Betört a víz a szikszói kórházba, kétségbeejtő a helyzet

Víz borítja Szikszón a II. Rákóczi Ferenc Kórház földszintjét, vízben állnak a műszaki berendezések, a betegek ellátása ugyanakkor zavartalan – mondta hétfőn az intézmény igazgatója, aki kétségbeejtőnek nevezte a helyzetet. 50 embert menekítettek ki a lakásából hétfő reggel a Veszprém megyei Somlóvásárhelyen. Hétfő délelőttig országszerte 2093 embert kellett kitelepíteni vagy kimenekíteni a lakóhelyéről a hét végi ítéletidő miatt.• Összeomlott a melléképület, súlyos sérült • Négy települést zárt el a víz• Töltések víz alatt: óriási káosz a vasúti közlekedésben • Délután kettőkor döntenek a vészhelyzetről • Katasztrofális a helyzet Borsodban• Minden idők legnagyobb árhulláma: megnyitják a vésztározókat• Végkimerülésig védekeznek az árral szemben Mezőörsön • Hegyen rekedt diákcsoportot mentenek Kisújbányán • Körbevette a víz a szikszói kórházat • A Magas-Tátrában még havazott is, harmadfokú készültség a Felvidéken

MNO
2010. 05. 17. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tiba Sándor közlése szerint a kórház földszintjén lévő kórtermekből 43 beteget költöztettek az épület magasabb szintjeire, víz alá kerültek az intézmény műszaki berendezései, ugyanakkor az áramszolgáltatással nincs baj, a területileg illetékes áramszolgáltató légvezetéken biztosítja az áramot. Működik a labor, a röntgen, és a betegek élelmiszer-ellátása is biztosított, az orvosok, a nővérek is a helyükön állnak – tette hozzá a kórházigazgató.

Kitelepítés Somlóvásárhelyen

Ötven embert menekítettek ki a lakásából hétfő reggel a Veszprém megyei Somlóvásárhelyen, miután a rendkívüli esőzés következtében kiöntött Torna-patak elárasztott több házat – tájékoztatott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A családokat a község kultúrházában helyezték el – mondta Fekete Tamás. Az ügyeletes közlése szerint Hajmáskérnél a víztározó gátja szakadt át, s a víz elöntött három családi házat. A lakókat szintén szükségszálláson helyezték el – tette hozzá.

Bakonybélen a vasárnapihoz képest enyhült a helyzet, jelentősen csökkent a Gerence-patak vízszintje, de még mindig 30 ház, udvar és kert áll víz alatt – mondta az ügyeletes. A községben éjszaka is dolgoztak a gáton, vasárnap és az elmúlt éjszaka több ezer homokzsákot helyeztek ki – tette hozzá Fekete Tamás. Baky György, Bakonybél polgármestere azt mondta, hogy a falu alacsonyabban fekvő házainál is gondok vannak. Az épületeket ugyan nem öntött el a Gerence, de erőteljesen jön fel a talajvíz.

Fekete Tamás közlése szerint Zircen az arborétum és a közelében lévő nyolc-tíz ház került víz alá hétfő reggelre. A házakban mintegy 20-30 centiméteres a víz – jegyezte meg. Az ügyeletes közlése szerint hétfőn rengeteg helyre riasztották a tűzoltókat, mert fák dőltek autókra, házakra, utakra, villanyvezetékekre, Veszprémfajsz községben pedig a templomtorony vált életveszélyessé, ugyanis a viharos erejű szél megbontotta az épület tetejét.

Sásdon csónakkal közlekednek

Elöntötte Sásd egy részét a Baranya csatorna, néhol csónakkal közlekednek a mentésen dolgozók is – tájékoztatott a Baranya megyei katasztrófavédelem. Az ügyelet közlése szerint a baranyai városban eddig tíz házból összesen tizennyolc embert kellett kiköltöztetni. A települést a 66-os úton, Oroszló irányából már nem lehet megközelíteni autóval, a rendőrök elterelik a forgalmat. A katasztrófavédelem emberei csónakkal is segédkeznek a mentésben.

Vonatra dőlt a fa

Szerencsés kimenetelű baleset történt Esztergom-kertváros és Esztergom között, ahol a közlekedő személyvonatra fa dőlt. A vonaton utazók közül senki nem sérült meg, de a vonatban több milliós kár keletkezett.

Hétfő délelőttig országszerte 2093 embert kellett kitelepíteni

Hétfő délelőttig országszerte 2093 embert kellett kitelepíteni vagy kimenekíteni a lakóhelyéről a hét végi ítéletidő miatt, a tűzoltók és a katasztrófavédelmiek a vihar által leginkább sújtott északi területekre irányítják a szakembereiket – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek. Szentes György közlése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1900 embert érintett a kitelepítés, Szikszón az éjjel negyven embert gumicsónakkal menekítettek ki. Baranyában Sásdon, Fejérben Bakonycsernyén, Hevesben Szajlán és Heréden, Pest megyében Szentendrén, Veszprém megyében Bakonybélen voltak kitelepítések – közölte a szóvivő.

Budapesten is sok a bejelentés, de kevés nagy összegű kárról tudnak, kitelepítésre a fővárosban nem került sor – tette hozzá. Az OKF és a tűzoltóságok összesen 240 tűzoltót vezényeltek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, a védekezésben a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség is segít. A megyébe a szivattyúk és mintegy 150 ezer homokzsák mellett ágyakat is visznek, hogy legyen hol lepihenniük a kimenekítetteknek. Szentes György elmondta, hogy szombat este tíz óra óta 3200 segélyhívás érkezett: 1100 helyen vizet kellett szivattyúzni, 1800 fakidőléshez vagy ágleszakadáshoz, illetve 104 épületkárhoz kellett a tűzoltóknak kivonulniuk.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.