„Az elsők között lesz a kettős állampolgárság bevezetése”

Egyik első lépése lesz az új kormánynak a kettős állampolgárságról szóló törvény parlament elé terjesztése – mondta az MR1-Kossuth rádió szerda reggeli műsorában a leendő külügyminiszter. Martonyi János beszélt arról is, hogy az új kormány jó kapcsolatokra törekszik Szlovákiával, de egyértelműen képviseli a magyar álláspontot.

MNO
2010. 05. 05. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A határainkon kívül élő sokmilliós magyarság nagy része ma is rendelkezik magyar állampolgársággal, illetve azzal a lehetőséggel, hogy ezt a magyar állampolgárságot minden további nélkül megszerezze – hangsúlyozta Martonyi. A szomszédos országokat kivéve a világ bármelyik államában élő magyar rendelkezhet kettős állampolgársággal, és élvezheti azokat a jogokat, amelyeket a jelenlegi szabályozás számára biztosít, például van szavazati joga, ha Magyarországon a lakcímnyilvántartásba bevezették. Itt nincs másról szó, mint ugyanazt a lehetőséget, ugyanazokat a jogokat megadni a tervezett törvénymódosítással a szomszédos országok úgymond „őshonos magyarjainak”, mint amely jogokat és lehetőségeket ma a világ bármely országában élő magyarok már élveznek – mondta Martonyi.

Martonyi: Meg fogjuk újítani az IMF-szerződést

Martonyi megerősítette azt is, hogy egy ideje már egyeztetnek az IMF képviselőivel. Ezek nem tárgyalások voltak, ilyet ugyanis egy ellenzékben lévő párt nem folytathat, inkább feltáró jellegű megbeszélések, amelyekre egyértelműen szükség volt, hiszen a valutaalappal kötött megállapodás októberben lejár. Ezért a lehető legrövidebb időn belül le kell ülni most már szabályos tárgyalások keretében az IMF és az Európai Bizottság képviselőivel, és meg kell nézni: megújítható-e a megállapodás, és ha igen, milyen feltételekkel. Martonyi egyébként nem tartja elképzelhetőnek, hogy nem újítjuk meg a szerződést, mert Magyarországnak a jelenlegi pénzügyi helyzetben, különös tekintettel a globális fejleményekre, az euró állapotára, a következő időszakokban is szüksége lesz ilyen típusú külső finanszírozásra, egészen addig, amíg a tőkepiacon a legkedvezőbb feltételekkel nem jutunk forrásokhoz.

A pozsonyi kormánytól függ a viszony

A magyar–szlovák kapcsolatokról szólva a külügyminiszteri poszt várományosa azt mondta, ha Szlovákiában június 12-én Fico pártja többséget szerez, akkor sem biztos, hogy ugyanezzel a koalícióval folytatja, lehet, hogy nem vonja majd be a szlovák nemzeti pártot a kormánykoalícióba. Az elmúlt húsz évben a magyar–szlovák kapcsolatok alakulása döntően attól függött, hogy Pozsonyban milyen kormány, milyen kormánykoalíció vette át a hatalmat, és lehet, hogy most is ez érvényesül majd. Egy biztos – hangsúlyozta Martonyi –, Magyarországnak elsősorban azt kell hangsúlyoznia, hogy jó kapcsolatokra törekszik Szlovákiával, a feszültségeket igyekszik tompítani, a gócokat eltávolítani, ugyanakkor egyértelműen kell képviselnie álláspontját is: például azt, hogy a nyelvtörvény módosítása elfogadhatatlan, ellentétes a nemzetközi joggal, ellentétes az európai elvekkel, és – Martonyi szerint – a szlovák alkotmánnyal is.

„Hihetetlen lehetőség előtt állunk”

Jövő januártól Magyarország tölti be az Európai Unió elnökségi tisztét, és Martonyi nagyon bízik benne, hogy sikerül megoldanunk ezt a hatalmas feladatot, ami szerinte egy hihetetlen lehetőség is. Helyreállíthatjuk Magyarország hitelét, meggyőzhetjük Európát, hogy igenis van egy működő kormány, működő közigazgatás, európai kultúra. A magyar diplomácia leendő vezetője biztos abban, hogy minden szinten – a munkacsoportoktól a miniszteri tanácsokig – megfelelő szakmai színvonalon el tudjuk majd látni az elnöki feladatot, és ezt nem akadályozza majd az eddiginél szűkebb apparátus.

Egyértelműen elhelyezkedünk a világ geopolitikai térképén

Magyarország tagja egy szövetségi rendszernek, ami teljesen egyértelműen elhelyezi a világ geopolitikai térképén – mondta Martonyi. Az atlanti szövetségnek vagyunk a részesei, azokkal a jogokkal és kötelezettségekkel és lehetőségekkel, amit ez jelent. Az atlanti szövetségben és az Európai Unióban való tagságunk viszont egyáltalán nem akadályozza, sőt akár segítheti is, hogy Moszkvával, Oroszországgal stabil, átlátható és a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolatokat építsünk ki – mondta Martonyi.

(mr1-kossuth.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.