Répássy: Több mint pofátlanság pénzért magyarázni a Ptk.-t

„Pofátlanságnak” tartja a Fidesz frakcióigazgatója, hogy egy szakmai portál hirdetése szerint fizetős konferencia keretében tervezik ismertetni az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hamarosan hatályba lépő szabályait a jogalkalmazókkal. • Hiába a köztársasági elnök tiltakozása, elfogadták az új Ptké.-t

MNO
2010. 03. 08. 8:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Répássy Róbert az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: „több mint pofátlanság”, hogy miután az államfő és a teljes jogászszakma – ügyvédek, ügyészek, bírák – ellenkezése dacára az MSZP-kormány áterőltette az új polgári törvénykönyvet a parlamenten, most – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) részvételével – fizetős szolgáltatás keretében próbálják azt megmagyarázni a jogalkalmazóknak.

Hivatkozik arra: egy szakmai portálon megjelent hirdetésből kiderül, hogy az igazságügyi tárca szakértői április 8-án egy konferencián ismertetik az új Ptk. hamarosan hatályba lépő szabályait, ahová kedvezményesen, 19 120 forint plusz áfa ellenében lehet regisztrálni, „aki pedig lecsúszik a nagylelkű engedményről”, az 23 900 forint plusz áfa áron vehet részt a rendezvényen. A közpénzből eltartott IRM-szakértők tehát fizetős konferencián ismertetik a jogászszakmára erőszakolt, teljesen alkalmatlan és elhibázott új törvényt. Elképesztő! – zárul a közlemény.

Répássy Róbert korábban jelezte, hogy a Fidesz – ha kormányra kerül – felülvizsgálja a tavaly elfogadott új Ptk.-t, a törvénykönyv lépcsőzetes hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvénnyel (Ptké.) kapcsolatban pedig az Alkotmánybírósághoz fordult. A Ház 180 igen, 161 nem szavazattal és három tartózkodás mellett fogadta el idén februárban – változatlan formában – a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt.

A Ptk.-nak 2010. május 1-jén lép életbe az első könyve, az alapelvek, valamint második könyve, a személyekre, a gondnokságra, a cselekvőképességre, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok. A kódex többi része 2011. január 1-jétől lesz hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely 2015-től. Répássy Róbert azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a testület vizsgálja meg: elegendő-e a május 1-jéig tartó felkészülési idő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.