
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A szakemberek szerint a növekvő agresszió a 14 év alatti korosztályra hat a legjobban, ahol mára ugyanolyan méreteket öltött a többnyire csoportban elkövetett rablások és tettlegességek száma, mint a vagyon elleni bűncselekményeké. A korábbinál nagyobb számban volna szükség bűnmegelőzési programokra az iskolai oktatás keretében, ezek beindításával azonban – a szakemberek szerint – a szocialista kormányok évek óta adósak.
Tanárverés az egyik budapesti középiskolában, diákverés Egerben, csicskáztatás a zalaegerszegi vasútállomáson – dokumentált iskolai erőszak az elmúlt két évből. Szakemberek a serdülőkor élettani sajátosságaival, az elfojtott érzelmekkel és a kisebbrendűségi komplexussal magyarázzák a zavart iskolai magatartást. Azt mondják, a szüleikkel nehezen szót értő fiatalok tehetetlenségükben gyakran fordulnak önmaguk vagy társaik ellen, különösen akkor, ha könnyen befolyásolhatók, és rossz társaságba kerülnek.
Győrben az elmúlt években kétszeresére emelkedett a gyermek- vagy fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűnesetek száma. Kaliba Edit, a győri rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője a Hír TV-nek elmondta: a fiatalok általában csoportosan követik el a bűncselekményeket, de a rablások elkövetése már éppúgy a számlájukra írható, mint a vagyon elleni bűncselekmények.
A győri ügyészség fiatalkorúakra szakosodott munkatársa a statisztikában nem érzékel növekedést, a nyilvánosságban viszont igen, amely a technikai fejlődés következménye. Az esetek többségét mobiltelefonnal rögzíti valamelyik résztvevő vagy szemtanú, majd a felvételt közszemlére bocsátja az interneten. Takács Róbert ügyész szerint egyébként is jellemző a fiatal- és gyermekkorúakra, hogy ha bűncselekményt követnek el, akkor azt durvábban teszik, mert még nem fogják fel azt, hogy mit csinálnak. Az ügyész hozzátette: bűnmegelőzési program keretében kellene fellépni, akkor nem lesznek ilyen ügyek, de ez egy hosszú folyamatnak lesz az eredménye.
A megelőzést szolgálja az egy éve működő Ebigél program, amelynek segítségével a diákok kapcsolatba léphetnek egy anonim segítővel.
Szántó Zoltán, az Ebigél Kft. ügyvezetője a programról azt mondta: nem helyettesíti a pszichológust, nem helyettesíti a gyermekvédelmist, az osztályfőnököt, legkevésbé a szülőt és a pedagógust. Az a célja, hogy a gyerekek adott esetben tanácsot, segítséget kérjenek, vagy leírják, elmondják a gondjaikat valaki olyannak, akit nem ismernek, s így jobban megnyílnak.
A program egyre több győri középiskolában működik, és az öngyilkossági hajlam felderítésében is segít.
(hírTV)
Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Egyetlen lesújtó szóval jellemezte Erzsébet királynő halála előtt Meghan Markle-t: ilyen még soha nem csúszott ki a száján
Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.