
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Boruzs Andrást Antal Attila vette fel 2007. július 1-jén humán tanácsadóként – tájékoztat a BKV Zrt. pénteki közleményében. Boruzs András közel két évtizedes közösségi közlekedési tapasztalattal rendelkezik, 18 évet töltött a Volánbusznál különböző beosztásokban. 2008 őszétől a BKV cég-átalakítási koncepciójának kimunkálására létrehozott munkacsapatban dolgozott, folyamatos, érdemi munkát végzett. Áttekintette és feldolgozta a nagy tanácsadó cégek által készített humán analíziseket (AAM, CEMI, IFUA). Mindvégig részt vett a holding koncepció humán stratégiai kérdéseinek kidolgozásában, és közreműködött a humán erőforrás átadás lényeges elemeinek kimunkálásában. 2009. november 24-én közös megegyezéssel, végkielégítés nélkül távozott a cégtől – zárul a közlemény.
Közölte: egy nyilvánosságra került könyvvizsgálói jelentés szerint nem valószínű, hogy Boruzs András valóban végzett munkát, ugyanis nem rendeltek munkakört számára. Utalt arra, hogy az Index hírportálon megjelent írás szerint Boruzs András a jelenleg előzetesben ülő Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának közeli munkatársaként dolgozott.
A célvizsgálat szerint Boruzs András a társaság belső levelezésében nem rendelkezik munkahelyi elérhetőséggel, s a munkaügyi törzsadatállományban munkakört nem rendeltek számára. Kiemelte, a fővárosi Fidesz szerint ki kell deríteni, hogy az MSZP és az SZDSZ fővárosi vezetőinek milyen köze volt a pénzek elfolyásához Budapesten és a BKV-nál. A fideszes politikus szerint heti szinten esnek ki csontvázak a szekrényből, a főváros vezetői és a BKV irányítása közötti „szürke zónából”.
A politikus pikánsnak nevezte, hogy miközben Dávid Ibolya és Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje a korrupció és a teljesítmény nélküli kifizetés ellen kampányol, Boruzs András az általuk vezetett párt jelöltje Újpesten, az 5. számú választókerületben. György István, a BKV vizsgálóbizottságának fideszes elnöke arról beszélt, hogy a testület március 17-én tart ismét ülést, ekkor hallgatják meg Hagyó Miklóst, és ekkorra készül el első jelentéstervezetük is. Ha ezt sikerül többségi szavazással elfogadni, utána továbbítják a Fővárosi Közgyűlés számára. Kérdésre kitért arra is, hogy lehetőség szerint minden dokumentumot be fognak kérni, ami Boruzs András foglalkoztatásával függ össze.
A fideszes politikus felidézte, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra és Horváth Éva, Hagyó Miklós korábbi munkatársa esetében is kérelemmel fordultak a legfőbb ügyészhez, aki elrendelte a büntetőeljárást. Most ugyanerre tesznek javaslatot.
(MTI)
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
"Kivették a fogaimat, de visszahoztak” - Földönkívüli elrablásáról számolt be a popsztár
Sokkoló egybeesések sora utal rá, valójában Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán kémbotrány főszereplői
Ráncban az idővel: így hordták nagyanyáink a rakott szoknyát — És így viseljük mi ma! GALÉRIA
Brüsszel Magyar Péterék felmérésével támad
Dárdai Bence kegyvesztett lett a Wolfsburg új edzőjénél, aki most nagyon mérges lehet + videó
Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki
Nem akármilyen egybeesésre hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.