Március 27-én már többet tudhatunk

Március 27-én teszik közzé az első előzetes adatokat a 2011. évi népszámlálás eredményeiről.

WA
2012. 03. 09. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátették: a KSH-nak alapvető célja és elemi érdeke, hogy a nyilvánosság mielőbb értesüljön a tavalyi országos felmérés eredményeiről. Mint írták, javában zajlik a népszámlálás kérdőíveinek kódolása, illetve azok felkészítése a gépi feldolgozásra, amely több, egymásra épülő munkaszakaszból áll. Ennek első lépése a kérdőívek előkészítése a feldolgozásra. Ezt követi a tömeges gépi feldolgozás, az utolsó munkaszakasz pedig a népszámlálási adatbázis kialakítása lesz.

A KSH közleménye kiemelte: a kitöltött kérdőíveken háromféle jelölés található: X jelölés, szám, valamint kézírással írt szöveg. Felhívták a figyelmet arra is, hogy „ahány ember vett részt a kitöltésben (számlálóbiztosok, lakosság), annyi írásmód” szerepel a kérdőíveken, ezért ahhoz, hogy a tömeges feldolgozás során az adatok jó minőségben és a kérdőíven szereplő tartalommal rögzüljenek, szükség van a kérdőívre bejegyzett számok és jelek formai ellenőrzésére.

Kitértek arra is, hogy a szabad szöveggel, kézírással beírt válaszok (település, állampolgárság, nyelv, nemzetiség, vallás) gépi felismerése bizonytalan, ezért ebben a munkaszakaszban ezeket a válaszokat számkóddal látja el a KSH, és ekkor töltik ki a kérdőíven szaggatott vonallal jelölt kódnégyzeteket is. Hangsúlyozták: ez a munkaszakasz, amely március végén lezárul, a kérdőíveken semmiféle adatmódosítást nem okoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.