Pótmagánvád, pótszínjáték, Don Corleone – perbeszédek a Zsanett-ügyben

Utolsó felvonásához érkezett a napokban a Zsanett-per, a pótmagánvádló jogi képviselője és a rendőrök ügyvédei a múlt héten megtartották perbeszédeiket a hazai igazságszolgáltatás történetében eddig egyedülálló ügyben.

Csibra Tibor
2010. 03. 07. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismert, a sértett, E. Zsanett az egész eljárás alatt kitartott kezdeti állítása mellett, amely szerint 2007. májusának egyik hajnalán az akkor még létezett Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) járőrei a budapesti Kálvin térnél autójában igazoltatták, vesztegetésre buzdították, mert – szerintük – nem voltak rendben az okmányai.

A rendőrök később személyes szabadságában korlátozták, amikor saját kocsijukba ültették, majd egy nem azonosított sötét mellékutcába vitték, ahol közülük ketten megerőszakolták. E. Zsanettet később hazakísérték a XIII. kerületbe, majd ott pénzt vettek át tőle, s megfenyegették, hogy senkinek nem árulhatja el a történteket.

A fiatal nő feljelentést tett, az ügyet a Budapesti Nyomozó Ügyészség kezdte vizsgálni. A hatóság 2007 decemberében zárta le a nyomozást azzal, hogy az erőszakos közösülés bűncselekménye nem állapítható meg, a vesztegetés nem bizonyított, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. A döntés ellen a sértett panaszt tett, de azt elutasították.

2008 márciusában a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa bűnösnek mondta ki az öt rendőrt szolgálatban elkövetett kötelességszegés és hivatali visszaélés miatt, amiért a kérdéses hajnalon elhagyták az őrhelyüket. Hármukat pénzbírságra, kettejüket megrovásra ítélték, az erőszakos cselekményeket a testület nem tárgyalta.

E. Zsanett panaszt tett a végzés ellen, de azt elutasították, ezért utolsó lehetőségként a pótmagánváddal élt, az eljárás két éve kezdődött el. Alább közöljük az ügyben elmondott perbeszédek kivonatát.

Tuza Péter, E. Zsanett jogi képviselője többek között hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, erőszakos közösüléssel, személyi szabadság megsértésével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással vádolja a rendőröket, és letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak védői a rendőrök felmentését kérték. A Zsanett-perben március 8-án, hétfőn hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróságon Nyilas Levente által vezetett tanácsa.

Tuza Péter, E. Zsanett jogi képviselője perbeszédének rövidített változata

Egy ismert regény ismert filmváltozatából idézem az alábbi párbeszédet: „Álltam a tárgyalóteremben, mint egy bolond, az a két gazember meg röhögött rajtam. Akkor azt mondtam a feleségemnek: elmegyünk és Don Corleonétól kérünk igazságot. – Miért mentél a rendőrségre? Miért nem jöttél mindjárt hozzám?” – kérdezte a Keresztapa. E. Zsanettnek nem jutott eszébe, hogy egy keresztapához kellene fordulnia akkor, ha igazságot akar. Pedig a mai magyar valóságban egyre többen esküsznek arra, hogy ha az embert sérelem éri, akkor bárhová célszerű fordulni, kivéve az igazságszolgáltatási szerveket. Miért fordulnak mégis oly sokan – köztük E. Zsanett – a büntetőhatóságokhoz?

Ne legyünk naivak! Nem azért, mert bíznak bennük. Azért, mert nincs más választásuk. El kell fogadniuk, hogy az életviszonyaikat alakító jogszabályok alkalmazóira kell bízniuk a sérelmeik orvoslását. És ez így normális. Vagyis akkor lenne normális, ha a bűnüldöző hatóságok ténykedése alkalmas lenne arra, hogy újra bizalmat ébresszen a magyar állampolgárokban. Ez az ügy azonban fordulópontot jelent a rendszerváltozás utáni magyar igazságszolgáltatás történetében. Fordulópontot jelent azért, mert sok évtizeddel visszapörgette az idő kerekét a magyar igazságszolgáltatás régi, alantas és sötét korszakához, visszaidézve az ötvenes évek szellemét. Azt a szemléletet, hogy a hatalomnak mindig igaza van az állampolgárokkal szemben, a hatóságok tagjai pedig egy egyszerű állampolgár igazának érvényesítéséért sohasem vonhatók felelősségre, kivéve, ha azzal nem sérülnek magasabb rendű érdekek.

