Sólyom aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető törvényt szerdán.

MNO
2010. 03. 10. 10:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sólyom László köztársasági elnök megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a szövetkezeti törvényt szerdán.


Magyarázatként elmondta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre. Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában – emelte ki. Kumin Ferenc hozzátette: Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására – jelentette ki.

Az Országgyűlés február 22-én, cikluszáró tavaszi ülésszakának utolsó napján fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását a holokauszt büntethetővé tételéről. A szocialisták által kezdeményezett, név szerint zárószavazáson 197 igen, egy nem szavazat és 142 tartózkodás mellett kapott többséget az előterjesztés. A törvény – amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyújtott be – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.

Mesterházy Attila a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én jelentette be kezdeményezését, amit azzal indokolt, hogy ma Magyarországon a mindennapokban ismételten tapasztalható az antiszemitizmus, a szélsőséges újfasiszta eszmék terjedése. A végül elfogadott előterjesztést a fideszes Répássy Róbert úgy változtatta volna meg, hogy a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását egyaránt büntesse a jogszabály, módosítási javaslata azonban nem kapta meg a kellő arányú támogatást a Házban. Az ellenzéki párt korábban alkotmányos aggályokat is megfogalmazott a jogszabállyal kapcsolatban. A törvény a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Az államfő visszaküldte a keresetindításról szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a polgári perrendtartásról szóló törvény csoportos keresetindítást lehetővé tevő módosítását szerdán.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.