Milliárdos fejlesztések Salgótarjánban

Parkolóházat, felszíni parkolókat, valamint komplex ifjúsági központot építenek Salgótarjánban; az önkormányzat fejlesztési tervei között szerepel a szociális rehabilitáció, illetve a vásárcsarnok és környékének megújítása is – mondta Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) polgármester hétfőn az MTI-nek.

MNO
2010. 09. 27. 11:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A városközponti funkciót bővítő beruházás első üteme magában foglalja az ifjúsági szabadidőközpont kialakítását a mozi épületében, a Múzeum tér felújítását, a művelődési központ mögötti parkolóház, illetve több mint kétszáz felszíni parkoló kialakítását – sorolta a teendőket. Hozzátette: fontos cél a fiatalok Salgótarjánban tartása, olyan tér kialakítása számukra, ahol jól érzik magukat, kulturáltan szórakozhatnak; lesz a központban diszkó, internet kávézó, drámaműhely, ifjúsági iroda, és megmarad az alapfunkció, a 3D-s mozi.

A polgármester elmondta: néhány héten belül aláírják a támogatási szerződést és elindítják a közbeszerzési eljárást, míg a kivitelezés tavasszal kezdődik. A város a 2,2 milliárd forintos beruházáshoz 1,2 milliárd vissza nem térítendő támogatást használ fel az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretéből, 381 millió forint saját forrással; a parkolóházat magánbefektető építi meg 619 millió forintból. Salgótarján összesen 3,6 milliárd forintot nyert el a városközponti fejlesztésekre. Mint a polgármester elmondta, ezt az összeget harmadolták.

A második 1,2 milliárdot fordítják az összesen 2 milliárd forintos szociális rehabilitációra, amelynek központi eleme az Acélgyári úti Petőfi tagiskola, valamint a térség lakóépületeinek felújítása lesz, s ebbe a körbe tartozik a garzonházak felújítása is. Ennek háttértanulmányain dolgoznak, beleértve az esélyegyenlőségi terveket, szociális felméréseket – közölte a polgármester. Párhuzamosan dolgoznak – a harmadik 1,2 milliárd forintból – a funkcióbővítés második ütemén, a vásárcsarnok és környéke megújításán, amelyre tavasszal nyújtják be a pályázatot.

Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a Nógrád Volán Zrt.-vel közösen az átépített piac közelébe helyezik át a helyi járatok végállomását. A parkolóház és a bevásárlóközpont építését magánbefektetővel tervezik, de a tulajdon az önkormányzaté marad. A polgármester beszámolt egy még nem véglegesített ötletről is, amely szerint a kereskedelmi-vendéglátó középiskolát bevinnék az üzletközpontba, s az egyúttal a diákok gyakorlóhelye is lenne. Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a fejlesztésekhez az önerő megvan, illetve az elmúlt ciklusban az éves költségvetésekből elkülönítettek 4-20 millió forintot egy-egy tervre, tanulmányelemre.

A polgármester tájékoztatása szerint a további beruházások között tervezik a Tóstrand fejlesztését, amelynek első látványtervei már 2006 novemberében elkészültek. A létesítményt egészségcentrummá alakítanák a megyei kórházzal együttműködve. Ezzel együtt megvalósulna a strand teljes felújítása, valamint a területen több ezer embert befogadni képes rendezvényközpont, illetve a tavon vízi színpad épülne. A kemping megújítása után az utolsó szakaszban tervezik egy új városi uszoda megépítését. Mindemellett – a Ricors-projekt keretében – készül az egykor Salgótarjánban közlekedő fogaskerekű kisvasút megvalósíthatósági tanulmánya.

A polgármester közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter salgótarjáni látogatásán elmondta, az új Széchenyi-terv pályázati elemeiben lesznek forráslehetőségek az elképzelésekre; a miniszter azt is kiemelte, hogy a városban nem ad hoc tervekkel, hanem stratégia mentén dolgoznak, ami illeszkedik a kormánystratégiába.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.