
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.
Fellobbantották a forradalom lángját
A korábbi évek hagyományainak megfelelően péntek este ismét fellobbantották a forradalom lángját a Parlament előtti 1956-os emlékműnél. A lángot fellobbantó fiatalok Kövér László, az Országgyűlés elnöke és több tucatnyi érdeklődő jelenlétében helyezték el fáklyáikat a márvány emlékmű előtt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepség szereplőit korabeli Csepel teherautók szállították a budai Bem térről a Parlament előtti Kossuth Lajos térre. A Forradalom lángja emlékmű felállításáról az Ötvenhatos Emlékbizottság döntött 1996-ban. Az emlékmű előtti lángot azóta minden évben meggyújtják és egészen november 4-ig, a forradalom leveréséig lobogni hagyják.
Mint kiemelte, az 56-os októberi nyilatkozatok, pontokba szedett követelések kapcsán rádöbbenhetünk, hogy akkor és ott az embereknek nem a saját, személyes sorsuk volt a legfontosabb. Schmitt Pál szerint minden év minden októberében fontos, hogy „közéleti gondolatainkat, eredményeinket, kitűzött feladatainkat mintegy átmossuk a forradalom tisztaságán”.
Mint fogalmazott, a nemzet pótolhatatlan kincse, hogy vannak emberek, akik nap mint nap megteszik ezt az egybevetést. Őket ünnepeljük és díjazzuk nemzeti ünnepeinken, különösképpen október 23-án – mondta. A köztársasági elnök szerint a díjak értelme, hogy példaként állítsuk az ország nyilvánossága elé azokat, akik egykor harcoltak a méltóságért, s azokat, akik ma is a méltóságot képviselik a világban. „Az elmúlt esztendőkben messzire vetődtünk a helyes iránytól és úttól” – fogalmazott, majd hozzátette: szerencsére élnek közöttünk olyanok, akik életpályájukkal, hitvallásukkal, hazafias helytállásukkal valóságos iránytűi a nemzetnek.
A köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából Nagy Imre Érdemrendet adományozott Boros Sándornak, a Nagy Imre Társaság tagjának, András Sándor költőnek, irodalomtörténésznek, Mervó Zoltánnak, a Nagy Imre Társaság Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökének, valamint Szőllősy Pálnak, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségi tagjának. Az államfő az ünnepségen 1956-os Emlékérmet és 1956-os Emléklapot is átnyújtott. A díjazottaknak Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált.
„Ma együtt szenvedjük néhányak felelőtlenségét”
Minden állami díj a nemzet csöndes hódolata az örök értékek előtt, a szépség, az eredményesség, a tisztesség előtt – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken a Parlamentben az állami kitüntetések átadása előtt. Az államfő úgy fogalmazott: az emberi tevékenység – legyen az bármiféle – nemcsak mennyiségében, sikerességében, hanem erkölcsi minőségében is megítéltetik. Véleménye szerint fájdalmas példákon látni, mit hoz a tudás távlatok nélkül, a pénz hajszolása a következmények ismerete nélkül. „Ma együtt szenvedjük néhányak felelőtlenségét” – jelentette ki, majd hozzátette, ő hisz az erkölcsös, igazságos közéletben, „hiszek, mert látom, hogy a szemünk láttára bontakozik ki”.
Schmitt Pál felhívta a figyelmet arra: az emelkedett, ünnepi pillanatok különösen alkalmasak arra, hogy belássuk: az ember természetes lelkiállapota a keresés, a zörgetés ajtókon, a kérdés-kutatás. Mint mondta, a jóféle elégedetlenség, az alkotói vágy viszi előre a sorunkat. Véleménye szerint egy közösség életképességét jelzi, hogy miként keresi sorsának jobbítását, hogyan tesz fel kérdéseket, és azokra milyen válaszokat ad. A nemzet önbecsülését pedig abból mérhetjük le, ha megnézzük, hogyan bánik a tehetségeivel, a kérdezőkkel és válaszolókkal – tette hozzá.
Az állami kitüntetettekhez fordulva azt mondta: azért vannak ma itt, mert megfogadták a tanácsot, mert kerestek, mert zörgettek és nem nyugodtak. Mint fogalmazott, a hétköznapokon tanítanak az egyetemen, gyógyítanak a műtőben, kutatnak a laboratóriumban, védik a jogot, szervezik a közösséget, hajtják a gazdaság motorját, gyerekeket mentenek és nevelnek a szépre, gondozzák az ember legsérülékenyebb részét: a lelkét. Tudományos, művészeti, társadalmi és közhivatalokban végzett munkájukkal, műszaki vagy sportteljesítményükkel, egyházi szerepvállalásukkal mindig az embert szolgálják – tette hozzá.
Schmitt Pál kiemelte: a díjazottak eredményeiből, életművéből, munkájából energia szabadul fel. Ahogy fogalmazott, „annyi hő termelődik, amelynél egy egész nemzet melengetheti a lelkét”. A köztársasági elnök beszélt arról is: 1956-ban az utcára vonuló munkások, egyetemisták erősebbnek bizonyultak egy fegyverekkel fenntartott, gyilkos diktatúránál. „Most csak a kicsinyhitűséget, a bizalmatlanságot, a reménytelenséget kell legyűrnünk. Veszélyes ellenfelek, de legyőzhetők, nekünk menni fog” – hangsúlyozta.
Az államfő – a miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal és a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetéseket adta át a Parlamentben. A díjazottaknak Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is gratulált.
(mti)
Ezért van óriási tétje az Ukrajnáról szóló szavazásnak
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Ha kell, az ország hosszában átfésülik a folyót: 10 éves kislány zuhant a vízbe, ellepték a rendőrök a rakpartot
Hatalmas bukás Magyar Péter rendszerváltó tagsága
Kikotyogta a mesterséges intelligencia: ez a páros lesz A Nagy Duett győztese
Orbán úgy kiosztotta Von der Leyent és Webert, hogy azt még Kijevben is meghallották
A hasi zsír eltüntetése: 7 napos mintaétrend, ami segít a fogyásban
Arteta a kiesés után olyasmit mondott, amit maga sem hisz el
Fekete-Győr András leleplezte a baloldal féltve őrzött titkát
Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról
Marciniak nevetségesnek tartja a Barcelonát, a játékvezető a VAR-t hibáztatja
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.