Szakadás előtt? Hatalmas botrány készülődik a PSZ-ben

Visszahívná alelnöki tisztségéből Pécsi Ágnest a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombati kongresszusán. Az érintett szerint őt nem a pedagógusok, hanem szakszervezeti bürokraták akarják leváltani számára sem ismert okból. Pécsi Ágnes a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: felháborítónak tartja a vele szemben indult eljárást. A PSZ vezetése a kongresszus után reagál a felvetésekre.

MNO
2010. 02. 17. 11:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet szerdai számában olvasható: Pécsi Ágnes szerint az egyetlen bűne az, hogy aktívabb fellépést sürgetett a tanárok érdekeinek védelmében, a vezetés azonban nem hajlandó konfrontálódni az oktatási miniszterrel. Elmondta: az elnök azt is „bűnként” könyvelte el, hogy az alelnök hajlandó lett volna sztrájkot szervezni az érettségi idejére, hiszen a tanároknak a matúra idején van a legnagyobb érdekérvényesítési ereje.

Pécsi szerint a szakszervezeti vezetés azért nem hajlandó komoly megmozdulásokra, mert nem a tagok, hanem önös érdekeit nézi, a saját jólét biztosításához pedig elengedhetetlen, hogy az ember jó kapcsolatban legyen a mindenkori oktatási miniszterrel. A PSZ elnöke a lapnak nem kívánt nyilatkozni az okokról, szerinte nem kizárni akarják Pécsit, csupán visszahívni tisztségéből – olvasható a Magyar Nemzet szerdai cikkében.

Az alelnök az MTI-nek szerdán azt mondta, nem tudja, mivel indokolják pontosan a leváltását, az erről szóló dokumentumokat csak szombaton kapják meg a küldöttek. Ő személy szerint semmilyen indoklást nem kapott kézhez – tette hozzá a 2008 júliusában megválasztott alelnök.

Pécsi – aki a Lengyel Gyula szakközépiskola tanáraként többször szervezett tiltakozó akciókat az intézmény megmentéséért – elmondta: a szakszervezeti mozgalom történetében nem volt még példa arra, hogy egy első vonalbeli tisztségből visszahívjanak valakit. Kifejtette: a jelölés első pillanatától erős ellenszélben kellett „hajóznia”. Mint mondta, minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon éreztették vele: „nemkívánatos játékos a pályán”.

A szakszervezet XVIII. kongresszusán mégis első körben megkapta az alelnöki megválasztáshoz szükséges szavazatokat, a PSZ-tagság bizalmát. Úgy fogalmazott, őt nem a pedagógusok, hanem olyan szakszervezeti bürokrata „pártkatonák” akarják leváltani, akik majd minden szakszervezetben „megkaparintották a hatalmat”. Kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban a tagság egyre kiábrándultabb, és jelentős taglétszámvesztés következett be.

Arra a kérdésre, hogy szakadhat-e a szakszervezet szombaton, azt mondta, sokan tartanak attól, de fontos lenne, hogy ez ne következzen be. Megjegyezte: a kongresszusi küldötteknek címzett levelét sem küldhette szét a PSZ levelezési listáján keresztül. Független megfigyelőt is próbált kérni a Szakszervezetek Együttműködési Fórumától a szombati kongresszusra, de ezt Varga László elnök írásban elutasította.

A Pedagógusok Szakszervezete a kongresszus után sajtótájékoztatón kíván reagálni a felvetésekre – közölték az MTI kérdésére az érdekvédelmi szervezetnél szerdán.

(MTI, Magyar Nemzet)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.