Mindaddig, amíg csak arról szóltak a híradások, hogy E. Zsanettet öt rendőregyenruhát viselő személy megállította, majd ketten megerőszakolták és még pénz átadására is kényszerítették, addig E. Zsanett áldozat volt. Amíg az elkövetőknek nem volt arca, senki nem vonta kétségbe, hogy amit a sértett mond, igaz. Amikor azonban az álrendőr mese már felvállalhatatlan volt a közvélemény előtt, és kiderült, hogy rendőrökről van szó, mindjárt változott a helyzet: megjelent a példás családapa, a segítő fiú, és az udvarias vőlegény eszményképe. Beindult a hatalom gépezete, a rendszerváltozás utáni igazságszolgáltatás történetében egyedülálló erődemonstráció kezdődött, hogy elvegye a kedvét mindazoknak, akik a mundér sérthetetlenségét kétségbe merik vonni.

...

Ehhez az erődemonstrációhoz azonban nem volt szükség gumibotokra és vízágyúra. Nem primitív eszközökkel, hanem kifinomult módszerek igénybevételével, a nyilvánosságon keresztül próbálták a törvénytelenséget a törvényesség köntösébe bújtatva eladni, a magyarázhatatlant magyarázni, nyilvánvalóan együgyűnek nézve a magyar állampolgárokat. A média jelentős részének segítségével példátlanul gátlástalan, irányított rágalomhadjárat indult ügyfelemmel szemben, amelynek során a hatalom talpnyalói képesek voltak soha nem látott szintre süllyedni azért, hogy a velük szemben támasztott elvárásoknak megfeleljenek.

Ostobábbnál ostobább összeesküvés-elméletekkel próbálták a közvéleményt befolyásolni, értelmetlen magyarázatokat keresve arra, vajon egy szürke kisember miért megy neki a magyar rendőrségnek. Ha visszatekintünk a 2007. májusi időszakra, amikor a vádbeli cselekmény történt, talán megértjük, miért rettegett a rendőrség ettől az ügytől. A 2006. októberétől egyre feszültebbé váló politikai helyzetben a rendőrség fellépései erőteljes indulatokat váltottak ki, a rendőrség általános megítélése jelentősen romlott. Ennek az ügynek a kirobbanása óriási közfelháborodást keltett, amelynek társadalmi hatásai akkor felmérhetetlenek voltak. A hatalom úgy vélekedett, ha néhány rendőri vezető feje lehull, akkor átmenetileg sikerül befogni az emberek száját, sikerül visszafogni az indulatokat. S mivel egyre-másra robbantak ki rendőrökkel kapcsolatos botrányok, bűncselekmények, minden eszközzel arra kellett törekedni, hogy az állampolgárokat meggyőzzék: a rendőrök is követhetnek el bűncselekményt, de nem erőszakolnak. Azt kellett sugallni, hogy ez az ügy nem más, mint egy kitervelt lejárató akció a rendőrséggel szemben, amely mögött kizárólag politikai szándék áll.

...

A nyomozó ügyészség a Kálvin téri térfigyelő kamerák bekért felvételeiből megállapította, hogy „ezekből egyetlen olyan van felszerelve, amelyen részlegesen látszik a Baross útról a Múzeum körútra haladó forgalom. Az időpontra vonatkozóan a felvételeket megtekintettük, azonban a keresett Chevrolet Spark típusú gépkocsit, illetve a megkülönböztető jelzéssel ellátott szolgálati gépkocsit a felvételeken nem ismertük fel. A kért időszakra vonatkozó felvételeket számunkra a helyszínen kiírni nem tudták, kérték, hogy ez ügyben az Alfa Development Kft.-t keressük meg.”

