Két kórházban is megszűnhet az aktív ellátás

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a szolnoki MÁV Kórházban és a mezőtúri kórházban szűnne meg májustól az aktív betegellátás.

NT
2012. 03. 09. 9:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez a változás ellentétes a fekvőbeteg-ellátásról szóló korábbi elképzelésekkel, amelyek lényegében nem érintették volna a megye intézményeit – olvasható a megyei napilapban. Az cikk szerint ha ez a tervezet megvalósul, 350 munkahely forog veszélyben, mert aktív gyógyászati háttér nélkül a krónikus ellátás sem tartható fenn sokáig.

Rudner Ervin, a MÁV Kórház főigazgató-főorvosa az Új Néplapnak nyilatkozva elkeserítőnek nevezte az új tervezet rájuk vonatkozó részét, és mint fogalmazott, „remélem, csak adminisztrációs hiba történt”.

A lapban közölt szavai szerint ez az anyag gyakorlatilag megegyezik azzal a 2006-os, Molnár Lajos-féle tervezettel, amely ellen velük együtt tüntettek a mostani döntéshozó politikusok.

Az MNO-n korábban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász nyilatkozta, hogy túl visszafogottnak tűnik a kórházi kapacitások csökkentésére vonatkozó kormányzati tervezet, és érdemes lenne elhalasztani annak május elsejei indulását.

Budapest, több mint félezer ágy

A Magyar Nemzetben megjelentek szerint a fővárosban több mint félezer ággyal csökkentenék a kórházi kapacitásokat a fővárost is felölelő három központi régióban. Van olyan intézmény, amelyikben végleg megszűnne az aktív gyógyító ellátás. Az erről szóló terveket már kiküldte a tárca az intézményvezetőknek.

A lap írásában kitér rá, hogy elsőként a központi országrészben tervezett átalakításokról küldött tájékoztatót a kórházigazgatóknak a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság. Az anyagból megtudhatják az érintettek, hogy az ágazatvezetés mennyivel csökkentené az ágyszámot az egyes fekvőbeteg-ellátó intézményekben, milyen szakmákat szüntetnének meg, és mely területek lakosai tartoznának majd egy-egy osztályhoz.

Egyelőre ugyan csak a központi régiók intézményvezetőinek küldték ki a részletes terveket – itt 545 férőhelyet szüntetnének meg – hamarosan azonban a többiek is megkapják az anyagot az egészségügyért felelős államtitkárság háttérintézményétől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.