Megtámadta Gyurcsányékat az MSZP-s elnökségi tag

Facebook-oldalán támadásnak értékelte Harangozó Tamás MSZP-s elnökségi tag levelét a Demokratikus Koalíció.

Tompos Ádám
2012. 03. 14. 12:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Felbolydulás, földindulás: válaszokat vár a DK az MSZP-től” címmel az MNO is beszámolt arról a keddi levélváltásról, amely a Demokratikus Koalíció önjelölt frakcióvezetője, Molnár Csaba és négy szocialista képviselő között zajlott le. Molnár azt szerette volna megtudni egykori pártjának vezetőjétől, hogy négy képviselőjük – „köztük a párt fővárosi elnöke és Magyarország korábbi uniós biztosa” – miért szavazta meg a hat évvel ezelőtti őszi tüntetések brutális leverését kivizsgáló Balsai-jelentést. A dolgozat a nyugatos, nyolcvankilences, progresszív stb. párt értelmezésében „hazug módon tálalja a 2006-os őszi, szélsőségesek által szított, Budapest belvárosát és közrendjét romboló puccskísérletet”. Mindez azért fontos Gyurcsányéknak, mert a négy képviselő igen erős felbolydulást okozott a DK háza táján, és tisztán szeretnének látni a jövőbeni esetleges együttműködés érdekében.

Aznap jött is a négy szoci válasza: Harangozó Gábor, Kovács László, Molnár Zsolt és Pál Béla leírták, hogy véletlenül voksoltak igennel, elnézést is kértek, még választóiktól is. Hangsúlyozzák, hogy pártjuk szerint az erőszak törvénytelen alkalmazóinak – legyenek akár a durva túlkapásokat elkövető rendőrök, akár a 319 sérült rendőr megtámadói – a törvény előtt felelniük kell. Még azt is kivizsgálnák, hogy miért bizonyult a rendőrség erőtlennek. Kovács László elmagyarázta a Hír TV-nek, hogy azért szavaztak úgy, ahogy, mert nagy volt a zaj.

Azonban Harangozó Tamás is válaszolt Molnárnak. Levelében koncepciózusnak nevezi Balsai István dolgozatát, majd kifejti a DK-soknak, hogy „jó lett volna, ha bátorságotokat a jelentés készítőivel szemben, a Parlament falai között is láthattuk volna. Biztos, hogy elegánsabb és hitelesebb, mint egy nyílt levél formájában a volt pártotokat támadni” – írja. A félreszavazások kapcsán pedig megjegyzi: még Molnárral is megesett ez, „2010. december 23-án egyedüli szocialista képviselőként megszavaztad a sztrájktörvény fideszes módosítását, amivel elvették a dolgozóktól az érdekérvényesítés leghatásosabb eszközét”. Levelét azzal zárja Harangozó, hogy Molnár az ügyben tudatos félremagyarázás elkövetője, próbálkozását felelős politikushoz méltatlannak tartja, „kivált, ha azzal a párttal szemben használsz ilyen eszközöket, amelyiktől a mandátumodat kaptad”.

Ez a levél a DK Facebook-oldalára úgy került ki, hogy „Harangozó Tamás megtámadta a DK-t”, és az MSZP közösségi üzenőfalán akcióba lendült Szabó Zoltán is. Tisztességesnek tartja Molnár levelét és a négyek válaszát is, „mindenkivel előfordul, megtörtént velem is” – írja. Viszont nem érti Harangozó válaszát, amivel szerinte az elnökségi tag „a megnyugtatóan tisztázott ügyet újra fölkavarta és megpróbálta Molnár Csabát a rosszhiszeműség látszatába keverni”. „Miért nem képes az MSZP elviselni, ha egyszer tesz egy elegáns gesztust, és miért kell azt mindjárt valami otrombasággal tönkre vágnia?” – kérdi az egykori szocialista képviselő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.