A kormánypárti frakcióban „a szándékok egyértelműek, a módszereken zajlik vita”, de amint megtalálják a törvényesség próbáját kiálló módszert, azt a Ház elé fogják tárni – zárta szavait Orbán Viktor.
A román képviselőház múlt kedden fogadott el törvényt a volt román kommunista tisztségviselők átvilágításáról. A jogszabály öt évre eltiltja a közélettől azokat, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten. E jogszabály esetében ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház 167 támogató szavazattal és négy tartózkodással fogadta el a törvényt. A román parlament már korábban megszavazta ezt a törvényt, de annak egy bizonyos részét korábban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság. Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének javaslatára a jogszabályba bekerült az a rendelkezés is, amely szerint a lusztráció az egykori kommunista ügyészekre is kiterjed.
Közkegyelmet kaptak
A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt. A Ház igen 226 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadta el a nyolc kormánypárti politikus – köztük Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető – által kezdeményezett indítványt.
Eszerint nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás azok ellen, akik 2011. december 23-án a Parlament bejáratainál – az aznapra tervezett szavazások elleni tiltakozásul – leláncolták magukat. Mentesül továbbá a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindenki, aki ellen ezért személyi szabadság megsértése miatt szabtak ki büntetést. A közkegyelem kiterjed a tiltakozó akcióval összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!