Vége annak a világnak, amikor az oktatást szolgáltatásnak nézték

Az oktatás stratégiai ágazat, amelyben kiemelt szerepet kell kapnia a nevelésnek, a tehetséggondozásnak és a felzárkóztatásnak, a pedagógusok tekintélye helyreállításának – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár csütörtökön a Kaposvári Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 09. 30. 15:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vége annak a világnak, amikor az oktatás aszerint működik, amit éppen elvárnak tőle a szolgáltatást igénybe vevők – mondta az államtitkár, hozzátéve: „Nem szolgáltatás ettől kezdve az oktatás, hanem közszolgálat, amelyben a hivatásukat teljesítő, önmagukat erre szentelő emberek nagy szakértelemmel végzik az óvodától az egyetemig az emberfejlesztésnek e nemes feladatát”.

Hoffmann Rózsa jelentős állomásnak nevezte, hogy végre minden jelentős politikai tényező és így a kormány egésze is felismerte, hogy „az oktatásba történő beruházás megtérül”.

„Nagy fájdalom, hogy olyan időben született meg ez a felismerés, amikor az ország meglehetősen kifosztott állapotban van (...), és bizony nagyon nehéz, sokszor kötéltáncszerű műveletet igényel az, hogy összekaparjuk azokat az összegeket, amelyek egyelőre a működtetéshez kellenek” – mondta az államtitkár, hozzátéve: a fejlesztésekhez pedig még nagyobb összegekre van szükség, „ezért mindent annak rendelünk alá, hogy munkahelyek szülessenek (...), hogy több legyen az adózó ember”.

A felsőoktatásról szólva kifejtette: nem a szolgáltatói szemlélet, a piaci személet, hanem nemzetstratégiai szempontok alapján fognak eldőlni, hogy hol mennyi a keretszám, hogyan tudják egyensúlyba hozni a minőségi felsőoktatás és az egyéb felsőoktatás látszólagos ellentmondását. Hozzátette: „Nem arra törekszünk, hogy azt a hat-nyolc minőségi egyetemet megerősítsük, a többit pedig hagyjuk elpusztulni, hanem hogy egyensúlyt teremtsünk a többnyire vidékre települt főiskolai és egyetemi szintű képzés és a minőségi, nagyjából a fővárosba és a megyeszékhelyekre települt felsőoktatás között”.

Hoffmann Rózsa Kaposváron az egyetem, a megye és a város vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel találkozott, részt vett egy fórumon, ahol mintegy ötszáz közoktatási intézményvezetővel, pedagógussal osztotta meg a közoktatás előtt álló legfontosabb feladatokat.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.