A biotechnológiai „zászlóshajóért” aggódik a szegedi Fidesz

A Fidesz helyi szervezete attól tart: nem készül el az uniós határidőre, március végére a szegedi Genomikai Innovációs Központ (GIK), amelyet biotechnológiai „zászlóshajónak” szántak.

MNO
2010. 03. 05. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egymilliárd forintos uniós forrást felhasználó beruházáson még egy kapavágás sem történt – mondta Gyimesi László, a párt szegedi szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Kifejtette azt is: a kezdetben közösségi beruházásból mára magánberuházás lett, ugyanis tudomása szerint a projekt eredetileg állami, önkormányzati, egyetemi és tudományos akadémiai összefogással indult.

A GIK 2005 Kft. mint projektcég egymilliárd forint uniós forrást nyert el. A cég 85 százaléka azután a Szeviép Investment Zrt.-hez került, de azért – a politikus úgy tudja – nem fizették ki a vételárat, emiatt indított felszámolási eljárást az állami tulajdonú Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. a közelmúltban az említett cég ellen. A Fidesz-frakció szocialista „mutyit” sejt a háttérben. A beruházás alapkövét napra pontosan egy évvel ezelőtt tették le. A terv szerint négyezer négyzetméteren a legmodernebb laborokkal felszerelt épület valósulna meg.

A beruházásnak csaknem a felét teszi ki, hogy a legkorszerűbb eszközök is rendelkezésre álljanak és segítsék a kutatók mellett a betelepülő genomikai cégek munkáját. A tervezett befejezési határidő március 31.

Nagy Sándor (Szabad Város Egyesület), városfejlesztési alpolgármester az elhangzottakra közleményben reagált, rámutatva arra: Szeged mint tudásközpont ezen a beruházáson kívül számos eredménnyel büszkélkedhet, s a városban annyi a szabadalmi bejelentés, mint Budapesten. Mint írta, Szeged a Biopolisz Kft.-n keresztül aktív szerepet játszik az eredmények felkutatásában és menedzsmentjében, s ezzel mintegy 350 munkahely jött létre a kft. kapcsolatrendszerében. A szoftveriparban hozzávetőleg 1500 ember dolgozik, s évről évre több cég települ Szegedre.

Az egyetem több tízmilliárd forintot nyert el infrastruktúrájának fejlesztésére. Az új klinikai tömbhöz kapcsolódóan, a város kivitelezésében megindul a Biopolisz Park fejlesztése, az infrastruktúra kiépítése a klinikák mellé települő vállalkozások számára, illetve indul a lézerközpont fejlesztése is – tette hozzá az alpolgármester.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.