Határkőhöz érkeztünk – kezdte az MSZP vezérkarának sajtótájékoztatóját Burány Sándor. A szocialisták kispesti jelöltje arra utalt ezzel, hogy az eseményt Kispest és Kőbánya határán tartották. A helyszínen újságírók mellett néhány szocialista szimpatizáns és az a Kivágó Iván Györgyné is megjelent, akiről a Magyar Nemzet írta meg elsőként, hogy a pártállami titkosszolgálat kötelékében dolgozott, a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökségen. A helyi, még versenyben lévő szocialista politikus úgy fogalmazott: a Fidesz el akarja törölni ezeket a határköveket, ahogy a főváros kerületeit is. Burány szerint ezért is meg kell akadályozni a polgári szövetség kétharmados győzelmét, elmondása szerint ők erre tesznek kísérletet a 7 nap a demokráciáért, 7 nap a teljhatalom ellen elnevezésű kampánysorozattal. A rendezvény molinóit – ahogyan Bajnai Gordon csepeli látogatásakor – ezúttal is pártaktivisták tartották a kezükben.
A 99-es busz megállójában tartott sajtótájékoztatón felszólalt az MSZP miniszterelnök-jelöltje is. Mesterházy Attila meglátása szerint a 2010-es országgyűlési választások második fordulója arról fog szólni, hogy lesz-e Orbán Viktornak demokratikus kontrollja a parlamentben. Mestreházy Kövér László hétfői kijelentéseire reagálva azt mondta: a Fidesz meg akarja változtatni a választójogi, a média- és az önkormányzati törvényt, valamint megadnák a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot. Utóbbiról a listavezető megjegyezte: ha összevetjük Mikola István korábbi nyilatkozatával Kövér szavait, akkor kiderül, „olyan világot szeretne teremteni a Fidesz, amiben semmi nem kockáztatja a győzelmüket”. A jelen lévő politikusokról elmondta, hogy a rendezvényt követően „kirajzanak”, és elmennek a választókerületükbe, hogy felhívják a figyelmet a Fidesz kétharmados győzelmének veszélyére. (Elnökségi tagok, miniszterek és állva maradt jelöltek mellett ott volt az a Szabó Zoltán is, akit negyedmagával, „egyoldali gesztusként” visszaléptetett az MSZP az LMP javára.)
Lamperth Mónika beszédének középpontjában a „hatalomkoncentráció” állt. A párt elnökhelyettese arról beszélt, most ugyan keveset tudnak arról, hogy mi a Fidesz önkormányzati reformjának a lényege, ám eddig úgy tűnik, annak központi eleme a hatalomkoncentráció lesz. A korábban önkormányzati miniszterként tevékenykedő Lamperth elmondta: a szocialisták azt szeretnék, ha minél több önkormányzati szervezet maradhatna meg, hiszen ezek szavatolják a magasabb színvonalú iskolákat, óvodákat és közszolgáltatásokat.
Burányhoz hasonlóan a határkövek fontosságára hívta fel a figyelmet Lendvai Ildikó. A pártelnök leszögezte: az MSZP jelszava nem a centralizáció, hanem a határkövek és a közösségek tiszteletben tartása. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a polgári párt „teljhatalma” esetén olyan modellt valósít meg, amelyben az emberek nem maguk választják meg a polgármesterüket, hanem Orbán Viktor nevezi majd ki őket. A szocilisták elnöke az MNO-nak is nyilatkozott. Azt szerettük volna megtudni Lendvai Ildikótól, hogy miért tűntek el az MSZP második fordulóra készített plakátjairól a pártlogók. „Egyáltalán nem tűntek el, ilyen és olyan plakátot is használnak jelöltjeink” – mondta Lendvai. Megfogalmazása szerint „van, ahol azt akarják hangsúlyozni, hogy most más pártbéliek is szavazzanak és szavazhatnak is például a kerület megbecsült polgármesterére, máshol viszont pártlogóval kampányolunk”. Nem szégyelljük, jelöltjeink sem szégyellik a baloldaliságukat, de nyíltan kimondjuk azt is, hogy nem csak az MSZP törzsszavazóira számítunk – foglalta össze.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.