„Egy aberrált lövöldöző miatt kollektíve büntetik a sportlövészeket”

A kormány feláldozza a 400 éves sportlövőhagyományokat, hatalmasat rúg egy olyan sportba, amelynek képviselői sokat tettek le az asztalra – jelentette ki az MNO-nak Kovács Tibor. A Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára ezt azután közölte, hogy egyesületük vezetői több más civil szervezettel együtt négy órán keresztül egyeztettek hétfőn a fegyvertartási jogszabálytervezetről. A sportlövészek szerint a minisztérium az új szabályozással ellehetetlenítené a sportágat. A tárca egyelőre nem nyilatkozik.• Fegyver az elmebetegeknél? Tízből egyet nem lehet kiszűrni

Konopás Noémi
2010. 03. 10. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két héttel ezelőtti egyeztetés során konszenzus született a minisztériummal a fegyvertartásról és a fegyverhez jutásról is – jelentette ki a főtitkár. Akkor közösen megállapítottuk, hogy egészségügyi szűrésre van szükség a sportlövőknél is, egyetértettünk abban, hogy itt kell szigorítani. A hétfői egyeztetésen is egyetértett ebben a kérdésben a szakma és a minisztérium. Ám a két héttel ezelőtti megállapításokkal szemben a mostani rendelet olyan szigorításokat is tartalmaz, amely az egyesületeket teljesen ellehetetleníteni további tevékenységük folytatásában – magyarázta Kovács. „Egy aberrált lövöldöző miatt kollektíve megbüntetik a sportlövészeket és az egész sportágat” – szögezte le a főtitkár.

„Mi lesz az élsporttal? Tragédia”

A kormány ugyanis kötelezővé tenné azt is, hogy sportfegyvert csak hároméves egyesületi tagsággal rendelkező első vagy másodosztályú sportlövő tarthasson. A szakma szerint ez a rendelkezés ellehetetlenítené őket, az amatőrök ugyanis tömegesen hagynák el a sportágat, márpedig az ő tagdíjaik tartják el a legjobbakat. Hiába lesz pár első és másodosztályú sportlövője az egyesületnek, ezek egyedül nem tudják fenntartani az egyesületet. A főtitkár szerint ezzel a rendelkezéssel visszamegyünk a kommunizmusba, ugyanis gyakorlatilag megszüntetik a polgári lövészetet. „Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz az élsporttal? Tragédia” – hangsúlyozta a főtitkár.

„Már-már még a hangomat is felemeltem”

A szakállamtitkár szavaiból az éreztük ki, mintha minket, sportlövőket kollektív bűnösöknek nyilvánított volna a társadalom, akiket meg kell büntetni. Bármire is próbáltunk hivatkozni, a minisztérium nem mutatott hajlandóságot az egyetértésre – mondta el Kovács –, már-már még a hangomat is felemeltem a szakállamtitkárral szemben, de semmi eredményre nem jutottunk – tette hozzá. A főtitkár szerint diszkrimináció, hogy csak a sportlövők fegyverhez jutását szigorítják. A kormány feláldozza a 400 éves sportlövőhagyományokat, hatalmasat rúg egy olyan sportba, amelynek képviselői sokat tettek le az asztalra.

Várjuk a fejleményeket, és nem nyugszunk bele az ellehetetlenítésbe – emelte ki Kovács. Mint mondta, a tervezet alkotmányossági aggályokat is felvet, ha kell, az Alkotmánybíróságon támadják meg a rendelkezést.

Az IRM nem nyilatkozik

Az MNO megkereste az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot (IRM) is. Szerettük volna megtudni, hogy mely pontokon tartja szükségesnek a minisztérium a fegyvertartás szabályainak szigorítását. Elektronikus levélben arról is kértünk tájékoztatást, hogy milyen eredményeket hozott a sportlövőkkel való hétfői négyórás egyeztetés, és sikerült-e közös nevezőre jutni a sport képviselőivel. Azt is szerettük volna megtudni, hogy miért csak a sportlövők számára lesz szigorítás a fegyvertartásban. A minisztérium arra hivatkozva, hogy az ügy még tárgyalás alatt áll, egyelőre nem tájékoztatta lapunkat.

Mint arról az MNO többször is beszámolt, a fegyvertartási törvény módosítása azzal kapcsolatban került ismét napirendre, hogy a rendőrség a múlt hónapban elfogott egy 22 éves budapesti egyetemistát, aki a gyanú szerint huszonkét ember meggyilkolását tervezte saját egyetemén vagy egy fővárosi bevásárlóközpontban.

Tavaly egy 23 éves hallgató, aki szintén egy lövészklub tagja volt, a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát és életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.