Vádat emeltek Budaházy György és tizenhat társa ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn benyújtotta a Budaházy György és 16 társa elleni vádiratot, valamint a nyomozás során keletkezett mintegy 24 000 oldalnyi nyomozati iratot a Fővárosi Bíróságnak terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt – tudatta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.

MNO
2010. 09. 27. 14:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekmény bűntettével, továbbá aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével mint felbujtót vádolja. A vádlottak többségét ugyancsak a terrorcselekmény bűntette – illetve a Csintalan Sándor sérelmére elkövetett bűncselekmény kapcsán aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette és kifosztás bűntette – elkövetésével vádolja a főügyészség.

A vádlottak közül 16-an a bűncselekményeket a Budaházy György által vezetett bűnszervezet tagjaként követték el. A cselekményeket „Katonai Parancsnokság” néven Budaházy György utasítására, huzamos együttműködés keretében szervezetten valósították meg.

A 34 oldalas vádirati tényállás lényege szerint Budaházy György 2007 elején egy több személyből álló – „Hunnia Mozgalomnak” nevezett – csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal – azokat megfélemlítve – befolyásolják a parlamenti döntéseket. A csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-16 között hajtották végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanai ellen – általuk „figyelmeztető akciónak” nevezett – fegyveres, illetve molotov koktélos támadásokat.

2007. december 16-án a kuruc.info internetes oldalán megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak.

Ugyancsak Budaházy György utasítására 2008. február 7-éről 8-ra virradó éjszaka a csoport tagjai Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen, Sarudon hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanai ellen molotov koktélos támadásokat. Ezzel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény országgyűlés általi elfogadását akarták befolyásolni. A Hír TV szerkesztőségébe 2008. február 10. napján elektronikus levelet küldtek az alábbi tartalommal: „A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb. Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg”.

A csoport tagjai 2009. április 8-án Budaházy utasítására egy miskolci országgyűlési képviselő, egy Szigetváron lakó országgyűlési képviselő és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál kívántak elhelyezni futball labdába rejtett pokolgépeket. A bombákat egy időben akarták felrobbantani, amit a rendőrség akadályozott meg. Budaházy György és bűntársai a cselekmény elkövetésekor tudatában voltak annak, hogy a robbantásra használni kívánt anyag alkalmas az emberélet kioltására.

A vádirat szerint a következő támadásokat is Budaházy György utasítására követték el a csoport tagjai: az SZDSZ Budapest XI. kerületi székháza elleni 2007. szeptember 17-i Molotov-koktélos támadás, az MSZP kispesti és kőbányai székházai elleni 2007. október 19-i Molotov-koktélos támadások, a „Vörös Csepel” nevű Budapest XXI. kerületi szórakozóhely elleni 2007. december 5-i Molotov-koktélos támadás, a Budapest XIII. kerületében, a Hollán Ernő utcában található Broadway-jegyiroda elleni 2008. április 1-jei Molotov-koktélos támadás, a Budapest V. kerületi „Action Bár” nevű szórakozóhely elleni 2008. június 27-i Molotov-koktélos támadás, a Budapest VIII. kerületében található „Magnum Fittnes Szalon” elleni 2008. július 2-i Molotov-koktélos támadás, a Szilvásy György tulajdonában lévő lesencefalui ingatlan elleni 2008. szeptember 2-án éjszaka történt Molotov-koktélos támadás, illetve 2007. december 11-én Csintalan Sándor, a Hír Televízió műsorvezetőjének bántalmazása.

Jelenleg Budaházy Györggyel együtt összesen 3 személy van előzetes letartóztatásban. Három további terhelt lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. Két terheltet a bíró óvadék ellenében helyezett szabadlábra. A Központi Nyomozó Főügyészség a vádiratában a folyamatban lévő kényszerintézkedések fenntartására tett indítványt a Fővárosi Bíróságnak – áll a főügyészség közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.