Ők is nyúlnak a munkáért

Újabb öt település kapcsolódik be a Nyúl-unk a munkáért elnevezésű nyúltenyésztési programba, így háromszáz család foglalkozhat szaporítással.

tt
2012. 03. 08. 14:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi tizenkét település mellett Diósjenőn, Nógrádon, Berkenyén, Monostorpályiban és Makkoshotykán helyeznek ki családokhoz tenyészállatokat – mondta Sándor Ferenc, a pályázatot kiíró Zika Szövetkezet elnöke.
A kartali székhelyű szövetkezet vezetője szerint minden családnak öt anyanyulat és egy baknyulat ajánlanak fel, a tartáshoz szükséges eszközöket és takarmányt biztosítanak résztvevőknek, és oktatást is nyújtanak számukra.

Sándor Ferenc arról is beszámolt: a tavaly elindított program új eleme, hogy Gyulajon három család 10-15 anyaállatot kap, amelynek szaporulata már nem csak az önellátást szolgálja, hanem értékesítésre is kerülhet.
További újdonság, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium segítségével vállalkozási méretű farmok kialakítását próbálják támogatni, amelyek 100-500 anyaállattal működnek; mint a szövetkezet vezetője mondta, kettő ezek közül már elindult.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a program fejlesztéséről tartott tájékoztatón megjegyezte: a vidékfejlesztési minisztérium által tavaly nyolcmillió forinttal támogatott program célja a nyúlhús fogyasztásának ösztönzése mellett az, hogy a legszegényebb rétegek is egészséges húst fogyasszanak. A nyúltenyésztés jövedelemkiegészítést is jelenthet, és néhányan meg is tudnak belőle élni – mondta.

A programot 2011-ben a nyúltenyésztésben érdekelt öt cég összefogásával hirdették meg húszmillió forintos pályázati kerettel. 235 településről pályáztak közösségek, első körben tizenkét falu került be a programba, és támogatták az erdélyi Gyimesbükk gyermekotthonát is. Jelenleg hat – többek közt takarmányforgalmazó, állatgyógyászati – agrárcég és szövetkezet támogatja a kezdeményezést.

Sándor Ferenc szerint Magyarországon 80-90 ezer nyulat vágnak hetente, ebből ötvenezer állatot a tulajdonában lévő bajai Tetrabbit Kft. vágóhídján. A hazai anyanyúlállomány 90 ezer állatból áll, a magyar nyúlhúst 97 százalékban külföldön értékesítik – mondta a szövetkezeti vezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.