A jobboldal tarolhat az ország legnépesebb megyéjében

Az összes körzetben győzelemre tör a Fidesz–KDNP az áprilisi országgyűlési voksoláson az ország legnépesebb megyéjében, amire a legutóbbi évek eredményei alapján minden esélyük megvan. Pest megyében eddig a jobboldal enyhe fölénye figyelhető meg, amit alátámaszt az is, hogy a szocialistáknak még egyszer sem sikerült első fordulós győzelmet aratniuk.

Kovács András
2010. 03. 10. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pest az ország legnépesebb megyéje és így a legtöbb egyéni kerülettel rendelkezik. A megyében 16 választókerület található: Szob, Vác, Dunakeszi, Gödöllő, Aszód, Nagykáta, Monor, Érd, Budaörs, Pilisvörösvár, Szentendre, Szigetszentmiklós, Ráckeve, Dabas, Cegléd, Nagykőrös. A megyében 1990-ben még csak 707 ezer választójogosult volt, ami a mostani voksolásra 950 ezerre emelkedett.

Erős jobboldali fölény

Az első szabad választáson 63,26 százalék szavazott a megyében az első körben, ami több mint egy százalékkal volt alacsonyabb az országos átlagnál. A legtöbben a pilisvörösvári (70,98 százalék), míg a legkevesebben a nagykőrösi választókerületben (55,12 százalék) szavaztak. A megyében átlag fölött szerepelt az MDF (26,59 százalék), a Fidesz (9,85 százalék) és a KDNP (8,29 százalék), míg azalatt az MSZP (9,17 százalék). Érdekesség, hogy a KDNP két választókerületben (Szob és Aszód) több mint 15 százalékot kapott. A második fordulóban érvényesült az MDF országos fölénye a megyében is. A 16 egyéni körzetből 13-at az MDF, kettőt az SZDSZ, egyet független jelölt nyert meg. A legszorosabb küzdelem a szigetszentmiklósi körzetben volt, ahol Kuncze Gábor a voksok 50,56 százalékával verte meg Fazakas Álmos MDF-es jelöltet, aki 49,44 százalékot összesített. Az ország legnépesebb megyéje tehát egyértelműen a későbbi kormánypártra szavazott az 1990-es választásokon.

Szobot nem sikerült a szocialistáknak bevenni

1994-ben az első fordulóban 66,56 százalék voksolt a megyében, ami kicsivel alacsonyabb volt, mint az országos részvétel. A legtöbben a pilisvörösvári (72,12 százalék), míg a legkevesebben a nagykátai körzetben (58,81 százalék) szavaztak. A megyében országos átlag fölött szerepelt az MDF (12 százalék) és a KDNP (7,70), míg azalatt az MSZP (29,88 százalék). A KDNP a szobi és az aszódi körzetben ismételten kiemelkedően szerepelt, mivel messze 10 százalék fölött végzett. A szocialisták az első körben a 16 egyéni körzetből csupán hatban tudtak 30 százalék fölötti eredményt elérni. A második fordulóban az MSZP fölénye itt is érvényesült, mivel 14 egyéni kerületet tudtak megnyerni. Szobon a KDNP politikusa győzött, ami annak köszönhető, hogy egyetlen jobboldali riválisa sem maradt a nyertesnek. Szigetszentmiklóson ismételten győzött Kuncze Gábor, aki a voksok 53,77 százalékát összesítette. A második fordulóban az MSZP-nek csupán egyetlen jelöltje tudott 50 százalék fölötti eredményt elérni. Pest megye ismételten a későbbi kormánykoalícióra szavazott.

