Eltökélt szándék: így nem működhet a Mal!

Az ajkai térség fideszes országgyűlési képviselőjének eltökélt szándéka, hogy minden eszközzel megakadályozza, hogy a jövő évtől a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a jelenlegi technológiáját működtethesse tovább.• Újabb áldozata van a vörösiszapnak • A Mal a „károkozó” a kormányhatározatban + Képriport • Iszapömlés: tizenhét ember még mindig kórházban van

MNO
2010. 11. 06. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ékes József, aki az október 4-én kialakult és év végéig fenntartott veszélyhelyzet miatt létrehozott kármentő bizottság tagja is, az MTI tudósítójának szombaton úgy fogalmazott: parlamenti képviselőként és a védelmi bizottság tagjaként is mindent megtesz majd azért, hogy a katasztrófát okozó cég által alkalmazott technológia folytán januártól a térséget ne szennyezhesse tovább az a vörösiszap, amely tíz ember halálát okozta és több száz házat tett lakhatatlanná egy tározószakadást követően.

A honatya megjegyezte, létezik az a technológia, s azt több országban is használják már, amelynek eredményeként a vörösiszap mennyiségét, nedvességtartamát 25 százalékra, az iszapos víz lúgosságát pedig 10 pH alá lehet csökkenteni.

Ékes az MTI tudósítójának elmondta, a kormány arra kötelezte a Mal Zrt.-t, hogy december 31-ig készítse el a környezetvédelmi és az úgynevezett száraztechnológia-váltásra vonatkozó terveit, az új technológiát a lehető legrövidebb időn belül vezesse be, és érje el, hogy az üzem területéről veszélyes anyag ne kerülhessen ki. Megjegyezte, a jelenlegi technológiában a zagytározókban a vörösiszap nedvességtartalma hetvenszázalékos, és ez okozta az ajkai térségben az ország legnagyobb ipari és ökológiai katasztrófáját.

Amikor öt hete a vörösiszap-tározó X-es kazettája megsérült, mintegy egymillió köbméternyi anyag öntötte el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit, és az erősen lúgos anyag másfél száz embert megégetett. A víz lúgosságát mérő 14 fokú skálán a kiömlött szennyezőanyag pH-értéke 13,5 volt.

A katasztrófát követően egy rendkívüli hatósági vizsgálat keretében az ország valamennyi zagy- és iszaptározóját megvizsgálták, és a környezetvédelmi hatósági megállapítása szerint az országban működő többi vörösiszap- és zagytározó rendeltetésszerűen működik, a kazetták oldalfalain szivárgás, repedés nem található, jelentős részüket már rekultiválták, állapotukat pedig folyamatosan ellenőrzik.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár már korábban utalt arra, hogy a zagytározót működtető cég öt évre kapta meg a technológiát azzal a feltétellel, hogy évente ellenőrzés alá vonják.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.