„Az elmúlt húsz év rablógazdálkodásának következménye a gátszakadás”

Az Ajkai Timföldgyár zagytározója 10-es cellájából kiömlött vörösiszap okozta mérhetetlen emberi szenvedés és természeti károkozás Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely térségében annak a felelőtlen, túlhajszolt privatizációból eredő gazdaságpolitikának, majd a rablógazdálkodást támogató elnéző hatósági munkának a következménye, amely az elmúlt húsz évet jellemezte Magyarországon – olvasható az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának szombati nyilatkozatában.

MNO
2010. 10. 09. 10:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokszor az elemi szakmai, munkavédelmi, környezetvédelmi szabályokat is felülíró, csak a profitot előtérbe helyező közgazdasági és versenyszempontokat dominálják a gazdasági szakemberek. Az ellenőrző szervek – sok esetben megfélemlített, más esetekben lefizetett – tisztviselői szemet hunynak még a legnyilvánvalóbb veszélyek és szabálytalanságok felett is – teszik hozzá. A kormányoknak végre véget kellene vetni ennek a rendkívül káros gyakorlatnak, amely az év minden napján és annak bármely órájában fenyegethet a legsúlyosabb következményekkel – véli a társadalompolitikai tagozat.

Az ipari, mezőgazdasági, feldolgozóipari termelőegységeket a legszigorúbb technológiai ellenőrzés alá kell vonni a termelés minden fázisában, amelynek ki kell terjednie az ott dolgozók foglalkoztatási viszonyaira, az alkalmazott technológiák az élő szervezetekre és a környezetre való hatására is. De ki kell terjednie a termelés kockázatainak vizsgálatára és az ennek megfelelő súlyú kárbiztosítás meglétére is – szerepel az állásfoglalásban.

A kockázatok és a veszélyhelyzetek monitorozásába a mindenkori kormány és annak ellenőrző apparátusa vonja be a termelőüzem környezetében élő lakosságot, az adott munkahelyeken dolgozókat. A bejelentőknek – azok védelme érdekében – biztosítson anonimitást.

A tagozat szerint végre elő kell venni az összes privatizációs szerződést és meg kell vizsgálni az abban foglalt kötelezettségek betartását. A nem teljesült vállalásokat számon kell kérni, az így keletkezett károk ellenértékét be kell hajtani, amely súlyos mulasztások esetén járjon akár az adott privatizált vagyonok kártalanítás nélküli elvonásával. A privatizációs szerződések ellenőrzése terjedjen ki arra is, hogy a privatizációs vételár értékarányos volt-e.

A munkaügyi, a technológiai szabályok megsértéséért a legszigorúbb büntetés kiszabását kell törvénybe foglalni, amely nemcsak a menedzsmentre, hanem a mindenkori tulajdonosokra is vonatkozzon – szorgalmazza a tagozat a közleményben. A vétkes károkozásért egyetemleges felelősséget kell előírni. Amennyiben a bekövetkezett esemény emberéletben, a környezetben tesz súlyos kárt, úgy már a kivizsgálás fázisában a felelős személyek hatósági felügyelete mellett folyjék a nyomozás, ezzel egy időben zárolni kell e felelősök teljes magán- és társasági vagyonát is a későbbi kártalanítás biztosítéka érdekében – olvasható a tagozat állásfoglalásában.

A károkozók mellett az ellenőrzéssel megbízott személyekre is ki kell terjeszteni az eljárást, amennyiben nekik is felróható okokból következett be a káresemény. A mindenkori kormány felelősségét átérezve vonja meg az eset személyi konzekvenciáit, egyben haladéktalanul kezdje meg a kárt szenvedettek teljes körű kártalanítását, függetlenül attól, hogy azt később be tudja-e hajtani a károkozókon, vagy sem – zárul a nyilatkozat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.