
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Még egy változás: június 1-jétől a 100 kilométer feletti távolságra váltott menettérti menetjegyek érvénytartama az érvényesség első napját követő egy hónapról a 14. nap 24 órájára változik. A korábban megvásárolt menetjegyek érvénytartamát ez nem érinti.
A sajtóban kevésbé taglalt változásokról a MÁV-Start szóvivője tájékoztatta az MNO-t. A Szabó Anett által kérdéseinkre küldött válaszlevélben felsorolja, hogy a cég üzletszabályzatának módosításáról sajtótájékoztatót is tartottak, no és a Magyar Közlönyben, a MÁV-Start weboldalán és a vasútállomásokon kifüggesztett tájékoztatókról is értesülhetett ezekről az utazóközönség. Aki eme lehetőségeket nem vette igénybe, az június elsejétől hiába próbálta egy 15 perces késés után visszakapni pénzét, a pénztáraknál arról tájékoztatták, hogy ezután csak 30 perc után fizet a MÁV, igaz, ez esetben a jegyár 25 százalékát is visszaadják – 30 napon belül. (A cég egyébként az utasok észrevételeivel és EU-s normákkal indokolta a változtatást.)
15 százalék kérte csak vissza a pénzt
Kérdésünkre, hogy van-e valami összefüggés a vasúti pályák folyamatosan romló állapota és az új rendszer között, Szabó Anett válaszában hangsúlyozta, „a módosításokat a jogszabályi környezet megváltozása és kötelező érvényű adaptálása az üzletszabályzatba indokolta, tehát a vasúti pályákkal nincs összefüggésben”. A szóvivő a korábbi rendszer adatait ismertetve közölte: 2009-ben az InterCity-vonatok 11,4 százaléka késett 15 percen túl, a késő IC-k utasainak körülbelül 15 százaléka jelezte visszafizetési igényét a jegypénztáraknál. Ez a viszonylag alacsony szám abból is adódhat, hogy eddig csak a késő vonat befutása után volt lehetőség a pótjegyek visszaváltására, viszont sokan annak örültek inkább, hogy a csatlakozás megvárta őket és igyekeztek is átszállni az indulóban lévő vonatra.
Az új utasjogi rendelet életbelépésével egyébként a pótjegyes, helyjegyes vonatok 30 percen túli késésekor nemcsak a pót- és helyjegy árának, „hanem a teljes (pót- és helyjegy árával növelt) menetjegy árának – 30 és 119 perc közötti késés esetén – a késett vonatra eső részének 25 százaléka, – a 120 percet elérő vagy azt meghaladó késés esetén pedig az 50 százaléka jár vissza az érintett utasok számára a benyújtott igények alapján” – írta a szóvivő.
Ki jár jól?
Késés esetén az utasnak meg kell keresnie az állomás ügyeletesét vagy a kalauzt, akik igazolják a késés időtartamát. Még erre sincs szükség, ha a menetjegyet láttamozta a jegyvizsgáló. Az utasok eztán annak is örülhetnek, hogy a visszatérítési igényt bármelyik állomáson be lehet jelenteni, azt a vasút az illetékes helyre továbbítja. A pénzt postán, átutalással vagy a kiválasztott állomáson, készpénzben adják vissza.
Azt hiába kérdeztük, hogy végül tavaly mekkora összeget fizettek ki összesen a késések miatt, mint ahogy arra sem kaptunk választ, hogy van-e előzetes kalkulációjuk arra, mennyibe fog kerülni az új rendszer az állami vasúttársaságnak. Csak annyit írt a szóvivő, hogy ez várhatóan nem lesz nagyobb a korábbi visszatérítési szisztéma alapján kifizetett összegnél.
Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában
Egy szempillantás alatt robbant fel egy teherautó a kertvárosban + videó
Máris elvették Szoboszlai Dominik aranyérmét, reagált a focista
Kínai giga-akkumulátorgyár Németországban: most már látszik az igazság a CATL-ről – ezt a magyaroknak is fontos tudni Debrecenben
Ezzel el is dőlt Szoboszlai jövője? Súlyos döntést hozott a Liverpool edzője
Ekkora ziccert nem szoktak kihagyni komolyan vehető politikusok, Hont szerint Magyar Péternek ez is sikerült
Pottyondy Edina bedöntötte a teljes baloldalt, Magyar Péterrel együtt
Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!
Pottyondy Edina borította a bilit, Magyar Péter fejére is hullott a tartalmából
Pintér Attila máris tudja, kik a felelősök a Vasas kudarcáért
Magyar játékos verte a Roland Garros tavalyi győztesét
Putyin olyant tett, amitől Zelenszkij felrobban majd
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.