Ne maradhassanak következmények nélkül az ellenőrzések

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) küldetése, hogy szilárd szakmai alapon álló, értékteremtő ellenőrzéseivel előmozdítsa a közpénzügyek átláthatóságát, rendezettségét, és járuljon hozzá a „jó kormányzáshoz” – mondta az ÁSZ 2010. évi tevékenységéről szóló jelentés ismertetésekor a szervezet elnöke szerdán a parlamentben.

MNO
2011. 06. 08. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Domokos László szavai szerint az elmúlt évet a számvevőszék szempontjából is a változások és kihívások meghatározott kettőssége jellemezte. Utalt arra, hogy a világgazdasági környezet közelmúltban bekövetkezett átalakulása még nem fejeződött be, és az ÁSZ-nak is meg kell találnia a változásokra adott saját válaszait. A számvevőszék célja, hogy ellenőrzéseivel hozzáadott értéket teremtsen és közpénzt takarítson meg – hangsúlyozta Domokos László, aki üdvözölte, hogy a sarkalatos törvények közül elsőként a számvevőszékről szóló megalkotását kezdte meg az Országgyűlés.

Mint mondta: a szervezet megerősíteni tervezett jogosítványai azt a célt szolgálják, hogy ne maradhassanak következmények nélkül az ellenőrzések. A jövőben ugyanis nem fordulhat majd elő, hogy az ellenőrzött szervezetek nem bocsátják rendelkezésükre az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat, mert az ellenőrzést akadályozó magatartás szankcionálható lesz – tette hozzá.

Az ÁSZ elnöke elmondta: 2010-ben 46 jelentést tett közzé a szervezet, köztük kiemelt fontosságú volt a zárszámadás ellenőrzése. A központi költségvetési fejezetek kiadási főösszegének minősítésére 52 pénzügyi ellenőrzést végzett a számvevőszék, ezek közül pedig három zárult elutasító minősítéssel. 2010-ben kilenc büntetőfeljelentést tettek, amelyek alapján nyomozások is indultak. Domokos László hozzátette: a készülő, új Állami Számvevőszékről szóló törvény a megváltozott környezeti feltételekhez igazítja a szervezet működését, eszközrendszerét és eljárást. Ugyanakkor a szervezet elnöke szerint „a világválság kialakulásában közrejátszó tényezők és a közelmúltban tapasztalt közpénz-gazdálkodási anomáliák miatt az ellenőrzési intézmény megerősítése nem halasztható tovább”.

Az új törvénytervezet egyébként a számvevőszékkel szemben is az átlagosnál szigorúbb erkölcsi követelményeket, magatartási és összeférhetetlenségi szabályokat fogalmaz meg – mutatott rá.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.