Egymásra vallottak a Mal Zrt. alkalmazottai + Hang

Terhelő vallomást tettek egymásra a nyomozás során a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. alkalmazottai.

NT
2012. 01. 30. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyben tizenöten – köztük a cég vezetői – állnak majd bíróság elé. A Nemzeti Nyomozó Iroda még az eljárás korábbi szakaszában tanúként kihallgatta a Mal Zrt. több alkalmazottját, akik gyanúsítottak, majd vádlottak lettek. Közülük többen terhelő vallomást tettek egymásra.

Az ügyben a legsúlyosabb vád az, hogy az ajkai timföldgyár illetékesei a gátszakadás előtt figyelmen kívül hagyták a műszerek vészjelzését, a katasztrófa bekövetkezte után pedig nem értesítették az embereket, és nem segítettek a mentésben sem.

Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék szóvivője az MTI Hírcentrumnak úgy fogalmazott: „a vádirat rövid megállapítást tesz arra nézve, hogy a szivattyúk vészjelzést adtak, és ezt követően egy és negyed óra telt el, amikor is bekövetkezett a tragédia. Ezalatt (…) a vádirat szerint nem történt sem riasztás, sem az állami szervek értesítése.”

A vádlottak ügyvédjei a vádirat kézhezvételéig nem nyilatkoznak, a Mal Zrt. pedig múlt péntekre ígért nyilatkozatot az ügyben, de a cég jogi képviselője hétfőn további türelmet kért.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel –, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

A Lánchíd Rádióban a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa korábban azt mondta, szerdán zárul le teljesen a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentés folyamata. Szabó Csaba úgy fogalmazott, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra. Hozzátette, az élet teljesen helyreállt a területen, és a földek sem szennyezettek. Az interjú meghallgatásáért kattintsanak az ikonra>>>




Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.