Orbán: Nem idegen egymástól a tisztesség és a nyereség

Orbán Viktor szerint a Villeroy and Boch sikere fontos példa Magyarország számára: arra tanít, hogy a tisztesség és a nyereség még Magyarországon sem feltétlenül egymástól idegen fogalmak. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy átadta Wendelin von Boch-Galhaunak, a Villeroy and Boch AG igazgatótanácsi elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést csütörtökön az Országház Munkácsy Termében.

MNO
2010. 10. 21. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő előterjesztésére Schmitt Pál köztársasági elnök a magyarországi kerámiaipar és Hódmezővásárhely fejlődésének elősegítése, valamint a munkahelyteremtés érdekében végzett többéves tevékenysége elismeréseként adományozta a kitüntetést Wendelin von Boch-Galhaunak.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Villeroy and Boch sikereit az egész világon ismerik, „hiszen ez egy valódi globális sikertörténet”. A társaság a világ több mint száz országában van jelen, cégnevük fogalom világszerte – mondta. „Büszkék vagyunk arra, hogy önök képesek voltak becsületes munkával és hozzáértéssel egy példaértékű magyarországi céget létrehozni” – méltatta a jelenlévőket a miniszterelnök, kifejtve, hogy az elmúlt években nehéz szelek fújtak a magyar gazdaságban, de a Villeroy and Boch ezt jól állta, és vezetőit továbbra is sikeres magyar vállalatvezetőkként lehet köszönteni.

Egész Magyarország fejet hajt

A kitüntetettet méltató Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere úgy fogalmazott, e magas kitüntetéssel jelképesen egész Magyarország fejet hajt Wendelin von Boch-Galhau és az általa képviselt hagyomány előtt. A Villeroy and Boch részvénytársaság meghatározó személyiségeként olyan családokat képvisel, amelyek történetében benne van egész Európa története – tette hozzá. A politikus kiemelte, a cég több ezer család számára biztosít közvetlen vagy közvetett megélhetést Hódmezővásárhelyen. „Nemcsak érdekeltsége van nálunk, hanem otthon is van nálunk” – mondta.

Wendelin von Boch-Galhau beszédében hangsúlyozta, nem bánták meg, hogy Magyarországra jöttek, és továbbra is „hűségesek maradnak”, új munkahelyeket teremtenek. A cégvezető szerint ha továbbra is megmarad a most kialakulóban lévő gazdaságbarát légkör Magyarországon, akkor javulni fog az életszínvonal, és sok vállalkozást fog ide csábítani Nyugat-Európából. Wendelin von Boch-Galhau szólt a duális típusú német képzési rendszerről is, amely – mint mondta – gyakorlatorientált szemléletű. (Orbán Viktor a második akcióterv ismertetésekor ugyancsak a német típusú, duális szakképzési rendszer bevezetéséről beszélt.)

A Villeroy and Boch AG 1992-ben vásárolta meg az Állami Vagyonügynökségtől az Alföldi Porcelángyár részvényeinek többségét. A Villeroy and Boch AG egyike a legrégebbi európai kerámiagyártóknak, 1998-ban ünnepelte alapításának 250. évfordulóját. A csoport évi mintegy egymilliárd euró értékben gyárt és értékesít szaniter- és fürdőszobatermékeket, háztartási és hotelporcelánt.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.