Kriza Ákos azt mondta, hogy a miskolci piac a legdrágább a régióban, a bérleti díjak jelentősen megnőttek, a piac területe beszűkült, emiatt számos kis- és őstermelő kiszorult onnan, ami tarthatatlan; ezt a helyzetet csak hosszú távon lehet megoldani. Az önkormányzat kiemelten akar foglalkozni a piac helyzetével, az ezzel kapcsolatos munka megkezdődött – mondta a polgármester, utalva arra, hogy a közelgő halottak napja és mindenszentek előtt az alkalmi virágárusoknak a piac parkolójában alakítottak ki árushelyeket. Ott kulturált, nyugodt körülmények között árulhatnak, nem kell bezsúfolódniuk a piac amúgy is túlterhelt területére; a kereskedők, az őstermelők és a vásárlók elégedettek ezzel – magyarázta Kriza Ákos, hozzátéve azt is, hogy a közterület-felügyelőség munkatársai folyamatosan ellenőriznek a piacon.
A polgármester megemlítette: most dolgozzák ki azt a hosszú távú stratégiát, amelynek eredményeként a termelők és a kereskedők újra megtalálhatják a piacon a helyüket. A miskolci piac 2008. októberére újult meg, a beruházás nettó 2,65 milliárd forintba került, a rekonstrukcióra Miskolci Piac Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. néven hozott létre társaságot az önkormányzat és a beruházást finanszírozó Ikeron Zrt.
Felmérik a helyzetet
A fideszes városvezető a megyeszékhely jelenlegi helyzetéről és a legfontosabb teendőkről is beszélt a nagyobbik kormánypárt hivatalos honlapjának. Arra a kérdésre, hogy hivatalba lépése után milyen kitörési pontokat lát Miskolc számára, Kriza mindenekelőtt látni szeretné, valójában honnan is indul az új városvezeteés. Jelenleg egy úgynevezett „fehér könyvet” állítanak össze, amiből kiderül: milyen állapotban vannak a város cégei, és milyen általában Miskolc városának a helyzete. A polgármester több beszámolót is kért, amik többek között a város holdingjáról, és a most futó projektekről adnak majd világos képet.
Azt már most látják, hogy számos olyan álláshalmozás valósult meg az előző ciklusban, ami mögött nem volt valódi teljesítés. Találkoztak több olyan személlyel is, akik köztisztviselőségük mellett 3-4 városi cégnél adtak tanácsokat, azonban kizárólag papíron „dolgoztak”, a gyakorlatban nem tettek le semmit az asztalra. A polgármester szerint ezeket a pénzcsapokat minél hamarabb el kell zárni, ugyanis e tételek havi szinten több millió forinttal rövidítik meg a várost.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.