Grok
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja

Kedden megtartotta utolsó ülését a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET). Gara Imre, a tanács elnökhelyettese az ülés utáni sajtótájékoztatón Budapesten felidézte, hogy az Országgyűlés döntése értelmében július elsejével a NET hivatalosan megszűnik, és funkcióját a Semmelweis Terv szerint a létrejövő Nemzeti Betegfórum veszi majd át. A NET egyéb feladatainak ellátására a tárca kezdeményezésére megalakul egy civil ernyőszervezet is – jelentette be Gara, aki szerint ez a szervezet talán szeptemberre felállhat. Tagjai között egyebek mellett a szakmai kollégiumok, valamint a Nemzeti Betegfórum delegáltjai is ott lesznek – tette hozzá. Gara elmondta utolsó ülésükön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a NET társelnöke is részt vett, akinek bemutatták a tanács 14 évének „leltárát”, állásfoglalásainak, tapasztalatainak gyűjteményét is.
Mint írták, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felülvizsgálta a táppénzzel kapcsolatos szabályokat, hogy „egy tisztán biztosítási elven működő, hatékony, átlátható rendszer álljon fel”. A cél, hogy a táppénz a lehető leginkább megfeleljen rendeltetésének, vagyis hogy a biztosítási jogviszonyban álló, jellemzően betegség (vagy egyéb jogszabályban nevesített állapot, körülmény, például terhesség, szülés, gyermekgondozás, gyermekápolás) miatt keresőképtelenné vált emberek részére nyújtson pénzbeli ellátást.
Kiemelték továbbá: a törvény korábban nem volt egyértelmű a betegek utazási költségtérítése szempontjából, ezért pontosították azt. Eszerint az utazási költségtérítés helyi utazáshoz nem jár akkor sem, ha a biztosított az utazáshoz nem tömegközlekedési eszközt, hanem gépkocsit vesz igénybe.
„Az egészségügyi törvény módosítása hozzájárul a népegészségügyi célok megvalósulásához, az egészségügyi ellátások és a betegellátás színvonalának emelkedéséhez” – hangsúlyozta a tárca. A törvény rögzíti a teljes körű iskolai egészségfejlesztés bevezetését, valamint a népegészségügyi stratégia és a hozzá kapcsolódó akcióterv készítését.
A tárca közleménye szerint az elmúlt hónapokban – a kötelező kamarai tagság visszaállítása óta – több észrevétel is érkezett az ágazathoz annak kapcsán, hogy a kamarába belépő egészségügyi dolgozóknak úgynevezett eljárási illetéket kell fizetniük. A módosítással rendezték ezt a kérdést. A köztestületekbe való be- és visszalépés illetékmentes, a korábban már befizetett illetéket vissza kell téríteni a tagoknak.
Szintén pontosításra szorult az egészségügyi dolgozók ügyeleti idejéről és pihenőidejéről szóló szabályozás. A most elfogadott törvény egyértelműen megfogalmazza, hogy egészségügyi ügyelet esetén a pihenőidőt közvetlenül az egészségügyi ügyelet befejezését követően kell kiadni, és a heti munkaidő legmagasabb időtartamába az egészségügyi ügyelet teljes idejét be kell számítani – emelték ki.
Ezek mellett az egészségügyi salátatörvényben több módosítás célja az idei gyógyszerkassza egyensúlyának betartása, „valamint a hosszú távú támogatáspolitikai hatékonyság biztosítása”. Ezen célok alapján vezették be az úgynevezett preferált referencia-ársávot, emelkedik az orvoslátogatói díj mértéke és a gyógyszergyártók gyógyszerforgalom utáni befizetési kötelezettsége, továbbá szigorodik a gyógyszergyártói promóciós tevékenység is – írta a tárca a közleményében.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.