Lezsák: Nem csak mi védjük az értékeinket, azok is minket + Képek

Minden településen gyűjtögették és kistérségenként csoportosították Csongrád megye értékeit a Csongrád megyei általános művelődési központ munkatársai az elmúlt hónapokban. Ezzel a készülő hungarikumtörvényt is előkészítik, amely minden helyi értéket véd majd, és a megőrzését is segíti. Mint a szabályozást kezdeményező Lezsák Sándor, a parlament alelnöke fogalmazott, ez azért is fontos, mert nemcsak mi védjük az értékeinket, hanem azok is védenek bennünket.

MNO
2010. 03. 02. 13:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A célunk az, hogy azon vállalkozások, amelyek a hagyományainkat őrzik, és így állítanak elő értékeket, megőrizzék pozíciójukat” – kezdte a keddi, múzeumi sajtótájékoztatót dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Példaként az üvegbetont, a bioszőlőből készült borokat, a csíramálét, a pusztaszeri országos természetfilm-fesztivált, a vásárhelyi kerámiákat és a nagyéri savanyúságot említette.


„Csongrád megye értékeit egy albumban is összefogják majd” – tette hozzá az alelnök. A kistérségi hungarikumkonferenciák sorozatában az utolsó a mórahalmi lesz március 27-én. „Ezek a rendezvények az ősszel benyújtandó törvényt készítik elő” – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Mint fogalmazott, az önkormányzatok dönthetnek majd arról, hogy mit sorolnak a helyi, a megyei, a Kárpát-medencei örökség és a hungarikum kategóriába. Mint fogalmazott, mindez azért is fontos, mert nemcsak mi védjük az értékeinket, hanem azok is védenek bennünket, hiszen az érték mérték is egyben, a mi értékünk mértékét mutatja – áll a Csongrád Megyei Közgyűlés közleményében.


Ezen értékek megmaradását a tervek szerint a határokon belül és azokon kívül is támogatják majd. Az Országgyűlés alelnöke bejelentette, hogy Hungarikumok címmel a Kárpát-medence általános iskoláiban tanuló 12-14 éves diákok részére háromfordulós csapatversenyt hirdetnek. Ez nem az első ilyen, rendszeresen adott témákhoz kapcsolódóan szervezik, és egyre népszerűbb, a legutóbbi, 1956-os témájún már 300 gyermek vett részt.

Fotók: szegedma.hu

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.