Orbán: Európát a régi szabályok alapján nem lehet működtetni

A nemzetközi gazdasági válság utáni Európát a régi szabályok alapján nem lehet működtetni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

MNO
2010. 10. 29. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, mindenki szerette volna elkerülni, de az új kihívásokat a régi szerződés alapján nem lehet megoldani, ezért van szükség a most elhatározott alapszerződés-módosításra. A válság utáni Európa akkor lesz versenyképes, ha sikerül legalább olyan hatékonyan munkát adnia a polgárainak, mint az unióval rivalizáló országok vagy országcsoportok – vélte a magyar kormányfő. Mint mondta, arra is fel kell készíteni a kontinenst, hogy újabb válságok ne következzenek be. A válság utáni gazdaságpolitikák nem maradhatnak olyan koordinálatlanok, mint a krízis előtt voltak, ezért – a tagállamok nemzeti szuverenitását nem megsértve – össze kell hangolni a gazdaságpolitikákat. Egyik tagállam ugyanis a másiknak is „súlyos meglepetéseket tud okozni” – fogalmazott Orbán Viktor. Léteznie kell továbbá egy állandó válságkezelő mechanizmusnak, amelyhez „nyúlni lehet, ha a baj bekövetkezik”.

A miniszterelnök beszámolója szerint a csúcs következtetései közé tartozik az is, hogy helyre kell állítani a felelősség elvét is. Kell lennie tehát egy szankciórendszernek, amely azt a célt szolgálja, hogy a felelőtlen magatartásukkal újabb és újabb bajt előidéző államokat a kellő időben meg lehessen állítani. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a szerződésmódosítás mindig hordoz magában kockázatokat, de igazi siker is csak kockázatvállalással érhető el. Hozzátette, Brüsszelben arra sürgette kollégáit, hogy mindenki előre tisztázza, hogyan kívánja végrehajtani a módosítást.

Megerősítette, hogy a csúcstalálkozón előkerült a nyugdíjreformok államháztartási deficitbe való beszámításának kérdése. Ezt eredetileg kilenc kelet- és közép-európai tagállam vetette fel, de Magyarország most kikerül ebből a körből, mert a hárompilléres nyugdíjrendszerből visszalép a kétpilléres rendszerbe – fejtette ki Orbán. Hozzátette, ezzel együtt a kormány – a közép-európai szolidaritás okán – továbbra is támogatja a nyugdíjreformok beszámítására vonatkozó törekvést. Rámutatott arra is, hogy a régi tagországokkal még nem sikerült teljesen megértetni a hárompilléres rendszert, az pedig kifejezetten probléma, hogy ők úgy látják: egy „számukra érthetetlen elszámolási rendszerrel fel akarják puhítani a szigorú deficitpolitikát”.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, sok ígéretet kapott arra nézve, hogy Horvátország csatlakozása, illetve a további bővítés a szerződésmódosítás miatt nem szenved késedelmet. „Harcolunk a horvát tagságért, harcolunk azért, hogy Európa (…) további bővítéseket is vállaljon” – fogalmazott a miniszterelnök. Méltatta Orbán Viktor az uniós kormányfői értekezlet előtt – csütörtök délelőtt – tartott szociális csúcstalálkozó jelentőségét is. Úgy vélte, hosszabb távon érdemesebb lenne magasabbra értékelni a munkaadók, munkavállalók és uniós vezetők egyeztetésének jelentőségét.

Megerősítette azt is: brit kérésre szó esett arról, hogy a következő hétéves költségvetés politikája nem lesz túlságosan költekező. Magyarország új tagállamként olyan hosszú távú költségvetést szeretne, amely ésszerű, de teret ad az uniós szolidaritás kinyilvánításának – jelezte sajtótájékoztatóján a kormányfő.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.