Jogerős: pert nyertek a Kruchina testvérek a Klubrádióval szemben

Másodfokon is pert nyertek a Kruchina testvérek a Klubrádió ellen – értesült az MNO. Azaz a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely első fokon összesen kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a kereskedelmi rádiót és a Bolgár György Megbeszéljük című műsorába betelefonáló hallgatót. • Símaszkos rendőrök és Bolgár betelefonálói – „Félelmetes az analógia”

Tompos Ádám
2010. 04. 29. 8:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eljárásra a testvérpár indoklása szerint a „személyiségi jogaikban súlyosan sértő műsorvezetői magatartás miatt” került sor, és a korábbi eljárások keretében Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos és az ORTT panaszbizottsága elmarasztalta, a Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerősen helyreigazításra kötelezte a Klubrádiót és Bolgár György szerkesztőt.

A Kruchina testvérek akkor kerültek reflektorfénybe, amikor Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után tüntetőket és ártatlan járókelőket bántalmaztak a rendőrök. Kruchináék 2006. szeptember 21-én tartottak hazafelé egy Kossuth téri tüntetésről, amikor – ahogy azt az Indexnek akkor nyilatkozták – felszólítás nélkül támadta meg őket egy osztag maszkos rohamrendőr. Később kábelkötözővel bilincselték meg a kezüket, és a X. kerületi rendőrkapitányságra szállították őket. Szerencséjük a szerencsétlenségben az volt, hogy a rohamosztagosok bántalmazása előtt találkoztak és beszélgettek az AP hírügynökség két fotósával: később ők tanúskodtak is Vince és Károly mellett. Ezután kezdték el akkor még kilátástalannak tűnő emberi jogi küzdelmüket.

Ilyen előzmények után, 2007. március 15-ét követően a Klubrádió „Megbeszéljük” című műsorában egy névtelen betelefonáló közölte, hogy látta a TV2 élő adásában Kruchina Károlyt, amint bontotta a balettintézet állványát és barikádot épített belőle. Ez hazugság volt: a testvérpár akkor Németországban tartózkodott, ezt szállásadóik igazolták is az Index újságírójának. Sőt amikor a portál riportere Bolgár Györgynél érdeklődött a betelefonáló kilétéről, akkor a műsorvezető nem fedte fel hallgatóját, ám a továbbra is névtelen rágalmazó ezek után maga hívta fel az indexes oknyomozót, csak hogy további – szintén alaptalan – vádakat fogalmazzon meg. „Azóta sem derült ki, hogy Bolgár úr miért védte ennyire azt, aki ekkora kárt okozott neki” – mondta lapunknak Kruchina, aki úgy látja, az ügyben szimbolikus szerepet vállaló műsorvezetőt „ugyanúgy magunk mögött hagyhatjuk, mint az elmúlt nyolc esztendőt Lendvai Ildikóstul vagy Kiss Péterestül”.

Közölte: félelmetes az analógia a névtelen betelefonálók és a símaszkos rendőrök között. „Számtalan városi legenda kering drágabolgárúr szervezett betelefonálóiról, de ezeket ugyanúgy nem tudja bizonyítani senki, mint ahogy valószínűleg Gyurcsány Ferenc szerepe sem tisztázható egyértelműen a 2006. október 23-i rendőrattakban és a tévéostromban.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.