„A kommunista múlttal el és le kell számolni”

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kommunista rendszer bűneit feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrehozását.

TK
2012. 03. 21. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében elengedhetetlennek tartották, hogy döntés szülessen végre a kiemelt nyugdíjakról, valamint a kommunista belügy és erőszakszervezetek működésének megítéléséről is.

Felidézve, hogy 93 évvel ezelőtt e napon kezdődött meg Magyarországon a Tanácsköztársaság 133 napos „dicstelen rémuralma”, kiemelték: ahogy Kun Bélának, úgy Károlyi Mihálynak is a szoborparkban lenne a helye, ahol a népköztársasági eszme „mai, elkötelezett hívei megfelelő díszletek mellett róhatnák le tiszteletüket hőseik előtt”. A Kun Béla és Rákosi Mátyás részvételével felálló Tanácsköztársaság rémuralma alatt tapasztalhatta meg először Magyarország, hogy milyen is a hétköznapok szocialista elnyomása: a vörösterror, Szamuely Tibor keretlegényei, a proletárdiktatúra példátlan pusztítást okozott 1919 Magyarországán. Ehhez a pusztításhoz azonban nélkülözhetetlen előzmény volt Károlyi Mihály népköztársasága, mely megteremtette a szellemi és politikai alapokat a bolsevista rémuralomhoz – írták.

A kereszténydemokrata politikusok leszögezték: az IKSZ mindig, minden helyzetben kiállt a szélsőséges eszmék és a diktatúrák ellen, legyenek azok akár jobb- vagy baloldaliak. Egyben arra hívták fel a figyelmet, hogy sem Kun Bélának, sem Károlyi Mihálynak, sem az ő szellemi örökségüket vallóknak nincs keresnivalójuk a demokratikus magyar közéletben. Mint írták, úgy gondolják, hogy Kun Béla jövendölése még egyszer nem válhat valóra, a kommunisták nem térhetnek vissza, a kommunista múlttal el és le kell számolni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.