Mesterházy, Fuzik, Zelenák – továbbra is előzetesben ülnek

Három hónappal meghosszabbította a BKV-ügyben érintett Fuzik Zsolt, Zelenák Tibor és Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

MNO
2010. 03. 05. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A három gyanúsított előzetes letartóztatását azért hosszabbították meg, mert továbbra is fennáll annak veszélye, hogy megnehezítenék a büntetőeljárást, többek között tanúkkal való összebeszéléssel, vagy iratok megsemmisítésével – indokolta a döntést a szóvivő. Szalainé Szilágyi Eleonóra, volt HR igazgató előzetes letartóztatása május 8-án, Regőczi Miklós volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesé pedig, akinél másodfokon rendelték el a kényszerintézkedést, március 15-én jár le.

Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják, hogy rábírta a BKV vezetőit arra: vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek. Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetőt bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók február elején.

A rendőrség szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Éva, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György. Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. volt jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe ez év február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.

Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában – a prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta. Szalainé Szilágyi Eleonórát január 6-án vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.