
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
A Magyar Kármentő Alap számlaszáma külföldi utalás esetén, IBAN és SWIFT-kóddal együtt: IBAN HU28 11794022 22222222 00000000 SWIFT-kód: OTP-HU-HB
A környezetvédelmi államtitkár szerint menthetetlen állapotban van a sérült tározó. Le fog szakadni az ajkai zagytározó megsérült északi oldalfala – jelentette ki Illés a vörösiszap sújtotta katasztrófatérségben, Kolontár határában. Az államtitkár a térség védekezési munkáit megtekintő sajtóbejáráson hazai és nemzetközi újságírók előtt úgy fogalmazott: „egy napon vagy egy héten belül bekövetkezhet a tragédia”, és most azon dolgoznak, hogy megóvják Kolontár és Devecser házait. Ezért építenek védőgátat mintegy 100 millió forintos költségből a településen keresztül egészen a 8-as útig – hangsúlyozta. Illés kijelentette: minden szakember arra számít, hogy leomlik a tározó fala, de az abban tárolt vörösiszapot megpróbálják „mederben” tartani, s majd egy később megépülő, új tározóba átfejteni.
Az államtitkár közlése szerint a mérések alapján mintegy két és fél millió köbméter vörösziszap van a tározókban, amelynek állaga sűrűbb folyadék annál, mint amely hétfőn öntött el több tíz hektárt, így az esetleges szakadás után arra számítanak, hogy legfeljebb 500-1000 méter távolságig juthatna el az újabb sárlavina. A Kolontárt védő gát „világrekordnak számító idő alatt”, három nap alatt készül el, 600 méter hosszú, az alapja 25-30 méter, a koronája 10 méter széles lesz. Az építéséhez 40 ezer köbméter dolomitot szállítanak, és nyitottak egy új földbányát, ahonnan márgás földet szállítanak a védmű építéséhez – mondta Illés.
A Duna főágának védelmére rendezkedtek be
Megjegyezte, a Mal Zrt. a megsérült tározó mellett épít ugyan egy hármas körgátat, de az nem tudja megfogni a kiömlő iszaplavinát, ugyanis nincs alapja, nem úgy, mint a katasztrófavédők által épített védműnek. Annak elkészítéséhez ugyanis 50 centi méter mélyen gyalulták le a talajt, amelyre geotextíliát fektettek, és végül erre a rétegre halmozzák fel a követ. Az így elkészített védművet végül földdel borítják majd be. Az államtitkár azt mondta: a Kolontárt kettészelő, és a 8-as úthoz vezető gát örökre megmarad, és az majd egy esetleges Torna-pataki áradástól is megvédheti a települést. Illés többször hangsúlyozta a többtucatnyi újságírónak, hogy számítanak a gátszakadásra, s elmondta azt is, hogy az esetleg kiömlő iszaptól nem tudják megvédeni sem a patakot, sem a Marcal folyót. Ezért a Duna főágának védelmére rendezkedtek be, így a Marcal teljes, 100 kilométeres hosszában gipszet és savakat halmoztak fel, hogy közömbösítsék a lúgos iszap hatását.
Hozzáfűzte, korábban a patakban 13,5-es pH-értéket mértek, és ennek hatására a Marcal élővilága is kipusztult. „Hosszú, elhúzódó védekezésre kell készülni” – jelentette ki. Az államtitkár azt mondta: a megsérült tározóban lévő vörösiszap-szivárgás végső megoldása az, hogy le kell zárni a tározót, vagy a benne lévő anyagot át kell fejteni egy újonnan épített tározóba. Az óriási munkát érzékeltetve úgy fogalmazott: „ez akkora feladat, mintha egy 10 emeletes házat akarnánk 3 hónap alatt felépíteni”.
A település határában tucatnyi markológép és földgyalu dolgozik a védmű építésén, az utakon egymás után sorakoznak a teherautók. A sajtóbejáráson részt vevő, autóbuszokkal szállított hazai és nemzetközi stábok folyamatosan felvételeket készítenek a munkavégzésről, az államtitkár pedig megállás nélkül angolul és magyarul ad tájékoztatást számukra.
