A szakállamtitkár véleménye szerint a testület jóvá fogja hagyni az OMIT javaslatát és elrendeli a rendkívüli készültséget. Kóthay László hangsúlyozta, hogy a vészhelyzetet várhatóan nem rendelik el minden önkormányzat területére. „Most válogatják le” azokat a településeket, amelyeket az intézkedés érinteni fog – mondta. Kérdésre válaszolva ezek nagyságrendjét húsz-negyven településre becsülte. Muhoray Árpád, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettese ezzel kapcsolatban megjegyezte: a veszélyhelyzet elrendelése pluszfeladatot és pluszjogkört ad az önkormányzati vezetőknek, például intézkedhetnek arról, hogy a lakosságot milyen védekezési munkába vonják be, elrendelhetővé válik a kitelepítés, és a védekezés költségeit a továbbiakban az állam viseli.
Kóthay László emlékeztetett: rendkívül ritka jelenség, hogy egy időjárási front ilyen sokáig maradt volna a Kárpát-medencében, és ilyen sok vizet hozott volna, a feljegyzések szerint 70-80 évvel ezelőtt lehetett hasonló. A Dunántúlon 60-80 milliméter, Észak-Magyarországon 15-40 milliméter csapadék hullott az elmúlt 24 órában. Az előrejelzések szerint a csapadék hétfőn és kedden Magyarország egyes területein a 20-30 millimétert is elérheti. A folyókon 624 kilométer hosszban van árvízi védekezés, ebből 119 kilométeren (a Lónyai főcsatornán, a Bodrogon és az Ipoly alsó szakaszán) elsőfokú, 113 kilométeren másodfokú (az Ipoly felső szakaszán), míg 392 kilométeren harmadfokú (a Sajón, a Zagyván, a Tarnán és a Bódván).
Mint elmondta, reggel 8 órakor elemezték az elmúlt 24 órát, áttekintették, milyen feladatok várhatók a következő 24 órában. Ennek alapján úgy döntöttek, hétfőn vagy kedden megnyitják a jászteleki szükségtározót a Zagyván. Az, hogy pontosan mikor nyitják meg a tározót, annak a függvénye, hogy milyen vízszintnél lehet a leghatékonyabban csökkenteni az árhullámot – magyarázta.
Közölte: jelenleg összesen 2500-an dolgoznak az árvízi védekezésben, de ez „még mindig nem elég”, a miskolci vízügyi igazgatóság vezetője írásban kért további 400-400 embert a Hernád völgyében folyó védekezéshez, illetve 50 embert a műszaki irányításhoz. Figyelemmel arra, hogy a Zagyván megnyitják a szükségtározót, a szolnoki szakembereket visszarendelik a Hernádról, s a helyükre győri, szegedi, szombathelyi és gyulai vízügyeseket vezényelnek.
Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója arról számolt be, hogy az árvízhelyzet a kis vízfolyásokon alakult ki. A Bodrog intenzíven árad, várhatóan a harmadfokú szintet meghaladó vízállások alakulnak ki, a Sajón, az Ipolyon és a Hernádon az eddigi legmagasabbat meghaladó vízállásra kell számítani. A Bódván, az Ipolyon és a Zagyván a folyó szintje már meghaladja az eddig mért legnagyobb vízállást. Közölte: a Kapos is rendkívül hevesen árad, s a helyzetet nehezíti, hogy a Sión zajlik a Balaton vízleeresztése.
Beszámolt arról is: körülbelül 250 településen nyújt segítséget a vízügy a helyi önkormányzatoknak, s egyes helyeken azt tapasztalják, hogy a műszaki irányító által javasolt védekezést csak „kis kivárással”, késéssel fogadják meg a településeken. Hangsúlyozta: minden településnek kell, hogy legyen védelmi terve, ebben az árvízi helyzetben ezeket kell elővenni és aktualizálni. Muhoray Árpád arra kérte az állampolgárokat, segítsenek a védekezésben, például azzal, hogy a ház körüli árkok tisztítását elvégzik.
(mti)