A 85 külképviseleten – nagykövetségen és konzulátuson – az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában a magyarországi szavazással egy időben történt a voksolás (kivéve Amerikát, ahol már szombaton szavaztak az időeltolódás miatt). A külképviseleteken az Országos Választási Iroda közlése szerint 1453 voksot adtak le.
A külképviseleti voksolás sajátossága, hogy a külföldön leadott szavazatokat nem ott számolják össze, hanem Magyarországra szállítják, hogy a külföldön szavazók hazai lakóhelye szerinti választókerület egyik szavazókörének szavazatai közé keverhessék őket, így gondoskodva a szavazatok titkosságáról.
Az urnát a szavazás befejezése után lezárták, és a külképviseleti választási iroda vezetője indult el vele Budapestre, általában repülővel. Európából kilenc útvonalon gépkocsival gyűjtötték be és hozták Magyarországra a voksokat, a legtovább – három napig – a romániai és moldovai voksok utaztak. Az izlandi vulkánfelhő, illetve az annak következtében elrendelt légtérzár miatt a múlt hét elején még úgy tűnt, hogy a voksolás második fordulója után a külképviseleti szavazatokat tartalmazó urnák egy részét nem lehet majd Magyarországra szállítani. Ezért az Országos Választási Iroda és a Külügyminisztérium megszervezte, hogy az európai kontinensről a repülővel nem elérhető részeken az urnákat „hálózati begyűjtéssel” szedjék össze és gépkocsival szállítsák Magyarországra. Végül – a légtérzár feloldása és a közlekedési rend helyreállása miatt – csak kilenc gépkocsis begyűjtési út „maradt”.
A 85 külképviseletből három olyan volt – Bejrút (Libanon, 1 szavazó), Rabat (Marokkó, 3 szavazó) és Mexikóváros (Mexikó, 1 szavazó) – ahol végül senki nem ment el voksolni, így ezekre a helyekre feleslegesen utazott el a külképviseleti választási iroda vezetője. A szavazási iratokat azonban akkor is haza kellett hozni, ha nem használták fel őket.
Londonból és Brüsszelből a sok szavazó miatt két urna érkezett Budapestre, így 84 külképviseletről 86 urnát vittek az OVK-ba.
Az urnákat az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek reggel kezdte el felbontani, és egyéni választókerületenként csoportosítani. Az 57 egyéni választókerület szerint csoportosított szavazási iratokat délután átadják az illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok (oevb) elnökének. Az iratokat az oevb bontja majd fel.
A második fordulóban a külképviseleti szavazatok megszámlálására kijelölt szavazókörben a szavazás lezárása után az urnákat lezárják ugyan, de a szavazatok megszámlálását csak akkor kezdik meg, ha a külföldi szavazatokat már hozzákeverték a hazaiakhoz.
A külképviseleti névjegyzékbe vett 2885 választópolgárból 1453 adta le a szavazatát a második fordulóban, így a részvétel 50,36 százalékos volt.
Péntek estére meglehet a választás eredménye
Lényegesen kevesebb jogorvoslati kérelem érkezett az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) az országgyűlési képviselő-választás kapcsán az idén, mint négy éve – közölte a testület elnöke újságírók kérdésére.
Szigeti Péter, aki a külképviseleti urnák bontása és az onnan érkező szavazatok szétválogatása közben nyilatkozott, s emlékeztetett arra: 2006-ban, az akkori parlamenti választás napján és másnapján mintegy 120 kampánycsendsértés volt, most pedig mindössze hat. Közölte azt is, hogy feltehetőleg már péntek estére tudni lehet a választás eredményét, miután a külképviseletekről az Országos Választási Központba érkezett voksokat az egyéni választókerületek kijelölt szavazóköreiben bekeverik a még a felbontatlan urnákban lévő szavazatok közé.
Arra a kérdésre, mikor lesz „100 százalékos eredmény”, azt mondta, erre maximális biztonsággal nem lehet válaszolni, mert a jogorvoslati határidők még nem zárultak le. Jelezte: terveik szerint május 14-éig – az Országgyűlés alakuló üléséig – befejeződnek a jogorvoslati eljárások, és ekkorra már jogerős lesz az eredmény. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogorvoslatokat elbíráló szervek (választási bizottságok és a végső soron eljáró bíróságok) gyorsíthatják a folyamatot. Hozzátette: feltételezi, hogy ezek a testületek a háromnapos jogorvoslatoknál nem várják meg a döntéssel a harmadik napot.
Két problémás borítékot találtak
Egy külképviseleti borítékot nem tud továbbítani az Országos Választási Bizottság (OVB), mert azt hibásan „címezték” meg – derült ki a testület pénteki ülésén, a külképviseleti szavazatok szétválogatása után. A pénteki külképviseleti urnabontáson két „problémás” borítékot találtak a testület tagjai.
Az egyik borítékon a „Csongrád megye, 04. oevk” volt feltüntetve, de Csongrád megyében, a 4. számú egyéni választókerületben nem tartottak második fordulót, mivel már az első körben eldőlt a mandátum sorsa. Csongrád megyében egyébként második fordulót csak az 1. és a 3. számú választókerületben tartottak.
Mivel nem lehetett beazonosítani, melyik választókerületbe szól a szavazat, az OVB arról döntött, hogy nem továbbítják a szavazatot tartalmazó borítékot. Az iratot – ahogy a többi szavazatot a településeken a helyi választási irodák – az OVB a szavazás utáni 90. napon (felbontás nélkül) megsemmisíti, addig azt páncélszekrényben őrzik, mert a „nagy boríték” személyes adatokat is tartalmaz.
A másik „problémás” borítékon pedig csak annyi volt feltüntetve, hogy „13. oevk”, azonban a megye/főváros nem volt ráírva. Tizenhárom (illetve annál több) választókerület csak a fővárosban, Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, de második fordulót csak a fővárosi 13. választókerületben tartottak. Az OVB szerint tehát ennek a borítéknak a rendeltetési helye „azonosítható”, ezért úgy döntöttek, hogy a borítékot továbbítják az illetékes választási bizottsághoz.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.