A taxisblokád kezdetének estéjén a Déli pályaudvarnál jártam, és a városban sétálva már akkor láttam, hogy gyülekeznek az autók – mondta el az MNO-nak Antall Péter. Se tömegközlekedéssel, se gyalog nem tudtam hazajutni, ezért Jeszenszky Géza lakására mentem, ahol korábban a szüleim laktak – tette hozzá. Antall elmondta, hogy csütörtökről péntekre virradóra ott aludt, és másnap tudott csak hazagyalogolni a Meredek utcába. „Először azt gondoltam a gyülekező autókat látva, hogy valamilyen demonstráció készül, de azt nem sejtettem, hogy ez országos méreteket ölthet és hogy ilyen mértékben szervezett.”
„Édesapám éppen egy nagyon komoly műtét után az intenzív osztályon volt, nem tudtuk, mi lesz ebből. „Valamilyen állásfoglalást kellene kiadni, erről beszéltek kormánykörökben.” – emlékezik az eseményekre az egykori miniszterelnök kisebbik gyermeke. „A Köztársasági Őrezred biztosított minket arról, hogy biztonságunk garantált, védve vagyunk.”
Hova tűnt a filmtekercs?
Antall arról is beszélt, hogy sokat járkált a városban, és fotókat készített az eseményekről, azonban az a tekercs a mai napig nincsen meg, mert eltűnt a fotólaborból, „hiába próbáltam kerestetni, nem került elő”. „Konfliktusba nem keveredtem a taxisokkal, mivel nem ismerték az arcomat, és csak annyit láttak belőlem, hogy egy húszas éveiben járó férfi egy fényképezőgéppel a nyakában járkált köztük.” „Utólag természetesen megtudtuk az akkori eseményeknek a szervezettségét és a hátterét, de akkori szemmel nem lehetett látni azt a logisztikai hátteret, ami a blokád mögött kiépült” – hangsúlyozta Antall.
Ennek célja pedig az Antall-kormányt rákényszeríteni a „nagykoalícióra”.
„Édesapámmal később többször szóba került a taxisblokád, és sokszor beszélt arról, hogy az akkori események miatt bizonyos dolgokat nem mert meglépni későbbi kormányzása során.” Antall szerint jó lenne az akkori dokumentációkat a legteljesebb módon összegyűjteni és megtudni pontosan, hogy mi történt, mert ez nem egy spontán esemény volt, hanem egy puccskísérlet. „Olyat én is hallottam, hogy a taxisoknál kézifegyver volt, hogy meg tudják védeni magukat a rendőrség esetleges beavatkozásával szemben” – idézte föl az akkori vélekedéseket Antall.
„Nem lett volna szerencsés a rendőrségi beavatkozás”
A blokádot lezáró megállapodásról Antall Péter kijelentette, hogy helyes volt annak megkötése. „Mindezt annak fényében is tartom, hogy egyik barátomnak éppen egy vendége érkezett Nyugat-Európából, aki szerint ott a rendőrség szétvert volna egy hasonló akciót” – tette hozzá. „Akkor is azt gondoltam, hogy a demokratikus választást követően hat hónappal nem lett volna szerencsés egy rendőrrohammal szétveretni az úgynevezett blokádot, de érdemes emlékezni arra is, hogy Barna Sándor akkori rendőrfőkapitány megtagadta a beavatkozást, és Göncz Árpádnak is igen kétséges szerepe volt az eseményekben” – zárta gondolatait az Antall József fia.
A kormány arcul köpte a taxisokat?
– A taxisblokád azt bizonyította be, hogy a demokrácia akkori értelmezése más volt az utcán és más a parlamentben – mondta el az MNO-nak Horváth Pál, a taxisok akkori egyik vezetője. – Az utcán a becsapott embereket összehozott egy rosszul kommunikált hír, mivel délben még azt mondták, hogy nem lesz üzemanyagár-emelés, míg délután bejelentették a drasztikus emelést – tette hozzá. Horváth szerint a fuvarozói társadalom ezt a becsapást nem fogadta el attól a kormánytól, amelyet hat hónappal korábban demokratikus módon választottak, arcul köpésnek számított. – Ha talán mondanak valami érvet, akkor az „államilag tanított” nép megértette volna – hangsúlyozta Horváth.
A taxisok egykori vezetője szerint az, hogy Schamschula György akkori közlekedési miniszter állítólag lecsürhézte az embereket, és közölte, hogy szó sem lehet róla, hogy velük tárgyaljon, még erősebb tiltakozást váltott ki. A blokád nem történt volna meg, ha a kormány képviselője nem ilyen pökhendi módon nyilatkozik – emlékezett vissza Horváth. „Az a baj, hogy túl sokan hallották ezt a mondatot, ami engem is személyesen felháborított.”
Horváth: A nép mellettünk állt
Az esetleges bántalmazások és halálesetek kapcsán Horváth elmondta, hogy azokat az akkori kormány is elismerte, hogy nem igazak. Azt gondolom, hogy ezt semmilyen hírforrás nem erősítette meg, a kormány megpróbálta ezeket a tetteket propagandaokokból ráhúzni a taxisokra – hangsúlyozta Horváth. Az egykori vezető szerint a nép a fuvarozói társadalom mellett volt, amit bizonyít, hogy többen segítettek a taxisoknak, meleg teát és kávét vittek nekik. Horváth tartott attól, hogy a rendőrség feloszlatja a tiltakozást, de az országos rendőrfőkapitány megerősítette, hogy nem lesz semmilyen fegyveres atrocitás.
„Ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”
Az egykori vezető szerint a „legnagyobb butaság”, hogy őket felhasználta az SZDSZ, az akkori legnagyobb ellenzéki párt a tiltakozás során. „Én ott voltam az elejétől a végéig, soha az SZDSZ- székházban, abban a három-négy napban nem jártam, és egyetlen szabad demokrata politikus sem jött hozzánk.” Egyetlen politikai csoportosulásnak nem volt köze ehhez, az meg természetes, hogy később több párt is ráült az eseményekre – tette hozzá. – Ki merem jelenteni, hogy semmilyen politikai csoportosulásnak nem adtunk szót a Kossuth téren – mondta az MNO-nak Horváth. Az események akkori vezetője felidézte, hogy Orbán Viktorék akkor azt mondták nekik az MTV-székház folyosóján, hogy „gyerekek, ezt valahogy abba kéne hagyni, mert nagy botrány lesz belőle”.
– Abban a dologban sikeresnek tartom a blokádot, hogy a fuvarozói társadalom megmutatta, hogy egy jó ügyért össze tudnak állni, és tudnak egymásért küzdeni – hangsúlyozta a volt vezető. Ez egy pünkösdi királyság volt, mivel a parlament később elfogadta a liberalizált árképzést, ami azóta is érvényben van – tette hozzá.