Külön történet a Malév Vagyonkezelő Kft.
Külön feljelentés tárgyát képezik a privatizációs tranzakció során létrehozott Malév Vagyonkezelő Kft. alapításával és működésével kapcsolatos jogsértések – közölte az elszámoltatási kormánybiztos, akinek gyanúja szerint ennek során megsértették a számvitel rendjét, valamint tőkebefektetési csalást és hűtlen kezelést követtek el. Utóbbi gyanúja szerinte az illetékes vezetők – a már említett Veres János, Deák Péter Ferenc, továbbá Vásárhelyi István, az ÁPV akkori igazgatósági elnöke és Endrődy Péter, a Malév Vagyonkezelő akkori ügyvezetője – részéről merülhet fel, mert egy olyan konstrukciót alkalmaztak, amellyel a privatizáció során felmerülő minden költséget és kockázatot végső soron a magyar állam viselt.
Jogsértő visszavásárlás
Mindemellett a 2010. február 26-i visszaállamosítással kapcsolatban is jogsértést – szintén hűtlen kezelést – vélelmez Budai Gyula. Álláspontja szerint ugyanis a visszaállamosítási konstrukcióval bár a kormány visszaszerezte a részvények közel 95 százalékát, ugyanakkor a megállapodás olyan garanciális rendszert hozott létre, amely kivett minden hatékony eszközt a többségi tulajdonos magyar állam kezéből, és aránytalan befolyást biztosított a kisebbségi tulajdonosnak, az AirBridge Zrt.-nek.
Felbonthatatlan szerződés
Végül a Malév Ground Holding Földi Kiszolgáló Zrt. és a Budapest Aeroservice Kft. között 2008. április 1-jén létrejött catering, azaz fedélzeti ellátási szerződés miatt is – ugyancsak hűtlen kezelés gyanújával – az ügyészséghez fordult a kormánybiztos. Megítélése szerint Limburger Lóránt, a Malév Ground Holding Zrt. korábbi ügyvezető igazgatója részéről merül fel a hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja, mert „a többszörös összeférhetetlenség ellenére” ötéves, felbonthatatlan időtartamú szerződést kötött a Budapest Aeroservice Kft.-vel, amelynek tulajdonosi köre visszavezethető az Abramovics testvérekre és több offshore cégre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!