Újabb elmozdulást mértek a szakemberek
Illés korábban azt mondta: szombat virradóra hét centimétert nőtt a majdnem fél méter széles és 25 méter hosszú repedés, de a mozgási folyamat napközben megállt. Éjszaka a pára és a nedvesség hatására viszont újabb süllyedést és elmozdulást mértek a szakemberek – hívta fel a figyelmet. Az államtitkár hangsúlyozta: a gátszakadás reális veszélye és kockázata nőtt, de jó esély van arra, hogy a fal csak a Kolontárt kettészelő gát megépítését követően omlik le.
Közlése szerint a gát hétfő estére elkészül, s már útban vannak a 400 méter hosszú, 20 méter széles és 5 méter magas védmű építéséhez használatos kövek. A szakemberek szombat hajnaltól dolgoznak a védőgát építésén, és úgy számolják, egy esetleges gátszakadás esetén megfelelő módon, irányítottan tudják a házaktól elvezetni majd a vörösiszapot. Illés kijelentette: ha megépül a védőgát, nem tervezik a gátfal lerobbantását, s mindent megtesznek azért, hogy a lúgos iszap a tározóban maradjon.
60 ember van még kórházban
Továbbra is keresik a speciális mentők a hétfő délutáni vörösziszap-lavina okozta katasztrófában eltűnt embert – mondta az MTI tudósítójának a környezetvédelmi államtitkár az ajkai tűzoltóság előtt. Illés elmondta: a lúgos iszap okozta sérülések miatt a vasárnap reggeli adatok szerint még mindig 60 ember van kórházban, 12 ember állapota továbbra is súlyos. A legalább hét halálos áldozatot követelő katasztrófában egy embert még eltűntként kezelnek, felkutatása folyamatosan zajlik – tette hozzá.
A környezetvédelmi államtitkár emlékeztetett: a katasztrófát követően négy ember, köztük egy 14 hónapos gyermek holttestét találták meg, az ötödik áldozat a veszprémi kórházban vesztette életét, a másik két áldozatot pedig pénteken, Devecser határában, otthonaiktól több kilométerre találták meg a vörösiszapban. A kutatás során többször átvizsgálták a környéket, átkotorták a Torna-patakot, és lecsapoltak egy halastavat is.
Ismét ki kellett vezetni egy gépet
Egy katonai vadászgép és egy helikopter vezetett ki a vörösiszap sújtotta ajkai térségből egy osztrák magángépet, amely sajtófelderítést végzett a Veszprém megyében kiürített Kolontár és a megsérült zagytározó felett – tudta meg az MTI tudósítója magas rangú katonai vezetőktől vasárnap délután. Egy újságíró megsérült mikor a lúgos anyag a szemébe került – mondta el a Hír Televízió kollégája. A fényképészt kórházba kellett szállítani, elsődleges információk szerint a látását nem fogja elveszíteni. Semmilyen olyan eset nem történt a vörösiszap sújtotta ajkai térség légterében, amely miatt a magyar légierőt riasztani kellett volna – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese vasárnap este az MTI-vel.
(MTI, hírTV)
Érettségi 2025: trükkös matekpéldákat kell megoldaniuk a diákoknak
Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között
Horoszkóp: 3 csillagjegy, akinek a május teljesen felkavarja a szerelmi életét
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
A családi viszály miatt lemondta a Met-gálát Brooklyn Beckham és Nicola Peltz
Újabb felháborító álhírt dobtak be Erdő Péterről – egyre világosabb, mi a céljuk
Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai
Menzát nyit a Balatonon Rácz Jenő, ilyen munkatársat keres a vendéglőbe
Eredményt hirdettek, íme a legnépszerűbb magyar rock zenekar
Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó
Forrnak az indulatok a magyar atlétikában, Gyulai Miklós elnök ellenséges légkörről beszél
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.