Ehhez képest a jelenleg rendelkezésre álló kamerafelvétel nyilvánvalóan két kameraállásból készült, és két felvételt tartalmaz, nem pedig egyet. Ugyanakkor jó lenne tudni, mi a magyarázata annak, hogy amikor az ügyészek először látják a felvételt, nem ismerik fel a rendőrautót és a sértett autóját, később pedig már igen. Ami álláspontom szerint elfogadhatatlan: az ügyészség ahelyett, hogy azonnal lefoglalta volna a felvételt, s akár szaktanácsadó bevonásával intézkedett volna a kiírásáról, otthagyta az azt készítő cégnél az irodaházban.

A 2008 decemberében kihallgatott dr. Simonyi Endre igazságügyi műszaki szakértő kimondja, hogy a kamerafelvételeken szereplő, rendszertelen kimaradások, „ugrások” nem magyarázhatók mással, mint hogy a felvétel manipulált. Biztos vagyok benne, hogy nem sok olyan ügy volt még a magyar igazságszolgáltatás történetében, amelynek során a nyomozó hatóság által kirendelt szakértő arra a bizonyítékra, amelyet a hatóság fontosnak, s főként objektívnek tart, azt merte volna mondani, hogy manipulált. Minden tiszteletem a szakértő úré azért, mert ebben az ügyben is volt bátorsága kimondani a véleményét. Azt a szót, hogy manipulált, a kamerafelvételekkel kapcsolatban csak egyféleképpen lehet értelmezni: valaki a kamerafelvételeket szándékosan és tudatosan meghamisította.

...

Mi bizonyítja, hogy a sértett elszállítását követően valóban erőszak történt? A vádlottak és védőik a sajtón keresztül azt próbálták belesulykolni a közvéleménybe, hogy erre aztán semmiféle bizonyíték nincs. Hogy miféle bizonyítékra gondoltak, ami szerintük elegendő lenne az erőszakos közösülés bizonyításához, azt nem sikerült megtudni, de igyekeztek túlmisztifikálni azt, hogy mi szükséges a kétséget kizáró bizonyításhoz. Pedig az erőszakos közösülés bizonyításához pontosan olyan bizonyítékok szükségesek, mint bármilyen más ügyben. Hát valóban el kellene hinnünk a vádlottaknak és védőiknek, hogy ha egy erőszakos közösülés megtörténtét senki sem látta, nem készült róla videofelvétel, vagy nincs DNS-minta, akkor más módon a cselekmény nem bizonyítható? Mert ennek a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntése ellentmond, számos olyan ügyben állapítanak meg bűnösséget, ahol ilyen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre.

Ilyen logika mentén az erőszakos közösülést alig néhány esetben, annak kísérletét pedig sohasem lehetne bizonyítani. A nyomozás során dr. Lászik András és dr. Csete Klára adott DNS-szakértői véleményt. A vélemény röviden úgy foglalható össze, hogy a sértett ruházatán nem találták meg a vádlottak DNS-ét, a vádlottak ruházatán pedig nem találták meg a sértett DNS-ét, a rendőrautóban megtalált szőrképletek pedig sem a vádlottaktól, sem a sértettől nem származhatnak. Mit bizonyít ez? Semmit. Ezt még a Budapesti Nyomozó Ügyészség is leszögezi a nyomozást megszüntető határozatában, sőt nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy mire a rendőrautót átvizsgálták, addigra az autó takarításakor a szőrképleteket eltávolíthatták.

Miután ez a DNS-szakértői vélemény megszületett, amelynek eredményéről én egyébként először a sajtóból értesültem, felkértem a GENETECH Kft. részéről Egyed Balázs DNS-szakértőt igazságügyi szakértői vélemény elkészítésére. Egyed Balázs szakvéleményének leglényegesebb megállapítása, hogy „a szakvéleményben leírt és alkalmazott vizsgálati módszerek nem alkalmasak arra, hogy a kirendelő határozatban feltett kérdésekre teljes körű és kielégítő választ lehessen adni”.

