Az, hogy kifizetőhelyként működtek bizonyos fővárosi cégek, „most már nem feltételezés, hanem bizonyosság” – mondta Tarlós István kedden Budapesten. A Fidesz elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón a politikus úgy fogalmazott, minden jel arra mutat, hogy a fővárosi, MSZP–SZDSZ vezette koalíciónak, akármennyire is tagadta, tudomása lehetett ezekről az eseményekről. „Kellett bizonyos asszisztencia, és ez csak MSZP–SZDSZ-asszisztencia lehetett, hogy titokszobákat tartsanak fenn, és véghez lehessen vinni azt a gyakorlatot, ami a pénzkihordást szinte üzemszerűvé tette” – mondta.
Tarlós István szerint most már nem néhány ügyről, hanem ügyek százairól van szó. A közterület-fenntartóval összefüggésben megjegyezte, hogy szerinte a nyomozóhatóságoknak hivatalból eljárást kellene indítaniuk.
Mint arról a Hír Televízió és a Magyar Nemzet is beszámolt: a kettős politikai irányítás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) gazdasági döntéshozatalában is érvényesülhetett.
Azzal kapcsolatban, miszerint az MSZP erős demokratikus kontrollt ígér, a Tarlós István úgy reagált: „aki hajlandó fellapozni a fővárosnál történteket”, az látja, hogy az MSZP-SZDSZ-es vezetés Budapesten „ennek a bizonyos demokratikus kontrollnak” a lehetőségét „ab ovo” elvette a jelenlegi ellenzéktől. A Fidesz azonban rendet fog tenni a fővárosban, megszünteti a mostani szerződéskötési gyakorlatot – jelentette ki Tarlós István.
A „rendteremtés” eszközeire példaként említette, hogy egészen más struktúrát képzelnek el a működtetésben: el akarják választani a megrendelői, a végrehajtói és a kontrolling funkciókat. A közösségi közlekedést pedig regionális keretben tervezik megszervezni. Közölte: a kontrollszerepet szerinte fenn kell tartani a jövendő ellenzék számára.
Arra a felvetésre, hogy hogyan fogja érinteni a Fidesz által tervezett önkormányzati átalakítás a fővárost, Tarlós István úgy válaszolt: nem tud róla, hogy kerületeket akarnának megszüntetni, de – tette hozzá –, keddi sajtótájékoztatójának az önkormányzati reform nem témája.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.