. Járai úgy véli, az állam túl sokat költ a munkanélküliek segélyezésére, ahelyett, hogy munkahelyeket teremtene. Itt visszautalt a felnőttképzési rendszerre, és azt mondta, egymillió új munkahelyre lenne szükség, de ezt nem lehet az egyik napról a másikra elérni, ehhez egy jó, végrehajtható program kell, ami tízéves távlatokban hozhat érdemleges eredményeket.
A harmadik kitörési pontként a sokat emlegetett korrupciót nevezte meg. Járai úgy látja, a közbeszerzésekkel kapcsolatban jelenik meg szemmel láthatóan a korrupció, de az illegális pénzek mindössze 1-2 százaléka kerül a pártokhoz, a többi magánzsebekbe vándorol.
Az euró bevezetésével kapcsolatban az 58 éves közgazdász elmondta, nem érdemes álmodozni az új fizetőeszközről, pedig az jót tenne az országnak, mert stabilizálná a gazdaságot, alacsonyabbak lennének a kamatok, és ez kedvezne a vállalkozásoknak és a hitelfelvevőknek is. „Egy gyenge gazdaságnak nem lehet erős pénzneme” – zárta szavait Járai Zsigmond.
(kecskemetitv.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.