Nagy szocialista vereség

1998-ban az első fordulóban 54,59 százalék élt állampolgári jogával, ami több mint egy százalékkal volt alacsonyabb, mint az országos részvétel. A legtöbben ismételten a pilisvörösvári (63,33 százalék), míg a legkevesebben a dabasi választókerületben (46,52 százalék) szavaztak. A területi listás voksok alapján ismételten az MSZP végzett az első helyen a szavazatok 29,13 százalékával, de ez az eredmény is elmaradt az országos átlagtól. Átlag fölött szerepelt Pest megyében az FKGP (15,26 százalék), az SZDSZ (8,89 százalék) és a MIÉP (7,89 százalék), míg azalatt a Fidesz (27,67 százalék). Az első fordulót követően kilenc körzetben az MSZP, ötben a Fidesz, egyben az SZDSZ, illetve az FKGP jelöltje állt az első helyen. Május 24-én csupán a szigetszentmiklósi körzetben nem tudott fordítani a jobboldal, ami az 1990-eshez hasonló polgári fölényt eredményezett a megyében. Pest ismételten a később kormánykoalícióra voksolt.

A Fidesz mellé álltak Pest megyében

Nyolc évvel ezelőtt részvételi rekord született Pest megyében is, mivel 70,60 százalék voksolt az első fordulóban, ami picivel magasabb volt, mint az országos átlag. A legtöbben a pilisvörösvári (77,63 százalék), míg a legkevesebben a dabasi körzetben (61,23 százalék) voksoltak. Pest megyében a listás voksolás rendkívül szoros eredményt hozott, hasonlóan az országoshoz. A Fidesz–MDF 41,04 százalékot, míg az MSZP 40,27 százalékot ért el. A megyében átlépte az ötszázalékos küszöböt az SZDSZ (6,65 százalék) és a MIÉP (5,65 százalék) is. Az első fordulót követően kilenc körzetben az MSZP, míg hétben a Fidesz–MDF jelöltjei álltak az első helyen. Április 21-én csupán öt körzetben sikerült a későbbi kormánykoalíciónak nyernie, így először a megye történetében nem az a párt szerzett többséget, amely később kormányt alakított. Kuncze Gábor negyedszer szerzett egyéniben mandátumot.

Gödöllőn elesett a jobboldal

2006-ban 68,66 százalék szavazott Pest megyében, ami közel egy százalékkal volt magasabb, mint az országos átlag. A legtöbben ismételten a pilisvörösvári (75,53 százalék), míg a legkevesebben a nagykátai választókerületben (60,43 százalék) szavaztak. A listás voksolás ismét rendkívül szoros eredményt hozott, mivel a Fidesz–KDNP 42,06, az MSZP 41,34 százalékot ért el. Az ötszázalékos küszöböt még az SZDSZ (7,43 százalék) és az MDF (5,21 százalék) lépte át. A megye történetében először dőlt el egyéni mandátum sorsa az első fordulóban, mivel a dabasi körzetben Szűcs Lajos, a Fidesz jelöltje a voksok 50,05 százalékát szerezte meg. A második fordulót megelőzően nyolc körzetben az MSZP, míg hétben a Fidesz vezetett. Április 23-án a jobboldal csupán hat egyéni körzetben tudott nyerni, míg a szocialistáknak nyolc, az SZDSZ-nek egy körzetben sikerült ezt végrehajtania. A legnagyobb meglepetés a gödöllői körzetben született, ahol Gémesi György, a Fidesz–KDNP–MDF jelöltje az első fordulót követően még több mint kilenc százalékkal vezetett, de a második körben 227 szavazattal kikapott a szocialista jelölttől. A megye négy évvel ezelőtt – ha csak szorosan is, de – a későbbi kormánykoalícióra voksolt.

Mindent vihet a jobboldal

Az elmúlt öt országgyűlési voksolás eredményei alapján megállapítható, hogy a megyében általában rendkívül szoros eredmények születnek, de inkább jobboldali elkötelezettségű területnek mondható. Pest megyében is található egy választókerület (Szob), ahol se baloldali, se liberális erőnek nem sikerült eddig nyernie. A szigetszentmiklósi körzetben Kuncze Gábor zsinórban ötször tudott diadalmaskodni, amivel országos rekordernek tekinthető. Az elmúlt évek választásai alapján tovább erősödött a jobboldal, és az EP-választáson csupán a harmadik helyet szerezte meg az MSZP a megyében. Az áprilisi választások előtt a Fidesz célja 1998-as szereplésének a megismétlése, amire jó eséllyel pályázik, és várhatóan a szigetszentmiklósi körzetben is sikerül megszerezniük a mandátumot.

(Forrás: Valasztas.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.