Ezt a szakértői véleményt csatoltam a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek és indítványoztam, hogy más szakértőt rendeljen ki a DNS-vizsgálat elvégzésére. Miután ez az indítványom elutasításra került, megkerestem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetet, amelynek a részéről Woller János és dr. Pádár Zsolt adott igazságügyi szakértői véleményt. Szakvéleményük lényege akként foglalható össze, hogy a kirendelt szakértő által „alkalmazott vizsgálati stratégia és módszer a tudomány jelen állása szerint nem a legmegfelelőbb eljárás a nyomozó hatóság által feltett kérdések megnyugtató formában történő megválaszolására”. A szakvéleményt csatoltam és indítványt tettem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet kirendelésére, azonban ezt az indítványomat is elutasították.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem engedte a Budapesti Nyomozó Ügyészség elvégezni az újabb DNS-vizsgálatot. Ugyancsak felmerül a kérdés, hogy a Fővárosi Bíróság miért nem rendelte ki Egyed Balázs, Woller János, dr. Pádár Zsolt igazságügyi DNS-szakértőket, és miért vonta be az eljárásba DNS-szakértőként a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a sértett elleni felfüggesztett büntetőügyben szakvéleményt adó dr. Bajnóczki Istvánt, aki ekkor még az igazságügyi szakértők névjegyzéke szerint DNS-szakértőként nem is volt bejegyezve.

...

A Budapesti Nyomozó Ügyészség kirendelése alapján a nyomozás során elsőként dr. Görög Éva igazságügyi pszichológusszakértő vizsgálta a sértettet. Megállapítása szerint a sértett által elmondottak nem tekinthetők abszolút élményszerűnek. Elmondhatom, hogy nekem a szakértő asszony személye abszolút élményszerű lesz, mert az ő szakértői szereplését ebben az ügyben nehéz lenne elfelejteni. Már az írásbeli szakértői véleményének előterjesztésekor észrevételeztem, hogy a szakértő összekeverte az elsőrendű vádlottat az egyik tanúval, hiszen azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a sértett a terheltet jellemezte, a szakértő asszony az említett másik férfira vetítette rá. Szakértői véleményében lényegesen túllépett kompetenciáján, hiszen bizonyítékokat, mégpedig tanúvallomásokat értékelt.

Kiindulási alapja az volt, hogy azok a volt osztálytársak, akik E. Zsanettre vonatkozóan a vallomásukban hetet-havat összehordtak, bizonyosan igazat mondanak, s ha a sértett elmondása az ő nyilatkozatukkal ellentétes volt, akkor megállapította, hogy a sértett hazudik. Ezt egyébként a szakértő nem is titkolta, hiszen amikor a tárgyaláson azt a kérdést intéztem hozzá, hogy felmerült-e benne, amikor összehasonlította a volt osztálytársak és a sértett vallomását, hogy esetleg nem a sértett hazudik, ezt a választ adta: „Miért merült volna fel bennem?”

A sértett jogi képviseletében még a nyomozás során megbízást adtam prof. dr. Bagdy Emőke igazságügyi szakértőnek arra vonatkozóan, hogy a sértett pszichológiai vizsgálatát végezze el. A professzor asszony hétféle vizsgálati módszert alkalmazott, amely kétséget kizáró eredményt hozott, eszerint a sértettet szexuális erőszak érte. Bagdy Emőke azért, mert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a szakvéleményét figyelmen kívül hagyta, visszaadta szakértői igazolványát, így a tárgyaláson a bíróság már tanúként tudta kihallgatni, szakértői véleményét pedig okirati bizonyítékként tudja értékelni. A professzornő a szakma szabályainak maradéktalan betartásával adta meg véleményét, és azt a vádlottak védői nem voltak képesek eredményesen támadni. A bíróság dr. Kovács József igazságügyi szakértőt rendelte ki az ellentétes vélemények feloldása érdekében, ő Bagdy Emőkéhez hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy a sértettet szexuális erőszak érhette, s megállapította, hogy a sértett nem konfabulál, nem fabulál és n

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.