Nyolcvan magyar rekedt külföldön a vulkánkitörés miatt

A magyar külképviseletek eddig mintegy nyolcvan olyan magyar állampolgárról adtak jelzést a Külügyminisztériumnak, akik külföldön rekedtek az izlandi vulkánkitörés után elrendelt légtérzárak miatt – közölte a tárca szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére. • Délután elhagyja hazánkat a hamufelhő, de újabb érkezik

MNO
2010. 04. 19. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mátrai Zsuzsanna tájékoztatása szerint a jelzések a következő helyekről érkeztek: London, New York, Peking, Sanghaj, Szöul, Párizs, Szingapúr, Isztambul. Mint hozzátette, a külföldi konzulok minden segítséget megadnak a kinn rekedt magyaroknak. A külképviseleteken megjelenteknek ellátást nyújtottak, a bajbajutottaknak olcsó szálláslehetőségeket kerestek vagy közbenjártak annak érdekében, hogy elhelyezzék őket helyi egyházi, illetve oktatási intézményekben. Közreműködtek a betegek, a rászorulók egészségügyi, illetve gyógyszerrel való ellátásának megszervezésében.

A szóvivő kitért arra, hogy minden esetben értesítették a hozzátartozókat, valamint segítették a bajbajutottak és a légitársaságok, utazásszervezők, biztosítótársaságok közötti kapcsolatfelvételt. Továbbá segítették a külföldön rekedtek más közlekedési eszközzel történő hazajutását. Az időközben lejárt vízumok meghosszabbítása érdekében pedig a Külügyminisztérium intézkedett a helyi hatóságoknál, például Sanghajban és Moszkvában.

A tárca konzuli főosztályán válságstáb működik, a konzuli tájékoztatási iroda nyújt felvilágosítást az érdeklődőknek. A külképviseletek megerősített ügyeleti rendben működnek és fogadják a külföldön rekedt magyar állampolgárok, illetve hozzátartozóik jelentkezéseit. A minisztérium ezeken túl felhívta a légtérzár miatt külföldön rekedt utasok figyelmét, hogy hazaszállításukról az utazásszervezők, illetve a légi szállítást végző társaságok kötelesek gondoskodni. Ha az utazónak van biztosítása, akkor a biztosítási szerződés keretein belül igényt tarthat a biztosítótársaság segítségére is – tette hozzá.

A Magyarországon rekedt külföldi állampolgárok hazájuk budapesti külképviseletéhez fordulhatnak segítségért. A magyar társhatóságok is megtették a szükséges intézkedéseket a harmadik országok Magyarországon rekedt állampolgárai kiutazásának elősegítéséért. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatóságai ingyenesen meghosszabbítják a jelentkezők vízumát. A rendőrség pedig – azokban az esetekben, ha a légtérzár a „túltartózkodás” oka – a vízumhosszabbítás adminisztratív terhét mellőzve méltányosságból engedélyezi a hazatérést.

A Külügyminisztérium folyamatosan kapcsolatban áll az Európai Unió más tagállamainak konzuli szolgálataival, illetve az érintett harmadik államok hatóságaival. A bajba jutott uniós polgárokra vonatkozó adatokat folyamatosan összegzik az EU konzuli online információs rendszerén keresztül, és ez alapján keresnek közös megoldásokat.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.